Nézem, a világ legunalmasabb mérkőzését, a Honvéd-Vasast. Szóra sem érdemes az egész. De egy valami azért mégis érdekes. Terjed a Dombi-kór a magyar labdarúgásban. A kis debreceni találta ki, hogy nem kell elfutni, nem kell beadni, nem kell cselezni, éppen elég, ha rávezeti a védőre a labdát, és egy hatalmasat esik. Lehetőleg a tizenhatoson belül, vagy a lehető legközelebb a büntető területhez.

A kispesti meccsen Dombi legjobb tanítványai fociznak. Esnek-kelnek, hatalmas bukfencekkel győzik meg a bírót arról, hogy rettenetes erőszak áldozatai. Legalább annyi időt töltenek a játékosok a földön, mint lábon.

A dolog lényege - persze - csalás. Ha nem megy a játék, akkor ki kell erőszakolni a szabadrúgást, a tizenegyest, a sárga lapot. A meccs alatt körülbelül 60 műesést számoltam össze. Nem vagyok statisztikus, lehet, hogy tévedtem. Volt az hetven is.

A bírók pedig partnerek. Egy kivétel van, Bede. De nem lehet mindig őt a pályára küldeni. Kispesten Vad II fújt. Jól megvezették.