Jönnek az andorraiak. Jönnek a Puskásról elnevezett arénába. Jönnek megmérkőzni a magyar tizeneggyel. Az bivalyerős. Alig kapott csak ki angoloktól. Hajszálon múlt, hogy nem verte meg az albánokat. A két meccsen mindössze öt gólt kapott. És majdnem rúgott egyet. Remeg az andorraiak lába. Mondják is a studióban: megvan a magyar taktika. Ezek a hegylakók biztosan nem bírnak ki három meccset zsinórban. Mivel ők is két mérkőzéssel a lábukban jönnek, mi a híres kondiciónkkal majd lehajrázzuk őket. Csak tologatni kell a labdát, hadd futkossanak. Aztán a második félidőben majd jól kipurcannak. Járni se bírnak majd. Mi pedig lődözzük a góljainkat.
Jönnek az andoraiak. Ezek már az elejét se bírják. Megy a híres magyar támadójáték. Meglepő, de a legkisebb, a Schön a legjobb. (Szükséges lesz majd lecserélni, nagyon kilóg a mancsaftból). Kilenc perc alatt 1 gól. 18 perc alatt 2 gól. Ha így megy tovább, kilencven perc alatt 10:0 lesz. Remek önbizalomnövelő eredmény. Mégis gyönyörű a jövő. Csak az a baj, hogy ezek az andorraiak nem akarnak elfáradni. Pedig ez már a második félidő. Lőnek egy gólt. Azt mondja a VAR, az a gól nem gól. Hát erre berúgnak egy másikat. És futnak, rohannak. Az egyenlítésért. Mintha angolok lennének, lengyelek vagy németek. Pedig ők csak 78 ezren vannak. A pályán meg hetvennyolcezerből a legjobb húsz. Már a perceket nézzük. Majd a máspdperceket. Jönnek az andorraiak. Majd mennek.Vesztesen. Nemzeti tizenegyünk pedig fürdik a sikerben. A stadion most nem söröspoharakat dobál, hanem ismét elénekli a csapattal himnuszt.

Gábor György
>Valamikor ajándékba kaptam egy olasz történész barátomtól Luca Cesari Storia della pasta in dieci piatti. Dai tortellini alla carbonara c. könyvét. (A tészta története tíz fogásban. A tortellinitől a carbonaráig). Most békésen lapozgatom a történeti és kultúrtörténeti szempontokat is felelevenítő munkát, amelyben még az ostoba, de az emberi agy számára nélkülözhetetlennek tűnő előítéletek is lelepleződnek.

Jó, tudom, Baked Beans, már reggelire, de hát pont ezért mondom…

"Úgy látszik, az UEFA továbbra is alkalmazza a már korábban megismert munkásőr-hajlamú nézőtéri besúgókat, akiknek nincs más dolguk, csak jelentéseket írni arról, hogy ki, mit mondott (vagy nem mondott) a nézőtéren. Mint a kommunizmusban: bizonyíték nem kell, elég a besúgó feljelentése." - írta a magyar külügyminiszter szombat reggel a Facebook-oldalára azután, hogy az Európai Labdarúgó Szövetség három zártkapus meccsre büntette a magyar válogatottat a szurkolók viselkedése miatt. Tőlem Szijjártó úr azt ír, amit akar. Azt gondol, amit akar.
Én viszont pechemre egy olyan csapatnak szurkolok, amelynek fekete inges kemény magja rendre szállítja a botrányokat a legjobb magyar együttes és a válogatott mérkőzésein. Nincsenek sokan egy-két ezren. Ez a zöld-fehér együttes milliós táborához és az ország népességéhez képest igencsak elenyésző szám. Hát még azok, akik a balhét generálják. Nem kellenek "munkásőr-hajlamú nézőtéri besúgók" ahhoz, hogy egy UEFA ellenőr észrevegye azt a néhány karlendítést, füttyöt, ami egyértelmű. Mert karlendítés van és lesz.
A szurkolók egy csoportja balhézni is jár a meccsre. Itt adja ki minden feszültségét, csalódását, életének nyavalyáját. Nemcsak nálunk.
A különbség az, hogy ez a magyar szurkológárda "bűntetett előéletű". Pontosan úgy viselkedik az Európai Labdarúgó Szövetség vele, mint egy bíróság a rovottmúltuval. Elég egyetlen szó. egyetlen fáklya fénye, elég egy helytelen gesztus és máris lecsap az ítélet. És ez így lesz. Mindörökké. Megállíthatatlan a folyamat. Elég csak bekukkantani az Üllői129-be. A szukolók online fórumára. 594-es szóltak hozzá az UEFA döntéséhez. Ebből a majdnem hatszázból egyetlen egy sem jut olyan mélységekbe, mint a külügyminiszter. Legfeljebb azt dünnyögik, hogy nincs igazság. A magyar szurkolók igazán kulturáltan viselkedtek. Meg is kérték őket erre. Igaz. De Münchenben a német himnusz alatt mutogattak. Nem tudom, hogy mit. Valami kiskacsa-félét. Megszámoltam a képeken: 29-en "kiskacsáztak". A többi csöndben várta a meccset. Ez azért már nem elborzasztó dolog.
Énígy gondolom. Hol van már a "szívtől az égig"  náci karlendítésre eléggé emlékeztető csoportos gesztusa.. . Most taps van. Ütemes. Meg ez a "kis kacsa". De nem számít. Bűntetett előéletűek vagyunk.
Mi magyarok. Így együtt. Lehet, azért is, mert amikor európai politikai testületekben kifogásolják az Orbán-klán viselkedését, akkor derék miniszterelnökünk úgy kezdi a védekezést, hogy "Mi magyarok"...
Nem "mi magyarok" nem balhézunk a stadionokban, nem utáljuk Európát, nem fütyüljük ki az izraeli himnuszt. Egyáltalán semmit sem csinálunk. Nézzük a meccset és drukkolunk. Nemcsak a csapatnak. Annak is, hogy néhány ütődött ne kezdjen el ön- és közveszélyesen balhézni.

