Európa 7 legerősebb csapata a belga, angol, portugál, francia,spanyol, olasz, német. A 7 legerősebből 3 azonos csoportba került. Mi másnak is lehetne már ezt nevezni, mint halálcsoportnak ettől. Természetesen ha az angolok, belgák, olaszok kerülnek egy csoportba, azt is jogosan neveznék halálcsoportnak, de ők elkerülhették egymást a csoportkörökben. Így bizony marad, hogy a mi csoportunk volt a halálcsoport. És amikor a legjobbaknak azonnal egymás ellen kell játszaniuk, az bizony sokat kivesz belőlük az egyeneskieséses szakaszra.

A portugálokat a világ jelenleg legjobb csapatának tartott Belgium tudta nagyon nagy küzdelemben, rendesen megszenvedve, nem kis szerencsével kiverni. Hasonló módon estek ki a németek is, a nagyon erős angol válogatott ellen, akik szinte biztos, hogy ott lesznek a végén a döntőben is. A franciák maguk keresték a bajt, amikor elhitték, hogy a svájciak ellen 3-1-es előnynél már elég a mezt kint hagyni a pályán, aminek nagy ára lett. DE büntetőkkel estek ki ők is, a büntetőpárbaj meg minden esetben orosz rulett, ott már semmi más nem dönt, mint a szerencse igazából.

Mire lehetett számítani, amikor meg tudtuk, hogy a halálcsoportba kerültünk? Természetesen arra, hogy ez a három óriás, simán nagy arányú győzelmekkel sétál át rajtunk, mi leszünk a csoport pofozógépe, akin a gólarányukat növelik csak. 0 pont, 0 rúgott gól, legalább mínusz 6-os gólarány. Ez volt a realitás.

Ezzel szemben a 84. percig nem bírtak velünk a portugálok. Igaz 3-0 lett a vége, de ez azért lett ennyi, mert a nagyon szerencsétlenül bekapott gól után kinyíltunk, mindent egy lapra feltéve megpróbáltunk egyenlíteni, de ők ezt remekül használták ki. Nagy arányú vereség, de aki látta a meccset, az tudja, hogy nem megalázó és alapvetően végig partiban voltunk az Európa-bajnok ellen. Aztán következett a világbajnok, aki ellen megszereztük a vezetést is, az rohant az eredmény után, de a végén annak is örülhetett, hogy pontot tudott menteni ellenünk. És végül a németek, akiknek az volt a tét, hogy ha kikapnak tőlünk, akkor kiesnek. És mindez Németországban. Itt is mi szereztünk vezetést, és amikor egyenlítettek, akkor se omlottunk magyar módra össze, hanem harcoltunk és újra nálunk lett pillanatokon belül az előny. Óriási mázlijuk volt a németeknek, hogy egyenlíteni tudtak.

Három bomba erős ellenfél ellen, a magyar válogatott példásan helyt tudott állni. Bizony látványosan javult a magyar válogatott, régóta ilyen jó és ütőképes csapatunk nem volt. Ezt kell tovább építeni, a gerincét egyben tartani és akkor nem csak szép játék dicsősége lesz, hanem eredményesség is komolyabb mértékben. Minden elismerést jogosan megérdemelnek a fiúk és Rossi.

Természetesen ez a siker, fejlődés, nem a kormány és nem Orbán érdeme. Nem azért lett jobb a játékunk, mert a kormány számolatlan közpénz milliárdokat herdál el klubcsapatok stadion építésére, nem azért jön a jobb eredmény, mert pár kiválasztott kedvenc a NER bajnokságból korlátlanul van állami milliárdok tömegével támogatva. Ennek semmi köze a sikerhez. A siker annak köszönhető, hogy van három akadémia, ahol valóban kiemelkedő nevelőmunka folyik remek szakemberekkel. Kiemelkedik ebből az MTK Sándor Károly akadémiája, de mellette ott van a Vasasé és a Honvédé is. A sikerben annak van szerepe, hogy a válogatott játékosok abszolút többsége, erős bajnokságban, jó csapatoknál edződik és fejlődik, nem az NB I mocsarában. A sikerben annak van szerepe, hogy sikerült megtalálni szövetségi kapitánynak azt a Rossi-t, aki remekül passzol a csapathoz. Még bőven van hova fejlődni, de amit most láthattunk ettől a csapattól, az bizony elismerésre méltó látványos, pozitív változás. Nem érdemlik meg a fiúk és Rossi, hogy leszólva Franciaország, Portugália, Németország valós erejét és színvonalát, leszóljuk a magyar válogatott eredményességét és szép teljesítményét ellenük. Ez majdnem annyira gusztustalan, mint amikor pár marha, direkt a magyar siker ellen szurkolt.