A fenti cím az Újság című magyar bulvárlap reklámszövege volt az első világháború előtt. Most, az az újság, hogy az MTK a legjobb magyar csapat. Egyszerűen azért, mert tud focizni. Mert stílusa van. Mert gurigázik, ha gurigázni kell, és lendületesen támad, ha lendületesen támadni kell.

Egyedül az MTK az a csapat idehaza, amelynek teljesen mindegy, hogy Zalaegerszegen játszik, vagy a saját pályáján. Mert nincs saját pályája. Az a néhány száz ember, aki a Hungária körúton bóklászik se nem oszt, se nem szoroz.

Egy klub, amelynek nincs szurkolótábora. Az MTK - mondjuk ki - zsidó csapat. Ezért is kék-fehér a meze. Izrael állam nemzeti színei is ezek. Csak éppen az MTK fél évszázaddal régebbi, mint Izrael.

Valamikor valóban a budapesti zsidóság csapata volt az együttes. Azt tartották róla, hogy játékosai hagyományosan keresztények voltak, szurkolói pedig izraeliták. Jól megvoltak együtt. Aztán jött a Holocaust, a népirtás.

Alig van szurkolója az MTK-nak. A labdarúgás szeretete, a „csapathoz tartozás” ugyanis nagyon szorosan családhoz kötődik. Fradista dédpapa dédunokájának is átörökíti a szenvedélyt. De mit tegyen az MTK. Alig van törzsszurkolója.

Pedig megérdemelné, hogy nagy, erős tábora legyen. Fiatal játékosai a magyar foci-jövőt képviselik. De mitől lenne tábora?

A csapat nélküli, el nem kötelezett, fociszeretők talán mögé állhatnának. Ha még vannak ilyenek.

A zsidóság és a gojság - öröme az MTK.