A szabadrugas az ujnepszabadsag.com sportrovata. Ha érdekel, nézd meg a portál többi anyagát is.

Címkép: Magyar szurkolók a német himnusz alatt Münchenben

Kereszty András
>Ha már Wembley, ha már Anglia, akkor ugye voltak ilyen eredmények: 6:3, 7:1. A magyarok javára. 1954, 1955-ben. Ebből élünk azóta is. A magyar foci ma is emiatt nagy. Világszínvonalú. Csakhát, ez akkor egy másik sportág volt. A csapatok úgy álltak fel, hogy volt kapusuk, három védő, két középpályás, öt (5 darab) csatár. Vagyis támadó. Hozzájuk csatlakozott egy hatodik a középpályás sorból. (Nálunk Bozsik).

Most viszont? A kapus maradt. Azt mondják van három belső védő. De ez valójában öt. Látni is a pályán, hogy ott állnak egy vonalban. Jól szervezett csapatnál úgy mozognak fel-alá, mint valami tánckar. Előttük a középpályások. Jó esetben hárman, vagy négyen. Ők meg az öt védő előtt hullámoznak. Így azután marad egy darab, vagy kettő "gólvágó".
Annak idején mincen csapatban volt egy goromba pokróc, aki megfélemlítette az ellenfél támadóit. A Ferencvárosnál Dalnoki. A német válogatottnál egy bizonyos Werner Liebrich, aki ferrúgta Puskást. (Az angolok írtak is egy cikket erről az esetről: "A rúgás, ami győzelemre vitte Németországot" címmel.)

Most viszont? Bárki, akinél labda van felrúgható. S ha felrúgható, akkor fel is rúgják. Lökik, taszigálják, lerántják, visszahúzzák. A felállás a pályán, meg ez a "tackle" (vagyis a földrevitel) azt jelzi, hogy az amerikai foci megtermékenyítette az európai labdarúgást. A támadó taktikát is. Hány gólhelyzet alakul ki úgy, hogy hátulról egy "irányító" - a legtöbbször a hatos pozicióban játszó csapattag - átíveli az ellenfél védelmét, és előrerobog a futó. A leggyorsabb "szárnyvédő" a csapatból.

A következmény, elmaradnak a 6:3, 7:1 típusú meccsek a nagy válogatottak között. Sok gólt akarunk látni? Nézzük meg a német-észtet (8:0), a belga-San Marinót (9:0), a Dánia-Gibraltárt (6:0). Az Európa-bajnokság selejtezőiben 37 mérkőzésen született 1-2 gól. A csoportkörben sorra jöttek a döntetlenek. A nyolcad-, negyed-, elődöntőkben már azon tréfálkoztunk, hogy a meccseket le sem kéne játszani. Csak odaállni, és rúgdosni a tizenegyeseket.

