Nekünk, közönséges halandóknak fogalmunk sincs arról, mi folyik egy válogatott csapat edzésén. Nem tudjuk, mi hangzik el az öltözőkben. Elképzelésünk sincs, hogy miben különbözik Tolódásos Pintér Attila és Dárdai Pál elképzelése a taktikáról.

Erre csak egy egészen pici ablak nyílik, amikor a mérkőzés után sajtóértekezletet rendeznek.

Ekkor ugyanis beszélni kell. Mondani valamit, amiből a szakember gondolkodására is lehet következtetni. Pintér Attilát hallva, nézve, olvasva emögött az "ablak" mögött nem látszott semmi. Ilyeneket mondott: "Az első félidőben kicsit magunkra húztuk őket, de terveztük is, hogy rendszert fogunk váltani. Az első félidőben picit gyengébben játszottunk, mint a másodikban, mégis akkor tudtunk vezetni. Amikor sokkal jobban játszottunk, és több lehetőségünk volt, akkor tudott az ellenfél két gólt rúgni. Tehát megvan az ára annak, hogy mennyire játszunk nyitottan."

Ez ugye a finnekkel szembeni vereség idején volt.

Ezt bárki elbírja mondani egy korsó sör mellett egy mérkőzés után.

Dárdai viszont azt mondta: a románok az első félidőben annyit futottak, hogy érezhető volt, hogy ha nem szereznek három-négy gólt, akkor a második félidőben föléjük kerekedünk. A románok nagyon sokat invesztáltak ezzel a futómennyiséggel, ha nem rúgták volna a gólt a szünet előtt, a második félidőben végük lett volna, ennyit nem lehet futni. Belementek a kockázatba. A második félidőben fölénybe is kerültünk, és ha mi vezettünk volna, kicsit másképp nézett volna ki".

Ez stratégiai gondolkodás. A román válogatott mentalitását is figyelembe veszi. Az első öt-tíz-tizenöt percek rohamait, lendületét. Dárdai az ellenfélből indult ki. Hadd fussák szét magukat. Persze ehhez megfelelően működő védelem kell. És szerencse. Most megvolt mind a kettő.

De érezni a gondolat mögött a profi boksz stratégiáját. Hagyni az első menetekben támadni az ellent. Aztán, amikor már kirohanta magát, jövök én.

Persze ez nemcsak a bokszban van így.

Mint láttuk élőben Bukarestből.