Pintér Attila álma megvalósult. A magyar csapat kilencven percen át tolódott Oslóban. Az első háromban még nem, mert akkor a norvégok Dárdai Pál német csapatában játszó csatára meglógott, és Király Gábor szeme közé rúgta a labdát, de a századik meccsén szereplő kapus remekül védett, A végén is volt hasonló védelmi baki. De megúsztuk.

A meccs nagy részében azonban nagyon megleptük az északiakat. Azt gondolták, hogy Dzsudzsák Balázs csapatkapitány, a Bursaspor kiválósága ott száguldozik majd kapujuk felé a bal szélen, néha befelé cselez és nagyokat lő. Ezért meg is erősítették ezt az oldalt. Csak éppen Dzsudzsák nem volt sehol. Hátratolódott. Második balhátvédet játszott, csúszott, mászott.

Úgy vélték, hogy az Amerikában villogó Németh Krisztián majd a jobb oldalon fog előre törni. megerősítették ez az oldalt is. Csak éppen Krisztiánt sem találták, ő is a hátvédsorba tolódott. Az aki nem tolódott, Szalai volt. Centerünk azzal lepte meg ellenfelünket, hogy a felező vonal környékén ácsorgott. A biztonság kedvéért őrá is ketten vigyáztak. Hátha megmozdul.

Így aztán nem maradt ember a magyarok német szövetségi kapitánya által beállított német nevű ujoncra, bizonyos Kleinheisler Lászlóra, aki előre tolódott, és belőtte a döntő gólt.

Ennyi volt a meccs.

Jön még egy. És akkor becsusszanhatunk Európába.

Nem nagyon számítok másra vasárnap.

Nekünk a döntetlen is jó. S nem hatszáz magyar kiabálja majd a nézőtéren azt, hogy "Lesz még Osló Hajdúszoboszló", hanem húszezer a Fradi-pályán.

De csapatunk nem fog összevissza száguldozni, ez már a görögök ellen sem vált be. A magyar tizenegy tolódni fog. Oldalt meg hátrafelé. A sajtó meg elkereszteli ezt a stílust "magyar lakatnak".