Mióta a kormány (becenevén közszolgálati) televízió kizárólagosan megszerezte (lenyúlta) a magyar focimeccsek közvetítését, drámai módon megjavult a játékvezetők tevékenysége. Nem bírnak hibázni. Legalábbis a kommentátorok szerint. Nem ítélhetnek úgy - csak általuk látott szabálytalanságért - büntetőt, hogy a szpíker (mégha először kicsit csodálkozott is) a második, harmadik ismétlés után ne mondta volna: "Hát igen, ebből a kameraállásból már jogosnak látszik". Miként ezt az egyébként derék Hajdú B. István tette egy olyan jelenet láttán, ami nem kutatott mást, csak azt, hogy a csatár megbotlott a saját lábában, és fenékre esett. Nem fújhatják szét úgy a meccset, hogy ne kapjanak dicsérő szavakat. "Igaza volt a bírónak". "Jól látta a spori". "Ez bizony les volt". "Jogos a szabadrúgás".
Thomas Doll, a Ferencváros edzője az, aki folyamatosan panaszkodik azért, mert a magyar játékvezetői gárda teljesen más felfogásban vezeti a meccseket, mint azt nyugati kollégáik teszik. Minden testi kontaktusnál minálunk szól a síp. Szinte ismeretlen az előnyszabály. Emiatt nincs folyamatos játék. Folyamatos játék nélkül pedig nincs támadó foci. Csak betonfalak.
Doll meg is kapja ezért. Ha másképpen nem, csapata a pályán.
Közszolga riportereink pedig dicsérnek, jóváhagynak, támogatnak, mondogatják a nézőnek: rosszul látta azt, amit lát. Szó sincs hibáról. Se nagyról, se kicsiről. Mert, ha alaposabban megvizsgáljuk, tulajdonképpen a játékvezetők is részei a Nagy Intézménynek. A Nagy Intézmény pedig tévedhetetlen. S hogy jön ahhoz egy mezei kommentátor, hogy tévedhetetlen intézményt bíráljon.
Utolsó kommentek