Az Európa-bajnokság két nyitómérkőzésén pontosan látni lehetett, hogy - miközben alig van különbség a két csapat összetétele között - a magyar válogatott Várhidi- és Koeman-korszaka között mi a fő különbség.

A Várhidi-csapat a cseh példát követte. Végy egy jó kapust. Négy védőt, öt középpályást, egy előretolt csatárt. Felfutó középpályások lövik be a labdát a center irányába. Vagy előre fejelik a védővonal mögé. Ívelgetés, hosszú labdák. Eredményes? Az lehet. Karel Brückner csapata bebizonyította: győzött Svájc ellen. Ez a legfőbb mérce. A három pont.

Csak éppen - nincs olyan kapusunk, mint Czech. Nem tudjuk úgy megtartani a labdát, mint Grygera, Ujfalusi, Galasek, Jarolim és Polák. Nincs olyan erőteljes égimeszelőnk, mint Koller. (A csehek egyébként annak köszönhették a győzelmüket, hogy egy csatárról átálltak kettőre, Plasil és Sverkos már jobban megosztotta a svájciak figyelmét). A magyar csapatnak soha nem lesz elég egy gólt lőni az ellenfélnek, mert egyet biztosan összehoz a védelem.

A Koeman-csapat sokkal jobban emlékeztet a portugálokra. Először is azért, mert a mi alacsony termetű támadóalakulatunk sokkal jobban emlékeztet Nuno Gomes, Simao, Deco, Meira testalkatára. Huszti, mint előretolt csatár? Akárcsak a fűből alig kilátszó Nuno Gomes. Persze, nincs C.Ronaldonk. De figyeljük, mit játszat Koeman Gerával? Ugyanúgy átirányítja sokszor a baloldalra, mint Scolari a nagy C-t. Sőt a meccs végén bevitte középre is. Hiszek abban, hogy előbb-utóbb Németh Krisztián is megjelenik ebben a szerepben.

A magyar foci jövője az, ha tanulunk Portugáliától.