Tegnap 11 ezren tartották érdemesnek elolvasni a posztomat.

Köszönöm.

Ma ismételni fogom magam. A most következő sorokat három évvel ezelőtt írtam.

2014. június 18-án reggel 9 órakor. Ide írtam ezt, a szabadrúgás blogba.

Akkor egy „győztes” meccs után. És Pintér volt a kapitány.

Játsszuk újra le az egészet.

Ime:

„A Kazahsztán elleni meccs bebizonyította: fog ez menni!

Csapatunk már tud nyerni egy olyan együttes ellen, amelynek kapusa maga kotorja be a hálóba a labdát, amelynek középpályása megteszi azt a szívességet, hogy két sárga lappal kiállíttatja magát, s amelynek védője meglehetősen bonyolult mozgássorozat végén a földön fekve képes a háta mögött lévő kapuba öngólt rúgni.

Nem rossz a mi kis csapatunk. Tényleg nem rossz. Van egy csomó tehetséges játékosunk.

Csak éppen az egész nincs jól menedzselve.

E kellene felejteni az EB-selejtezőt. Szegény Pintér halálra izgulja magát. Most is nyombél-fekélyt kapott. Ez pedig köztudottan menedzser-betegség.

Ehelyett ki kellene mondani, hogy az Európa-bajnokság nem számít, azzal a kamu-csapatunk próbálkozik. Ide be lehet rakni az összes vénembert. Szücs Lajost, Keneseit, Gerát, Rudolfot, Torghellét, Buzsákyt, Juhászt, Hajnalt, Husztit. Aztán játszadozzanak csak.

Emellett pedig építsük fel az igazi csapatot.

Alulról.

Egészen alulról.

Hadd legyen a fiúknak sikerélménye.

Hiszen a Kazahsztán elleni mérkőzés bebizonyította: a jó eremény csupán az ellenfél megválasztásán múlik.

Tehát az IGAZI CSAPATUNKNAK az első évben válasszuk ellenfeleit a FIFA világrandlista 180-207. helyezete közül.

Persze, hogy ne lógjon ki a lóláb ne a Turks és Cacaos szigetek legjobbjait hívjuk a Pancho-arénába. Hanem efféle jól hangzó nemzeti csapatokat: San Marino (207.), Eritrea (201.), Andorra (200.), Kambodzsa (189.), Mongólia (187.), Jemen (183.).

Mikor már összegyűlt egy kis önbizalom (hat meccs, hat győzelem), akkor az igazi csapatnak választhatunk keményebb ellenfeleket. Jöhet Nicaragua. Hú, ez elég latin-amerikásan hangzik. (176. helyezett). Dominika (169.). Pakisztán (164.) Tahiti (167. Ide el is lehetne utazni. Jó a klíma). Malajzia (153.)

Szóval a második év végén már tucatnyi mérközésnél tartunk. 11 győzelem és egy döntetlen (mondjuk a Feröer-szigetek (171.) ellen).

Energiától duzzadó csapatunk a harmadik évben aztán eléri a húsz meccsből álló veretlenségi sorozatot. (India, Tadzsikisztán, Guatemala, Afganisztán, Dominika, Kirgizisztán - és jöhet újra Kazahsztán).

Az öregek mehetnek nyugdíjba és a vb-selejtezőkre kipattan, mint Zeusz fejéből Athéne, a verhetetlen magyar tizenegy…”

Ennyi volt. A különbség csak az, hogy nemsokára Pintér repült. Jött Dárdai. Most pedig majd az EB selejtezőkre kell megtalálnunk a csapatunkat.

Ja, és Andorra (akkor 200., most 186) még sem annyira jó ellenfél.