A Sporttévé karácsonyi ajándéka: a Fradi és a Real Madrid 1996-os 1:1-es meccse az Üllői úton. 18 éve volt. Olyan magyar játékosokkal, mint Hajdú a kapuban. Hrutka, Keller, Telek Manci a védelemben. A 19 éves Lisztes Krisztián a középpályán, a kis Albert a csatársorban. Olyan légiósok, mint Kopunivics, Kuntics, Kuznyecov. És villanásokra Zavadszky Gábor, Vincze Ottó. Jó volt nézni a meccset, még annak tudatában is, hogy a spanyolok az első mérkőzésen egy hatost lőttek a zöld-fehéreknek.

Ezen a meccsen három világsztár játszott: Raul, Laudrup és Lisztes Krisztián. Jó, Krisztiánból sztár lett, de nem világsztár. Stuttgart, Werder Bremen, Münchengladbach. Összesen tíz év nyugati profi karrier jutott neki. És rengeteg sérülés. De ahogy a pályán mozgott, ahogy a labdát vezette, ahogy osztogatott, az olyan volt, mint egy korabeli Messi.

A kis Albert pedig akkora gólt rúgott, amit (valószínűleg) a papája.

Jó volt nézni, ebben a régi Fradi-pályán (amit nem kereszteltek el ilyen vagy olyan Arénának, de még Albert stadionnak sem, mert élt az öreg Flóri).

Magyar focisták, néhány külföldi. És egy csapat. Abban a korban, amikor a mai megmondóemberek (például a Népszabadság akkor is károgó foci-varjúja) ugyanúgy pocskondiázták a magyar focit, mint most. Csak éppen kevesebb joggal.

Ennek a csapatnak sajnos nem adatott meg, hogy sokkal több meccset kontinens-szinten.

És a közönség? Azt kiabálták a végén. Európa! Európa!

Meg lehetett nézni a Grasshoppers és az Ajax meccset is. De igazán, a Real Madrid elleni meccsen látszott, hogy csak egy kicsi kellene, néhány centi, néhány másodperc, egy kis szerencse és elérhetjük azt, amit a nézők kiabálták. Európát. De a következő 18 év megmutatta, sohasem tudtuk ezt elérni. Sőt.

Igy lett szomorú ez a karácsonyi ajándék. De a magam részéről köszönöm.