Legalábbis egy újságíró szerint. Akit Szöllősi Györgynek hívnak és a FourFourTwo nevű méregdrága magazin főszerkesztője. Azt mondja:

"1986-ban, amikor az idei Eb előtt legutóbb részt vettünk egy nagy futballtornán, az történt, hogy a vb-n úgy jutottunk a legjobb 14 európai csapat közé, hogy előtte legyőztük például Hollandiát és Ausztriát, ám tovább már nem tudtunk lépni, 3-0-s vereséggel búcsúztunk. Csak egyetlen csoportmeccset sikerült megnyerni a tornán. A nem hivatalos végeredmény szerint az európai csapatok rangsorában a 12. helyen végeztünk. A következménye ennek az lett, hogy többen kidobták a tévéjüket az ablakon, könyvek sora jelent meg az irtózatos blamáról, azonnal lemondott a szövetségi kapitány és az MLSZ-elnök, a mérkőzések résztvevői megvetés tárgyaként páriává lettek saját országukban, a politika, meg az úgynevezett véleményformáló elit évtizedekre, már-már úgy tűnt, végképp elfordult a futballtól."

"2016-ban, amikor harminc év után ismét kijutottunk, az történt, hogy egy nagy futballtornán úgy jutottunk a legjobb 16 európai csapat közé, hogy legyőztük például Norvégiát és Ausztriát, ám tovább már nem tudtunk lépni, 4-0-s vereséggel búcsúztunk. Csak egyetlen csoportmeccset sikerült megnyerni a tornán. A nem hivatalos végeredmény szerint az európai nemzetek rangsorában a 13. helyen végeztünk, tehát eggyel hátrébb, mint Mexikóban. A következménye ennek az lett, hogy az emberek lelkes ünneplésbe kezdtek Budapesten és országszerte, színpadot ácsoltak a Hősök terére, ahol tízezrek fogadták tapsolva, ünnepelve, könnyes szemmel a diadalmasan hazatérő csapatot, a különféle sajtótermékek egymást túllicitálva éltetik a nemzeti hősöket, városok és munkahelyek küldenek gratuláló táviratot, és milliók megvetésétől kell tartaniuk azoknak, akik óvatosan megpróbálják megfogalmazni, hogy egy 4-0-s vereség azért nem az a tipikusan és hagyományosan melldagasztó büszkeségre okot adó eredmény a labdarúgásban."

Oké. Ez valamennyire igaz.

De aztán rákezdi:

"most hazaárulónak bélyegzik azokat, akik meg merik jegyezni, hogy talán Dzsudzsák Balázsnak némi szerencsére is szüksége volt ahhoz, hogy – valóban világraszóló módon – két gólt szerezzen a szupersztárokból álló portugál válogatottnak. Akik korábban nem tudtak volna megnevezni összesen két válogatott játékost, azok most tetőtől talpig piros-fehér-zöldbe öltözve éneklik, hogy „soha nem érhet véget”.

Vagy:

"Mészölyék bizony még mindig nyugodtan mondogathatják, hogy mennyivel jobbak voltak, mert ők 1962-ben, 1964-ben és 1966-ban is a legszűkebb világelit, a legjobb nyolc (négy) mezőnyének teljes jogú tagjai voltak, míg a Storck-csapatnak éppen addig volt esélye bárki ellen, amíg a lesajnált, alábecsült kiscsapat szerepéből tudott borsot törni a meglepett ellenfelek orra alá."

Vagy:

" Nem károgás, hanem tárgyilagos megállapítás, hogy a most elért eredményért régen nem járt ünneplés Magyarországon. De rögtön hozzátesszük: az akkori mérce és futballellenes értelmiségi gőg, a nemzeti büszkeséget és lelkesedést kigúnyoló, fanyalgó hivatalos attitűd – mert ne legyenek kétségeink, hogy akkor is a média adta a kocsmában okoskodók szájába a szavakat – legalább olyan igazságtalan volt az akkor még igenis népszerű és értékes magyar focival szemben (1962-ben, 1964-ben, 1966-ban, 1972-ben, 1982-ben,1986-ban), mint amennyire most talán túlzó a válogatott fogadtatása."

Ez egy szubjektív cikk. Csak az a baja, hogy a FourFourTwo című magazint Felcsúton adják ki. Hogy Szöllősi éveken át Orbán Viktor magyar hangja volt. (A Puskás Akadémia szóvivője).

Meg tudná valaki mondani, hogy mi a baja Orbánnak a mostani sikerrel?

Az, hogy nem az övé? Az, hogy semmi köze sincs a pályaépítéshez? Az, hogy semmi köze sincs az akadémiákhoz, az akadémistákhoz?

Egyszerűen csak jött néhány szakember és gatyába rázta a válogatottat.