Szabadrúgás. Az Újnépszabadság sportrovata www.ujnepszabadsag.com

Francia szurkolók szerint Sommer hárítása Mbappé tizenegyesénél szabálytalan volt, ezért petíciókat gyűjtenek, hogy meggyőzzék az UEFA-t az újrajátszásról. A Franciaország-Svájc EB nyolcaddöntőben nem született döntés  a 120 perc alatt – a csapatok 3–3-al zárták a találkozót –, így büntetőrúgások következtek. A párbajban az első 4 pár egyik tagja sem hibázott, azonban míg az ötödik pár svájci játékosa, Admir Mehmedi belőtte a saját büntetőjét, addig Mbappé nem bizonyult elég jó ítéletvégrehajtónak, mivel lövését Sommer védte, ezzel az Európa-bajnokság első tizenegyespárbaját Svájc nyerte, a világbajnok pedig búcsúzott a tornától.  A francia szurkolók szerint viszont Sommer szabálytalanul védte ki Mbappé tizenegyesét. A franciák azt kifogásolják, hogy Sommer egyik lába sem tartózkodott a vonalon Mbappé lövésének pillanatában, pedig a szabályok szerint a kapus egyik lábának a vonalon kellett volna lennie.
Az RTL Sport arról számol be, hogy a szurkolók azt szeretnék, hogy játszák újra a mérkőzést, és ennek érdekében aláírásokat gyűjtenek. Az Les Lignes Bougent oldalán zajlik a petíció, eddig több mint 240 ezren írták alá a kezdeményezést. Azonban egyelőre úgy tűnik, a petícióból nem lesz semmi, mivel az UEFA nem szeretné újrajátszatni a mérkőzést, az európai szövetség bízik abban, hogy a bírói gárda és a VAR illetékesei jól jártak el az eset során.
Még az lenne szép, ha a VAR ítéleteit egy szuper VAR vizsgálná később felül.Címkép: Sommer kapus, miután kivédte Mbappé lövését
A szabadrugas az ujnepszabadsag.com sportrovata. 

>Center

Nem tudom, ki látta közületek a tévében a Barcelona és a Napoli meccsét a Bajnokok Lígája középdöntőjébe jutásért. Azt sem tudom, hogy mit csináltatok az alatt a négy perc alatt, amig a mindenható VAR (Video Assistant Referee), eldöntötte: gólt rúgott-e Messi, vagy sem. Azt, hogy a stadionban ülő nézők mit csináltak, azt el se bírom képzelni. Ugyanis - a VAR titokzatosságát megőrizendő - a nagy eredményjelzőkre annyit írtak csupán, hogy VAR úr dolgozik. Csak a tévé-közvetítésben lehetett nézegetni azt, hogy mit nézeget a video-segéd-bíró.

Nos, a bölcs gépezet nem engedélyezte azt, hogy az argentin csodacsatár csodás gólja érvényes legyen. Azt figyelte meg sasszemével, hogy a labdát Messi nemcsak a mellével vette le, hanem az súrolta az egyik karjának a szőrszálait is. De Cuneyt Cakir - a pályán szaladgáló bíró - még kétszer idénybe vette a számítógépes lassítás segítségét. Percekre lefékezve ezzel a meccs ütemét. Gondoljuk csak meg milyen hosszú perceken át arra várni, hogy egy ütközésből tizenegyes lesz, vagy kirúgás, vagy éppen sárga lap az elbukottnak.

Ráadásul az egyik esetben VAR spori hülye volt. Lesnek ítélt egy helyzetet, ami nem volt az. Elvett egy teljesen szabályos gólt a Napolitól. Nem vette észre a belógó védőt. (Nem ismerte fel a hátvéd mezének a színét?)

Szóval így megyünk megyegetünk a VAR világ felé. Nemsokára az NB1-ben is lesz. Meg a válogatott meccseken. Lehet majd bosszankodni. Lehet majd a bírót hülyézni. De a bíró VAR-szeme meg se rebben. És csak osztogatja megkérdőjelezhetetlen ítéleteit. Jól modelezi azt, ami nálunk van a nagypolitikában.

