Nagyon dühös lett ránk L. Pap István újságíró. Azt írja: "Nagy az isten állatkertje, és lássuk be, egyre csak növekszik. Az sem mindennapos, milyen fékeveszett gyűlölettel zúdult a magát szurkolónak hazudó népség a frissen kinevezett szövetségi kapitány ellen tavaly novemberi kinevezésekor, esélyt sem adva neki és stábjának arra, hogy legalább bebizonyítsa alkalmatlan a posztjára, vagy sem. A saját reménytelen életükért nap mint nap a kapitány gyalázásával elégtételt szerző kommentelők a mögöttünk álló hétvégén lépték át a határt". Hogyan léptük át a határt L. Pap István újságíró szerint? Úgy, hogy Pintér Attila kórházba kerülésén élvezkedtünk, s azt gúny tárgyává tettük. Ráadásul ócska poénokat is gyártottunk.

Hát bizony beismerem, ezt a mostani poszt is ízléstelen lesz.

Azt mondom ki, hogy egy nyombél-fekély legyen nyombél-fekély.

Tessék azt komolyan venni. Megoperálni. Gyógyítani.

Sebészeket nyilatkoztatni.

Vagy kimondani, hogy nincs.

Különben a férfinép gúnyosan röhögni kezd a postán, amikor sorállás közben elújságolja (Nemzeti Sportolja) egymásnak, hogy "nem is volt műtét".

Mi csak ilyenek vagyunk, isten állatkertjének lakói. Magunkat szurkolónak hazudó népség.

Irritál bennünket egy erőszakos, durva, mindenen átgázoló, kommunikációs tanfolyamra érett, munkáját pocsékul végző egyén. És hangosan röhögni kezdünk, ha ez az alak láthatóan be...ijed.

Bocsánat.

Minket nem lehet leváltani.