Magyarországon a labdarúgásnak különös jelentősége van - írta Végh Antal. Most lenne 75 éves. 2000-ben halt meg. 1974-től írta könyveit, jegyzeteit a magyar labdarúgásról. Sokszor igazságtalanul, sokszor gorombán. De könyveinek nagy hatása volt. Az ember elgondolkodik: Uramisten, már 1974-ben is beteg volt a magyar foci?! Most sorozatot indítok, amelyben az elhunyt író előtt tisztelegve részleteket idézek labdarúgással kapcsolatos műveiből. Hátha találunk mai is érvényes gondolatokat.

2. rész (1974)

A labdarúgás révén akartunk mindig megmutatni valamit, ami a történelmünkből hiányzott, amit nem tudtunk elérni a csatatereken, a politikában, s más helyeken, más alkalmakkor sem! Felesleges a sportág történelmi múltjáról szólni, de nézzük csak a legelső időket: a sportág születésekor, meghonosodásakor már megvolt a világraszóló nagy cél: megverni az osztrákokat!...

Talán egyedül Angliában vagy a braziloknál jelenti a futball azt, amit nálunk, nyilván más történelmi-társadalmi okok miatt...

Az az igazság, hogy a magyar labdarúgás mindig is a nagy illúziók, nagy elvárások sportága volt.

Hivatkozunk a nagyszerű labdarúgómúltunkra, de tény, hogy a magyar labdarúgás még a legjobb napjaiban is csak kullogott a lehetőségei mögött. Ahányszor kellett, annyiszor énekelték ki a szánkból a sajtot. Soha világbajnokságot magyar válogatott nem nyert, de többször is veszített; a Nemzetek Kupájában, az Európa-bajnokságon megbotlottunk jóval innen a cél előtt....

Mostanában sűrűn divatos a régi futballnagyságokra, a nagy történelmi labdarúgó-dicsőségeinkre hivatkozni! Elfelejtve, megszépítve az egykori kudarcainkat.

Zalka András (a Testnevelési Főiskola labdarúgó tanszékének docense) egyik előadásában érdekes játékba vonta be hallgatóságát. A labdarúgásra vonatkozó kritikákat olvasott fel, ilyesféléket, hogy: külföldön már gyorsabban játsszák a futballt, mint mi, elhalványultak és hatástalanná váltak a magyar játékosok trükkjei, rossz az edzésrendszerünk, nem ismerik a modern futballt, keveset dolgoznak futballistáink az edzéseken, az is komolytalanul, és így tovább, tovább. Mindenki azt hitte, hogy a legfrissebb sajtóból idézett Zalka. És kiderült, hogy az idézetek az 1936-os, 1942-es, meg a jóval húsz évvel ezelőtt megjelent sportújságokból valók.

A magyar labdarúgásnak egyik nagy betegsége a sportágat örökösen körüllengő illúzió, hogy ami ma van, az teljesen új fejlemény, mert nemrég még minden jól ment, ami van, annyira valószínűtlen, hogy rövidesen minden rendbe is jön.

(Folytatás következik - holnap)