Talán az őskorban, amikor a Soroksáron, a vasúti pálya töltésének támaszkodott a Fradi pálya lehettek ennyien egy Ferencváros-MTK meccsen. Vagy akkor sem. Hiszen abban az időben boldog-boldogtalan nézhetett meccset. Mindenki, aki arra járt és úgy gondolta, figyeli egy kicsit a csapatokat. Nem volt vénaszkenner, meg szurkolói kártya meg 500 rendfenntartó 981 nézőre. Igaz nem voltak szurkolói csoportok sem. Nem voltak fanatikusok. Nem hadseregek jártak mérkőzésekre, hanem cipészek, asztalosok, tisztviselők. Nem voltak légiósok, a focisták a meccs után sört kaptak és fröccsöt, nem pedig az átlagemberek átlagfizetésének negyvenszeresét.

Most a labdarúgás a szórakoztatóipar és a szórakoztató politika része lett. 951 ember el is jön, hogy megnézze azt, hogy egy MTK-Fradi örökrangadón az egyik csapat lövészároknak tekintve a pályát nyakig beássa magát és összesen háromszor átszalad a félpályán (Ebből kétszer gólt rúg). A másik együttes pedig tudomásul veszi, hogy úgy sem tud bemenni az aknamezőre, ezért arra vár, hogy egy Gera nevű csapattársuk szögletből vagy szabadrúgásból képes lesz valamelyikük fejét eltalálni. (Egyszer sikerült).

Ezért pénzt adni?

951 ember pénzt adott ezért. Minden tisztelet az övék.

114 már korábban. Ők a bérletesek. Hogy a pénzüknél maradjanak még sok ilyen meccset kell megnézniük az idény folyamán.

837 pedig aznap. Ők könnyedén feladhatják.

Most még nyár volt-van. Most még sütött a nap. Most még a Ferencvárosnak esélye volt, hogy előrelépjen a második helyre.

Ennek ellenére már most olyan ez az egész, hogy sokkal egyszerűbb a közönségről beszélni, mint a találkozóról.