Még lesz egy kupadöntő, ahol a fél válogatott játszik. Aztán néma csönd.

Május 8 és 20-a között kell megteremteni azt a csapatot, amely sikeres lehet az Európa-bajnokságon. Az Elefántok elleni próbameccs után jöhet újabb (majdnem) két hét, aztán lesz egy ismételt teszt a németek ellen. Végül pedig kilenc nap és jöhetnek az osztrákok - már élesben.

Az ember leírja ezt a menetrendet - és izzadni kezd a tenyere.

Mit lehet kitalálni?

Háromszögelést? Védő-felfutást? Két csatárt? Négy-három-hármat? Öttagú beton-védelmet? Egész pályás letámadást?

Mi, itt a pálya szélén nem tudjuk.

Nekünk most jön a neheze. A várakozás napjai a június 14-i EB-premierig.

Figyelni a hírmorzsákat. A válogatott körüli információkat, pletykákat. Most ez sérült meg, most meg az. Egy játékos késett az összetartásról, mi van vele...

Hallgatjuk, nézzük az optimista nyilatkozatokat. Jó lenne elhinni. Már annyit csalódtunk.

Most jön a neheze számunkra, akik nem támasztjuk naponta a kerítést a Telki edzőpálya mellett.

Remény, kétség, bizakodás. És néma csönd.

És remélem, hogy most jön a neheze a válogatott játékosai számára is. Készülni kell, 100%-ot elérni. És hinni kell önmagukban. Ez az Európa-bajnokság arról szól, hogy ki tudja inkább elhinni, hogy győzni, továbbjutni lehet.

Ha rajtam múlna, levetíteném tucatszor a csapat keretének a tegnapi Atletico-Madrid-Bayern meccset és a Leicester szereplését a Premier Ligában.

Minden lehetséges. A lehetetlen is.