Azt mondják, hogy egy plüssoroszlán miatt sikerül kijutni az U-19-es válogatottnak a jövő évi világbajnokságra. A csapatot felkészítő pszichológus ugyanis azt kérte, meccs közben ez a játék-vadállat emlékeztesse őket arra, hogy oroszlánként kell küzdeni.

Ezt én nem hiszem el.

Plüssállatkákkal szerintem U-5-ös csapatot lehet motiválni nem pedig érett fiatalembereket.

A lényeg azonban lényeg marad. A gárda jövő év júniusát Új Zélandon tölti a legjobb hat európai gárda egyikeként.

Körülbelül 10 hónap van addig hátra.

Lehet, hogy ennek a labdarúgó korosztálynak óriási szerencséje van, hogy Magyarországon, magyar közönség előtt kikapott Ausztriától 3:1-re és Portugáliától 6:1-re.

Így túl van a kötelező nagy pofonon.

Azon a nagy pofonon, amely minden alkalommal eddig szétzilálta viszonylag sikeres felnőtt csapatainkat.

Bern, Marseille, Mexikó, Hollandia...

Most lekevertek nekünk két hatalmasat még mielőtt igazán csapatunk lett volna. Már ebben a blogban írtam arról, hogy sok tehetséges srác van a magyar csapatban. De csapatként mit sem ér. Nem plüssoroszlán kell a fiúknak, hanem fejenként négy-öt kiló izom. Tessék mindegyiknek odaadni Christiano Ronaldo fotóját. (Vegyenek példát izmairól, s ne a sérójáról). Tessék elérni azt, hogy a gárda 120-130 percen át legyen képes futni, és meccsenként rohanjon 12-13 kilométert. (Fejenként és nem együtt).

Játsszanak a következő tíz hónapban15-20 mérkőzést. Ismerjék meg egymás gondolatait.

És ne a plüssoroszlán motiválja őket. Hanem az, hogy Új-Zélandon ismét szembejön velük Portugália és Ausztria. Fiatal felnőtt korban a nagy pofonokat illik visszaadni!