Ez a srác tud hajtani. Dzsudzsák Balázst, most hátrébb játszatja Sef Vergoosen, a PSV Eindhoven edzője. Tud szerelni, tud versenyt futni az ellenfél támadójával, tud ütközni.

Ez a srác szinte már nemzetközi klasszis. Kimegy a jobboldalra szögletet rúgni, valahogy visszacsorog hozzá a labda és ő ballal, huszonöt méterről úgy rácsavarja, hogy Dennis Gentenaar, az Ajax kapusa öt centivel a gólvonal előtt tudja csak -  hanyatt vetődve - elkapni. Leginkább a képe tetszik. A legjobb focistáknak mindig karakteres a fejük.  Balázsnak ravasz kópé arca van. Valami hatalmas nagy szemtelenség sugárzik belőle. S talán ez a titka, hogy alig néhány hollandiai meccs után már ő csitítgatja a tizenhatoson belül az Ajaxos Davidset. Azt a furcsa-szemüveges klasszist, aki akkor nyert Bajnokok Ligáját a holland bajnokkal, amikor a nyírlugosi kiskölyök 9 éves volt.

Szóval el lennék szontyolodva, hogy Gera Zoltán nem játszik a jövő héten a szlovénok ellen, mert kislánya született. Ha nem lenne Dzsudzsák. Kell a csapatban egy kedvenc. Mert igazán jó Hajnal, igazán jó Huszti, igazán jó lehet Buzsáky is. Mégis szükség van egy szerethető alakra a nemzeti tizenegyben.

Gerát szeretni lehet a trükkös megoldásaiért, az istenes lelkéért, sugárzó tisztaságáért, becsületességéért. (Egy kislány születéséért napokkal később kimaradni a válogatottból, ez nagyon „gerás” dolog). Dzsudzsák egészen más. De pótolja - egy mérkőzés erejéig - az ember szívében a csapatkapitány helyét.

Még egy valaki hiányzik Várhidi csapatából. Németh Krisztián a „legkisebb fiú”. Igen, ő lehetne még ilyen szeretni való.

És figyeljétek meg. Ők hárman azok, akik a pályán, meccs közben, mosolyognak.