Megtelt a stadion a Kevésbé Fontos Emberek számára

Röviden annyit írhatnék, hogy nem tudtam kimenni a meccsre, ezért nem írok róla semmit.
Valamivel hosszabban: olvastam a múlt héten, hogy „már csak 500 jegy van a Ferencváros-Debrecenre. Visszatér a Tábor”. Életem párjával rögtön elkezdtünk jegyet keresni az interneten. Minden egyes szektor csupa vörös volt. Csak a biztonsági emberek fekete székei színesítették a látványt. És lett volna még jegy a VIP (Very Important Persons) szektorba negyvenezerért...Úgy döntöttünk, megmaradunk Kevésbé Fontos Személynek.
Még hosszabban:
A tévéből nézve jó kis meccs volt. Hajdú bé a szokásos profizmussal közvetített, azt is megtudtam tőle, hogy a Fradi sas köszöntötte a visszatérő kemény fiúkat. Nem a szokásos állványára repült a húsfalatokért, hanem rászállt a B Közép előtti kapufára. (Sajnálatos módon nem mutatta ezt kép). Meg lehetett tekinteni viszont a görög tűzet és a füstöt, ami beborította a pálya nagy részét. És látszott a felírat: „A Pokol lassan visszatér”. Vagy valami hasonló. És hallatszott, hogy a fanatikusok ezt kiabálják: „Mi vagyunk a Ferencváros”. A C jelű szektorok népe felállva tapsolta őket. Ott szoktam ülni, engem biztos bosszantott volna ez a pimaszság. A nyavalyát vagytok Ti a Ferencváros. Mi mind azok vagyunk, akik az elmúlt három évben meccsre jártunk. És korábban is. A tévé előtt nem mérgelődtem, elengedtem a fülem mellett.
A mérkőzés igazi taktikai csata volt. Jól látszott, hogy milyen motivált a Debrecen. Feltűnő, hogy mennyivel pontosabban passzoltak játékosai, mint a zöld-fehér csíkosak. Aztán jött a második félidő először látszott meg a B-közép haszna: a pirosak védőinek lába szemmel láthatóan megreszketett az üvöltő tömeg előtt. Ennek is köszönhető volt a két gól. A Debrecen szépítése meg annak, hogy a Fradi elhitte: megvan a meccs.
Aztán mindenki szépen hazament. Legalábbis a tévében ez látszott.
Egy óra múlva – még mindig ugyanabban a székben ülve – megtudtam, hogy a B-szektor büfésoránál összeverekedtek az ultrák a Kubatov-ultrákkal. (Azokkal, akik eddig alakították a meccseken a B-közepet). Betört egy koponya, megböktek valakit, félig agyonvertek valakit. Vagyis rendes kocsmai verekedés zajlott le a háttérben.
Ilyenre mondja a rendőr: lehet odébb menni, nincs több látnivaló.
Sajnálom, hogy nem lehettem ott. Nem érezhettem a petárdák füstjének lőporszagát. Nem láttam az eltévedt sast. A C-szektor sörözőinél verekedés sem volt, mint hallom. De tulajdonképpen nem történt semmi, csak meg telt a stadion a Kevésbé Fontos Emberek számára.

Hát, belga lesz a kapitány. Valami Leekens.

Miért jó ez nekünk?Meghagyhatta volna az MLSZ Szélesi Zoltánt, hozhatta volna Löw Zsoltot. Elcsábíthatta volna a Diósgyőrtől Bódog Tamást, vagy a Balmaztól Horváth Ferit. Lenne egy magyar kapitány. Ismerné a magyar focistákat. Tudja miért és miről szól a Himnusz. Tudja mitől bolondul meg a város. Tudja, ki botlábú, ki süket a taktikai értekezleten. Tudja, hogy milyen utánpótlásra számíthat. Tudja, mennyit ér (nem a transfermarkt szerint) Dzsudzsák, Gera, Nagy Ádám vagy Varga Roland. Meghallja a pletykákat, megérzi a stadion hangulatát. Káromkodni és dicsérni magyarul tud.

De jön egy belga.

Talán azért, mert most a belgák a hatodikak a világranglistán. Most javítottak 3 helyet. Mi pedig 59-ek. Most rontottunk 3 helyet.

De azért ez kevés. Nem minden belga focizik jobban, mint egy magyar. Nem minden belga edző jobb, mint egy magyar.

Leekensnek nem jósolok hosszú kapitányságot. Számomra ez olyan döntés, amivel a Magyar labdarúgó Szövetség az időt húzná. Fél szemmel pedig Berlinre figyel. Hátha botlik még néhányszor a Hertha. Útilaput kötnek Dárdai talpára.

Aztán pedig jöhet újra a Megváltó.

Szombaton meccs van. És amilyen peches vagyok épp a Fradi-Puskást kapom. Ráadásul Felcsúton. Ebből nem lehet jól kijönni. Egyrészt ott a Fradi. Azzal a megveszekedett közönséggel. Kilencven perc alatt biztosan lehülyéznek majd negyvenszer. Anyám is kapni fog. Ráadásul most elég jók. Esélyesek. De győzhetnek akkor, ha otthon van a házában a Főnök? Hátha kedve van átruccanni a stadionjába. Mert ez mégiscsak az ő falúja, az ő stadionja, az ő kedvenc építésze tervezte. Szomorítsa el ez a fővárosi gárda? A sok kigyúrt tetovált ott a nézőtéren legyen boldog? Népszerű ez a csapat, és aztán mi van. A Főnök is népszerű. Talán az volna a legjobb, ha döntetlen lenne a meccs.

