Vagy a Nemzeti Sport hazudik éjjel-nappal, vagy ez az év botránya. A sportlap mai száma azt állítja, hogy munkatársa interjút készített Várhidi Péter szövetségi kapitánnyal, aki többek közt azt nyilatkozta, hogy a magyar bajnokság tempója lassú, és ez nemzetközi szinten roppant kevés.

A beszélgetés alapján megírt interjút telefonon beolvasták a szövetségi kapitánynak, aki néhány apróbb módosítással jóváhagyta. Kérte azonban, hogy a nyilatkozatot küldjék el a Magyar Labdarúgó Szövetség sajtófőnökének, hadd lássa ő is.

Most jöjjön a sportlap:

„..a Várhidi Péter által már jóváhagyott interjút a testület cenzora meghúzta, s a kapitány néhány mondatát átírta, s többek között eltüntette belőle a magyar bajnoki lassú tempójára vonatkozó passzust is”.

A nyilatkozat nem jelent meg az újságban.

Vizsgáljuk meg tárgyilagosan a kérdést. Akár közelről nézem, akár kicsit távolabbról, akár összehúzott, akár tágra nyílt szemmel - előttünk áll teljes életnagyságban a magyar labdarúgás állatorvosi lova.

Adva van egy szövetségi kapitány. Véleménye van. Elmondja. Vállalja. De azért nem vállalja annyira, hogy ne kérjen hozzá felső jóváhagyást. Szóval van egy belső használatra szánt állásfoglalása, amely csak akkor válik a nagy nyilvánosság számára is hozzáférhetővé, ha „odafönt” is rábólintanak.

Adva van egy sajtófőnök. Aki jelek szerint nem csupán az MLSZ sajtóügyeit intézi, hanem a szövetségi kapitánynak is a főnöke. Neki meg van egy ceruzája - majdnem azt írtam (mint a lap), hogy cenzúrája - ezzel húzogatni kezdi a válogatott első emberének a nyilatkozatát. Mert azt hiszi - sőt, tudja -, hogy neki ehhez joga van.

Adva van egy újság, az ország egyetlen sportnapilapja, amely készségesen együttműködik ezzel a rendszerrel. Felteszi a kérdéseit. Ellenőrizteti az így elkészült cikket az interjú alannyal. Elfogadja a megjelenés feltételeként azt, hogy az interjút bemutatja a főnökségnek. És csak azután, hogy készségesen együttműködött ezzel a béna rendszerrel sértődötten lecenzorozza azt a sajtófőnököt, akihez maga küldte el az interjút cenzorálni, miután az elvégezte a maga furcsa dolgát.

Ki vethet itt bárki bárkinek is valamit a szemére?

Ilyen nálunk a futball-rendszer.

Demokratikus országok demokratikus sajtójában létezik egy hármas szabály. Háromféle nyilatkozat létezik. Magyar megfelelőjük nincs, így kénytelen vagyok az angol megfelelőket használni. Van a „deep background” interjú. Ez a „mélységesen háttér” interjú tényeket, információkat közöl anélkül, hogy az újságíró megnevezné forrásait. Ezek a források, vagy ez a forrás csak úgy nevezhető meg, mint „a szövetséghez közelálló tekintélyes személyiség(ek)”.

A másik változat a „background” interjú, amelyben nem mondják meg, hogy Várhidi Péter szövetségi kapitány nyilatkozott, csupán azt, hogy „a szövetségi kapitány véleményét jól ismerő személy” fejtette ki a gondolatait.

A harmadik pedig egyszerűen interjú.

Soha senkinek nem jut az eszébe az, hogy ezeket az interjúkat a nyilatkozón kívül (de leggyakrabban vele sem) jóváhagyassa. Mindenki végzi a dolgát. „A költő ír, a macska miákol és az eb vonít, s a kis halacska ikrát ürít kacéran”.

Az év botránya ez - mondom. (Persze csak a fociban).

De, ki a csuda veszi ezt észre?