Ma éjjel (magyar idő szerint) összecsapnak a Sajtfejűek és a Sárga Törülközősök. Az amerikai foci döntőjében találkozik a Green Bays Packers és a Pittsburg Steelers. Amerika nem alszik ma. A férfiak a meccset nézik, az asszonyok a hangos ordibálástól nem bírnak. Amerika két munkáscsapata csap össze. Valljuk be, elég hülye nevük van. A Green Bay Csomagolók és Pittsburg Acélosok. Az amerikai futball struktúrájának megfelelően (hasonlóan a most kialakult magyar labdarugó struktúrához) kell egy gazdag cég, egy gazdag hapsi, aki milliókat (milliárdokat) invesztál a sportba. De a beruházás nem minden. Kellenek a fanatikusok. A mai Szuper Kupának az a jellegzetessége, hogy mind a két csapatnak munkásemberek alkották a törzsgárdáját. Green Bay - a Wisconsin állambeli kisváros - csomagoló cégének, sajtgyári melósainak közössége az egyik oldalról, Pittsburg acélöntői a másikról.

Ugyanúgy, ahogy - kalandozzunk most egy pillanatra magyar vizekre - a magyar futballnak is a munkások alkották a törzsközönségét. A Ferencváros, az Újpest, a Vasas a kisemberek csapatai voltak. A főváros együttesek közül a harmincas években egyedül az MTK mögött állt egy zsidó származású vállalkozói réteg. (A fasizmus iszonyú rendet vágott közöttük). Melós foci volt Magyarországon is, ahogy melós amerikai futball volt a tengerentúl.

Hol van már a munkásosztály? Hol vannak a magyar és az amerikai melósok? Nálunk utoljára Nagy Feró klipjében szerepeltek. A melós az, akik kijőve a gyárból a vodkától erős lesz és bátor. De hol vannak gyárak? Megszüntek, csak üzemek vannak. Amerikában meg néhány szenátorjelölt talál néhány tucat kétkezi munkást, akiknek gyorsan kampányösszejövetelt tart.

A Superbowlban most az a csodálatos, hogy egy nem létező osztály két markáns csapata csap össze az önmagukat a munkások utódainak tartó közönség előtt. Ez a szurkológárda megörződött kövület a fél-háromnegyed százados múltból.

Azt mondják, hogy a közönség soraiba (Green Bayben és Pittsburgben)  nem is lehet belekerülni, mert a harmincas években éves bérletet vásárolt családok tagjai végrendeletben hagyták a stadionokban lévő ülőhelyüket az udódaiknak. Az örökölt kiváltság birtokosait joggal nevezhetjük munkás-arisztokráciának.

Nagyon irígy vagyok. Hiszen nekünk is mindenünk megvan ahhoz, hogy így legyen. Munkásősök, patinás csapatok, hagyomány. Sőt, a mi nagy csapataink már százévesek.  De nálunk nem szállták meg az alapítók utódai a stationokat, nem szorították ki a szélsőségeseket, nem vált hagyománnyá a meccsre járás.

Egyáltalán - nem vált hagyománnyá semmi.