Miért vagyunk ilyenek? Mert ilyenek vagyunk. Gondolom, amikor az aranycsapat az ötvenes évek elején formálódni kezdett, akkor azt mondták eleink: azért a Slózi, meg a Toldi, meg a Zsák kapus. Azok még tudtak focizni. Aztán mikor jöttek Flóriék Benével, Göröccsel, Farkassal, akkor meg azon sopánkodtak, hol vannak ezek az aranylábú fiúktól. Bozsiktól, Kocsistól, Hidegkútitól és az Öcsitől.

Majd jöttek az újak, és csak nagy fitymálva nézegették őket. Détári, Esterházy, Kovács Kálmán, Vincze Pilu. Ugyan már Alberték gyenge utánzatai.

Most meg itten könnyes szemmel nosztalgiázik mindenki. Ezek az ötvenéves legények annakidején még tudtak valamit. Futballvarázslat volt írta kedvenc - mert egyetlen - sportlapom. Megnéztem jó néhány 1992-94-es újságot. Nem láttam, hogy egyszer is lett volna ilyen főcím.

Mert varázsolni csak a régiek tudtak. Mint Merlin, Artúr király udvarában.

Hol van ez a Dzsudzsák, ez a Gera, ez a Hajnal, ez a Huszti a régi nagyoktól?! Majd kiderül, mondjuk húsz év múlva, milyen nagyok voltak. Ha az akkori brazil öregfiúkkal fociznak.

Ez ilyen ország? A Horthy-rendszerben Ferenc Jóska volt a jó, a Kádár-érában Horthyék, Mostanában, mintha - sok embernek - mind a kettő jobb lett volna a jelenlegi állapotoknál.

Jó kis vicces mérkőzés volt ez a Honvéd Champions-Brazil Masters. Mint egy remek sörmeccs. Szerintem a tökamatőr Sirkó pompásan beleillett a pályán játszók közé. A legfürgébb a világ legjobb játékvezetője volt. Szegény Puhl Sándor szaladgált a legtöbbet.

Lehet, hogy nem tud sokat ez az Erwin-fiú. De Koeman urat egy dolog egészen biztosan egyetlen dolog nem nyomasztja: a múlt terhe.