Mi visz rá egy üzletembert - esetünkben Maurizio Zamparinit - , hogy 5 millió eurót kiadjon egy nyakigláb, meglehetősen esetlen mozgású magyar fiatal srácért? Hogy az ő csapatában legyen. Mert az még koránt sem biztos, hogy játszani fog.

Mi az oka ennek?

Az, hogy az üzletember üzletet remél. Elemzi a kockázatokat és úgy dönt, hogy kiadott pénze busásan megtérül egyszer. Mondjuk, legkésőbb négy év múlva. Balogh Norbertet ugyanis - mint ismeretes - négy éves szerződés várta Palermoban, az olasz első ligás csapatban.

Balogh Norbertnek pedig tudnia kell, hogy nem véletlenül kap februártól kezdve havi 52 ezer eurót (jelenleg 16.4 millió forintot ér). Azért kap, hogy négy év (esetleg kettő, vagy három esztendő) múlva havi két-három millió eurót keressen. Vagy még többet.

Vagyis az a cél, hogy sokkal, de sokkal értékesebb legyen, mint most.

Igazából mással nem is kell törődnie.

Úgy kell edzenie, úgy kell élnie, úgy kell játszania, hogy minden mozdulata, lépése a fejlődését szolgálja.

Február végén tölti be huszadik évét. A Palermo 2020. június 30-ig vásárolta meg a játékjogát. 24 esztendős lesz akkor. És addig minden eldől.

Biztosítja-e a helyét a nagyok között. Vagy egyike lesz az elfuserált magyar tehetségeknek.

Itt van most ez a két fiatal focista: Balogh és Kleinheisler. Mind a kettő életrajzában ott szerepel a szó "cigány". Cigánytelep. Cigány nevelőapa. Mélyszegénység. Onnan jönnek.

Kitörtek, kitörnek onnan. Azért, mert jó focisták. És azért is, mert onnan lentről sokkal jobban meg lehet tanulni azt, hogy felküzdje magát az ember.

De ez nem elég. Fenn is kell maradni. El kell kerülni a pénzzel járó csábításokat. Szesz, drog, csajok, topmodellek, gyors autók. Felfelé kell tekinteniük ezeknek a fiatal tehetségeknek. Minél feljebb függesztik a tekintetüket, annál jobban figyelniük kell a lábuk elé. Cselezni már tudnak úgy, hogy oda se néznek. De a következő évek a próbatétel évei lesznek számukra.