Csütörtökön Orbán Viktor kedvenc csapatát, az Orbán Viktor szomszédságában lévő stadionban, a miniszterelnök jelenlétében legyalulták a szerbek. Éppen azon a napon, amikor a Sport Plusz nevű hetilapban fohászt intéztek kormányfőhöz ezzel a címmel: „Ha Orbán Viktor nem segít, vége!” Állítólag „egyre többen fohászkodnak ahhoz az emberhez, aki „szerintük – immár egyes egyedül tehetne valamit, hogy a józan ész érvényesüljön a magyar labdarúgásban.” Hm. Ennyi volna a megoldás? Egyetlen ember józan esze? Hát azért élek a gyanúperrel, hogy ennek az embernek volt már köze ahhoz, hogy országszerte stadionok épülnek. Hogy az úgynevezett tao pénzek százmilliói áramlanak a fociba. Valószínűleg ahhoz is, hogy ki vezeti a labdarúgó szövetséget. Szóval Orbán Viktor eddig is megtette a magáét kedvenc sportága sikeréért. Mit tegyen? Álljon be maga is a Vidibe? Esetleg Gáspár fiát nevezze ki világsztárrá? Mit tegyen? Már a magyar tehetségek keresése jegyében Dunaszerdahelytől Eszékig külhoni stadionok épülnek magyar adóforintokból
Ilyen foci-kormányzat az ötvenes évek óta még nem volt Magyarországon. És csak nem akar menni.
Idejönnek a magyar csapatokhoz a délszláv fiatalok és elfelejtenek focizni. Na, arra elég jók, hogy a mi nemzeti bajnokságunkban vitézkedjenek. De a csütörtöki mérkőzés bizonyítja, más sebességgel közlekednek a belgrádi szerbek, mint a székesfehérváriak. És másképpen is passzolnak. Egymáshoz.
Nincs Messiás. Egyszemélyes akarattal sok mindent lehet. Megváltoztatni a választási szabályokat. Barátivá formálni a közmédiát. Felvásárolni a magyar tömegkommunikációt. Szabályozni azt, hogy ki nyerjen közbeszerzést, kinek lehet trafikja. Meg lehet változtatni az oktatási rendszert és a Nemzeti Bank működését. De akármilyen erős is az akarat, a labdát nem lehet a kapuba fújni. A védőt nem lehet kicselezni. A csatártól nem lehet elvenni a bőrt. Vörösmarty azt írta a Zalán futásában: „A tehetetlen kor jött el, puhaságra serényebb gyermekek álltak elő az erősebb jámbor apáktól.” Mintha csak látta volna labdarúgásunk jelenét. „Puhaság”. Ez a jó szó. Az első lökéstől fenékre ülni. Minden gólnál a bíróra mutogatni. Edzéseken táncikálni. Luxuskocsikban csajozni. Majmolni a nagy sztárokat. Miközben keményedik a világ. Afrikából, Kazahsztánból, Azerbajdzsánból, Kínából és Koreából olyan húszévesek érkeznek Európába, akik számára az Európai Unió bajnokságai jelentik az ígéret földjét.
Ki lehet rúgni a teljes MLSZ-t, el lehet küldeni az edzőket, és újakat hozni helyettük. De a magyar labdarúgás jelenét a mostani játékosok jelentik. Jövendőjét pedig azok a fiatalok, akiknek éppen most keresik a kedvét a pénzzel jól kistafírozott akadémiák. Ez egy puha ország. A népesség jelentős része az erőskezű vezetőben bízik. A sport hetilap pedig az olvasók véleményének ismertetése után maga is hitet tesz amellett, hogy „Magunk is felvetettük már: Orbán Viktor olykor miért nem adja jelét esetleges nemtetszésének...De ha egyszer odáig fajul a helyzet, hogy így nem mehet tovább, ha az MLSZ hozzá nem értésből, dacból, presztízsből juszt is az ellenkezőjét csinálja annak, amit kellene – akkor már nem lesz mit tenni.”
Hát ez egy ilyen ország, ilyen foci, ilyen újság.
Utolsó kommentek