Józan ésszel megmagyarázhatatlan, miért cserélte le Bernd Storck a teljes stábját néhány héttel a sorsdöntő pótselejtező előtt. De az se piskóta, hogy az MLSZ nem azt mondta neki, hogy Herr Storck vegye be a gyógyszereit, hanem, hogy Jawohl, Herr Storck.

Így állunk. Egy betojt kapitány és egy betojt labdarúgó szövetség.

Mert mással nem lehet az egészet megmagyarázni. Csak azzal, hogy közeledik a norvégok elleni dupla és most válik egyre tanácstalanabbá a korábban csupa-magabiztosság Storck, és ismét régi fegyveréhez nyúl: mindenkit kirúg. Ahogy tette az utánpótlás-csapatok sorsdöntő meccsei előtt. (Csekély sikerrel).

Bizalmatlan. Nem bízott a segítőiben. És - vélhetően - nem bizik a játékosokban. Andreas Möllerben bizik. Ez szíve joga. De mi a frászt tud most mondani Möller bárkinek a csapatban? Hogyan tartsa a lábfejét, ha rúg? Valószínűtlen. Talán azt várja tőle, hogy bátorítsa a válogatottat. Okos kis történeteket meséljen a győzelemről.

Vagy egyszerűen önfeláldozásról van szó? Úgyis kikapunk. Nehogy már a a magyar focisták, a magyar edzők vigyék el a balhét. Itt vagyunk, mi hárman, hős németek, bennünket gyalázzatok.

Meglepne.

De ha nem jutunk tovább, az az ő saruk lesz. Mi pedig ráfoghatjuk az egészet a balsorsra, amely régen tép.