Jönnek az andorraiak. Jönnek a Puskásról elnevezett arénába. Jönnek megmérkőzni a magyar tizeneggyel. Az bivalyerős. Alig kapott csak ki angoloktól. Hajszálon múlt, hogy nem verte meg az albánokat. A két meccsen mindössze öt gólt kapott. És majdnem rúgott egyet. Remeg az andorraiak lába. Mondják is a studióban: megvan a magyar taktika. Ezek a hegylakók biztosan nem bírnak ki három meccset zsinórban. Mivel ők is két mérkőzéssel a lábukban jönnek, mi a híres kondiciónkkal majd lehajrázzuk őket. Csak tologatni kell a labdát, hadd futkossanak. Aztán a második félidőben majd jól kipurcannak. Járni se bírnak majd. Mi pedig lődözzük a góljainkat.
Jönnek az andoraiak. Ezek már az elejét se bírják. Megy a híres magyar támadójáték. Meglepő, de a legkisebb, a Schön a legjobb. (Szükséges lesz majd lecserélni, nagyon kilóg a mancsaftból). Kilenc perc alatt 1 gól. 18 perc alatt 2 gól. Ha így megy tovább, kilencven perc alatt 10:0 lesz. Remek önbizalomnövelő eredmény. Mégis gyönyörű a jövő. Csak az a baj, hogy ezek az andorraiak nem akarnak elfáradni. Pedig ez már a második félidő. Lőnek egy gólt. Azt mondja a VAR, az a gól nem gól. Hát erre berúgnak egy másikat. És futnak, rohannak. Az egyenlítésért. Mintha angolok lennének, lengyelek vagy németek. Pedig ők csak 78 ezren vannak. A pályán meg hetvennyolcezerből a legjobb húsz. Már a perceket nézzük. Majd a máspdperceket. Jönnek az andorraiak. Majd mennek.Vesztesen. Nemzeti tizenegyünk pedig fürdik a sikerben. A stadion most nem söröspoharakat dobál, hanem ismét elénekli a csapattal himnuszt.