Mindannyian tudtuk, Urbányiról szólt ez a meccs. Ha Kaposváron megint kikap az Újpest, csak eltakarodik az edző. Az első félidőben az égvilágon semmi sincs. Ha nem lenne az egyik csapat lilában, a másik fehérben, az ember nem tudná, ki játszik kivel. Egymásnak rugdossák a labdát a csapatok. Semmi elképzelés. Taktikának nyoma sincs. Monnyon le!

A második félidő legelején jön Tisza. Aki focistára emlékeztet. Huszonötről megrúgja a labdát. Bemegy. Mégse monnyon le?

Urbányi örül, a játékosok ölelgetik. Érte is játszanak.

Fél órányi labdatologatás következik. Esnek kelnek. Újpesti és kaposvári kuglibabák, remekül fetrengenek. Megszólal az újpesti kórus. Mégiscsak monnyon le?

Aztán a 83. percben Kovács Zoltán átbotladozik a védőjén, begurít, Hajdú csetlik-botlik, de berúgja a másodikat. Kirohannak a lilák a kispadhoz, ölelgetik a trénert. Mégse monnyon le? A 90. percben Tisza meglóg, két védővel a nyakán elfut a tizenhatosig és bevágja a harmadikat. Nocsak, meccs, játék nem volt, de eredmény az van.

Tisza a kamerák előtt. Ő lett a mérkőzés játékosa. Örül. A háta mögött viszont megszólal a láthatatlan kórus. „Urbányi takarodj!”. 3:0 ide, 3:0 oda, mégis monnyon le?!