Aki látta a Ferencváros Haladás elleni mérkőzésének első félidejét, az valószínűleg úgy érezte, hogy valamiféle magyar Barcelona rohangászik a pályán. S ha ez azért túlzás, mindenesetre európai focit adtak elő a budapesti zöld-fehérek a saját stadionjukban. Hatalmas a csapat fölénye a többiekhez képest. Ezt mutatja a pontszám, a gólarány, a helyezés - és főleg a játék.

A Ferencváros adja most a legtöbb játékost a válogatott számára.

Kézenfekvő tehát, hogy a szövetségi kapitánynak annyi fradistát kellene a csapatba állítani, amennyit csak lehet. A magyar labdarúgás legjobb korszakaiban is egy csapaton alapult a válogatott. Összeszokott, a hazai csapatban játszó focisták alkották a nemzeti tizenegyet. Annak idején - jól tudjuk - a Párt Budait, Kocsist és Czibort rendelte át a Ferencvárosból a Honvédba, hogy legyen egy bombaerős klubcsapat.

Most ez spontán létrejött.

Sajnos a mostani Ferencváros védelméből nemigen lehetne válogatni, mert abban külhoniak játszanak. De a norvégok ellen Dibusz védhetne, Leandro pedig most is belső középpályás lehetne Kádár mellett az eltiltott Juhász Roland helyett. Jobb bekként Fiola adott. Balhátvéd poszton jöhetne az ex-fradista, szombathelyi Bosnjak Predrag. De aztán (majdnem) csupa Ferencváros. Gera, Nagy Ádám, Hajnal középpálya. Varga Roland, Böde támadósor. Plusz az örök Dzsudzsák. Akarom középpálya, akarom támadó.

Nem lenne egy rossz csapat.

Nem kellene sok összetartás ahhoz, hogy összeszokjanak.

Egy dolog kellene még: Bernd Storck szövetségi kapitány kérje meg honfitársát Thomas Dollt, hogy legyen a "pályaedzője". Segítsen már be két mérkőzés erejéig.

Persze, ez sem garantálja a továbbjutást.

De megelőlegezhetne egy Ferencváros-Rosenborg mérkőzést a jövő évi Európa Kupában.