Storck maradt. Reggel a HÉV-en már megállapodtunk ebben.

A labdarúgás iránt érdeklődő, de egymást korábban nem ismerő szentendrei, pomázi és budakalászi férfiak csoportja úgy döntött, jobb, ha a német marad. A diskurzust a nálam lévő sportújság indította el. A döntés pedig körülbelül Kaszásdülőnél született. Adtunk, mint Csányi és az MLSZ, egy második esélyt a kapitánynak. Csak egy kicsit másképpen fogalmazott a mi kis kompániánk.

A hangsúly nem Storck eddigi kiváló teljesítményén volt, hanem azon, hogy egy Andorra elleni vereségtől már nehogy összecsinálja magát az egész szakma. Ha tilos kikapni, ha tilos tizenéves fiatalokat bepakolni a válogatottba, ha azonnali fejvesztés jár egy kudarcért, akkor minden lesz itt, de foci biztosan nem.

A szurkolóknak nem lehet megtiltani, hogy dühükben leparancsolják a mezt a válogatottról. De kell egy-két higgadt ember, aki visszaadja rájuk. Csányi is, Storck is ilyen. Az Andorra elleni meccsen nem is az eredmény volt elkeserítő. Hanem az, hogy Dzsudzsák sírt. Hogy Nagy Ádám átadásaiból hiányzott a régi finesz és magabiztosság. Hogy Kleinheisler focizás helyett fogcsikorgatva ugrott neki az ellenfélnek. Hogy a magyar válogatott tagjai féltek.

Már csak az hiányzik, hogy a kispadon is remegő lábú emberek üljenek.

Ha körülnézünk a magyar foci-világban, akkor alig látni önálló, öntörvényű, makacs, elszánt embert. A többség felfelé, oldalt és a háta mögé tekintget. A korbácsok suhognak. Az edzők feje meg hullik a porba.

Legalább válogatott szinten legyen ez másképpen. Tényleg az lenne jó, ha az U17-es válogatott (és korosztály) tagjai úgy járnának, mint a Koman-Németh Krisztián-Szabó Jóska-gárda? Hogy évekig közel se engedik őket a nagy válogatotthoz? Storck már leültette Szoboszlait a kispadra. Előbb utóbb pályára lép. Csobothnak, Torvundnak, Schönnek is ott a helye. Milyen esélyük lenne, ha hoznak egy új embert kapitánynak?

Jól van ez így.

Storck kapott egy második esélyt. Jó lenne, ha ezt ő is úgy értelmezné: Bátorság, Vagányság, Keménység.