Rátartanak a bokádra, elsodorják a támaszkodó lábadat, beletalpalnak a sípcsontodba, belemélyítik a stoplijukat a combodba. Te meg csak szívj, tegyél borogatást fájó testrészeidre.

De, az isten szerelmére, ne vegyél be fájdalomcsillapítót!

Megnéztem videóról - mivel, az eredeti időpontban, hétfőn nem értem rá - a Spektrum tévén vetített riportot. A dán közszolgálati csatorna készítette 2006. őszén, a címe „Amikor a halál is játszik". Fehér Miklós volt (sajnos) az egyik főszereplő. Az utóbbi időben negyven fiatal focista halt meg hirtelen szívhalállal a pályán, mérkőzés és edzés közben.

Az, amit a doumentumfilm állít, félelmetes: Egységes esettörténetet rajzol. Egy fiatal, huszonéves labdarúgó megsérül, sok maréknyi fájdalomcsillapítót szed be. Edzésbe áll, vagy mérkőzésre jelentkezik - és meghal a pályán.

A COX-2 (cyclooxygenase) hatóanyagú szerekről van szó a filmben. A gyógyszerek használati utasítására rá is van írva, hogy nem szedhetik azok, akiknek szívproblémáik vannak. (A dobozokon a hatóanyagok is fel vannak tüntetve, tessék utánanézni.)

De a futballistákat folyamatosan ellenőrzik. Nincsenek szívgondjaik.

Mégis meghalnak.

Ezek a gyógyszerek szívelégtelenséget okozhatnak - állítják a dokumentumfilmben megszólaltatott szakértők, és sem az Ibuprofen, sem a Diclofenac szedése nem ajánlott azok számára, akiknél valamiféle kardiológiai rendellenesség tapasztalható.

De a sportolókat évente többször ellenőrzik, nincsenek ismert szívgondjaik.

A magyar Fehér Miklós, a dán Claus Henningsen és Rasmus Green, a norvég Kjartan Ellingsen, a brazil Nilton Pereira Mendes, az egyiptomi Mohammed Abdelwahab, a kameruni Marc-Vivien Foe, a litván Audrius Slekys a legismertebb áldozatok.

A dokumentumfilm szerint a fájdalomcsillapítók - legalábbis Dániában - a kluboknál szabadon hozzáférhetők. Menj fiam a szekrényhez, és vegyél be annyit, amennyit akarsz - mondta állítólag az egyik sportorvos. Van olyan klub, ahol évi 1800, van, ahol 3000 darab fájdalomcsökkentőt írnak fel a csapatnak.

A dokumentumfilm nyomán tavaly vizsgálat indult. Mindössze annyit állapítottak meg, hogy az esetek száma kevés ahhoz, hogy általános következtetést lehessen levonni.

A fő kérdés viszont: hogyan élhet egy focista fájdalomcsillapító nélkül?

Elegendő egyetlen hét tévéközvetítéseit nézni. A modern labdarúgás harc. Védők és támadók test test elleni küzdelme. Csattognak a csontok. Aki el akarja kerülni a sérülést, vesztes marad. Aki megsérült, vissza akar kerülni a csapatba.

Azt mondja a filmben egy dán focista: „Nem elég, hogy benne vagy a keretben. A legjobb tizenegy közé akarsz kerülni, aki a pályára lép. Ezért, ha megsérülsz, mindent elkövetsz, hogy mielőbb visszatérj.”

Létezhet futball fájdalomcsillapító nélkül?

Erősen kétlem. Egy civil el sem tudja képzelni azokat a fájó kék foltokat, sajgó izmokat, gyulladt ízületeket, amelyekkel ma egy játékos a pályára lép. Ő, a szurkoló, ilyenkor otthon marad, és beteget jelent.

De a profi futballban az, aki beteg - gyenge. És elsöprik (fájó izmokkal, sajgó ízületekkel) az erősek.