150 másodperccel a mérkőzés vége előtt a BATE Boriszov befejelte a gólt, ami kiejtette a Debrecent az Európa Kupából. Ez rendben is van. Magyar csapat az utolsó pillanatokban ki szokott esni mindenféle kupákból.

A Debrecen ekkor már több mint egy félidőt emberhátrányban játszott. Mert már magabiztosan menetelt a csapat, amikor berúgta az idegenben olyan fontosnak számító gólt a beloruszok hálójába. Amikor jött a sokk. A magyar csapat egyik középpályása kétszer egymásután belerúgott a fehér oroszok középpályásába, ezért le kellett bandukolnia a pályáról. Ez is rendben van. Megszoktuk a nehézségeket.

Az viszont csöppet sincs rendben, hogy a magyar közszolgálat idegbeteg, hisztérikus embert küld kommentátornak. M. Tamás (nevezzük csak így, nehogy személyiségi jogait sértsük) alkalmatlan arra, hogy egy labdarúgó mérkőzés történéseit megossza a nézőkkel. "A kommentátor feladata, hogy beszéljen" - foglalta össze maga az ars poeticáját. Csak éppen nem mindegy, hogy mit beszél. Nem mindegy, hogy "magyar ügynek" tekint egy foci mérkőzést, vagy sem. Nem mindegy, hogy megpróbálja a nézőkkel elhitetni a helyszínről, hogy a pálya mellett valóban a meccset látja, miközben saját vágyait visítja a mikrofonba.

Persze, le lehet csavarni a hangot. De akkor a stadionnak sincs atmoszférája.

Legalább értené a játékot. Legalább bevenne félidőnként fél doboz nyugtatót. Legalább végignézhetnénk csalódásunk meccsét úgy, hogy valaki nem is dumál hozzánk egyfolytában hülyeségeket.

M. Tamás pontosan olyan, mintha a stadionban (vagy a kocsmában) mellettünk ülne egy kellemetlen alak, aki az ellenfél gólhelyzeténél halált vizionál, saját csapatunk támadásánál meg elsöprő diadalt. Hogy került oda? Milyen más érdemei vannak? Mert, hogy más érdemei is vannak a közszolgálatnál rendkívüli tehetségén kívül, az biztos.