Nézzük most az egészet pozitíven. Rúgtunk Bázelben Svájcnak két gólt. Ugyanannyit mint Budapesten. Idehaza majdnem döntetlen lett, csak a végén kaptunk 2:2 után egy hülye gólt. Kilencven percen át egyenrangú ellenfelek voltunk a világ egyik legjobb csapatával. Most Svájcban – hazai pályán – Svájc kettővel többet rúgott, mint annak idején nálunk, idegenben. Húsz percen át egyenrangú ellenfelek voltunk a világranglista 7. együttessel

De: Gulácsi hasra esett.

A futball már csak ilyen játék, hogy a játékosok gyakran hasra esnek. Miért nem eshet hasra egy kapus is? Az külön pech, ha nincs náluk a labda és ott egy ellenfél.

Szóval kimutatható, hogy megint volt a magyar szövetségi kapitánynak néhány jó elképzelése. A gyors Ugrai, Varga Roland és Lovrencsics ott nyargalhatott az ellenfél térfelén. Jött később a fürge Markvart. Kipróbálta az NB1-ben remeklő Pátkait.

De Gulácsi hasra esett.

Meg ellenfél is volt a pályán. Ráadásul olyan, amelynek gyors emberei Bizonyos Xhaka, Shaqiri, Seferovic, Fabian Frei gyorsabbak, mint a mi expressz vonataink.

Az a baj, hogy mindig van ellenfél a pályán.

Nem szövetségi kapitány, nem edző kellene a magyar csapat mellé, hanem egy egész ideg-klinika. Vagy valamilyen indiai guru. Akármilyen összeállításban fut ki a gyepre a csapat, térdük reszket, a himnusznál a szívre tett kezük remeg, a pályán úgy bóklásznak mint a 4.b osztály, ha kiáll a nyolcadikosok ellen.

Na, de most jönnek a másodikosok. A félelmetes Feröer. Megmutatjuk nekik, milyen a magyarok istene. Mi leszünk a harmadikok a csoportban! Jól fellocsoljuk a Fradi-pályát. Hátha hasra esik most az ő kapusuk.