Mi van? Mit mondasz? Hogy a Vidi döntetlent játszott. De hiszen akkor...Igen, ha a zöld-fehérek nyernek, akkor ők lesznek elsők a tabellán. Most már tuti, az lenne a jó, ha a csapatok itt ikszelnek. Akkor minden marad úgy, ahogy most van. Észnél kell lennem. Ez mégiscsak a Nemzeti Együttműködés Rendszere. Világos, hogy nekem is együtt kell működnöm, nemzetileg. Mert profi vagyok. Tagja a Tizenkét Kiválasztottnak. Akivel hároméves szerződést kötött a Csányi. És tudjuk, hogy a Csányi kivel köt szerződést. A Csányi kivel vitázik, ha a Főnök azt mondja: ennek ne adjatok semmit. Meccset sem. Taccsbíró se legyen.

Szóval ciki ez a meccs.

És a Fradi gólt rúg. Ezt meg kellett adnom. Az a kis fekete nem lökött meg senkit, nem volt lesen, vagy három méterrel hátrébb állt, mint a balhátvéd. Bebaszta. Ez még belefér. Csipkedje egy kicsi magát ez a Puskás...De ez már nem! A kettő null az már sok. Különben is mit esik-kel ez a Botka gyerek. Fellökték, hát fellökték. Ha a tizenhatoson belül hát azon belül. Nem hagyok magammal kiszúrni. Biztos visszajátsszák. Ha kiderül, hogy nem volt tizenegyes és én megadtam, akkor ugrik prémium, ugrik a következő meccs, ugrik minden jóindulat. Én Vagyok A Bíró, Aki Packázik Azzal, Akivel Nem Lehet Packázni.

Most meg mi van? Mit nyargal ez az óra. Már a 83. perc. Egyetlen kicsi gól kell az egyenlítéshez. És itt van. És most elesett a Fradi kapuja előtt ez az albán. Jókor estél el, eszem a lelkedet kis Szkander bég, te szkipetár. Van mit befújnom. Biztos visszajátsszák. Ha kiderül, hogy nem volt tizenegyes és én megadtam, akkor hőbörög majd a Fradista közönség, a sajtó, néhány kommentátor. Ki nem szarja le. Egy Ember legyen boldog. A Legfontosabb Ember itt a szomszédban.

Anno voltak a kremlinológusnak nevezett szakértők, akik a Moszkvában nyilvánosságra hozott hírekből, a kontrollált sajtóban megjelent információkból próbálták kitalálni, hogy a Szovjetunió Kommunista Pártjának Központi Bizottsága milyen személyi, politika változásra készül. Hát most ilyen a Magyar Labdarúgók Szövetsége (na, és ne feledjük el, a magyar kormány). Ott van a kormány- és a párt lapja (bocsánat a független Nemzeti Sport) élén a felcsúti alapítványt felügyelő főszerkesztővel. Érdekes tanulmányozni az újság 2017. október 12-i számát.

Először is van egy nagyon rendben lévő vezércikk, amely 12 pontban sorolja fel azt, hogy Mit kiván a magyar futball. Pl. Magyar pályára magyar tehetségeket. Tizenhat csapatos bajnokságot. A tartalékbajnokság újbóli bevezetését. A stadionbeléptetés szigorú szabályainak megváltoztatását…

De aztán a harmadik oldalon jön a statisztika: Mestermérlegek. Kiderül belőle, hogy Berndt Stork 43.3 százalékkal alulról a harmadik 1988 óta. És egy interjú ilyen kérdéssel: A közönség a távozását követelte – mit szól hozzá? Vagy. Érezte-e annyira kínosnak a csapat keddi teljesítményét, mint az andorrai vereséget követően? (Mondjuk, én a követően szót nem használtam volna a kérdésben). Aztán, ugyanezen az oldalon fent, egy hasábon: Döntés kedden. A szövetgből kiragadva: „Az MLSZ elnöksége kedden értékeli a vb-selejtezősorozatot. Több olyan eredmény is született, amely nem felelt meg a várakozásnak….(a testületnek) megfelelő döntést kell hoznia.”

Mit mond erre egy kremlinológus?

A török szultán udvarához fordul hasonlatért.

Bernd Storcknak elküldik a selyemzsinort.

Hajaj! A magyar labdarúgó válogatottnak nevezett alakulat eddig is félt. Leginkább az ellenfelektől. Jönnek azok a nagy drabálisok. Vagy azok a kicsi, trükkös gyorsak. Cseleznek. Kergetik a labdát. Kapura lőnek. Fejelnek a szögletrúgások után. Fellöknek. Elveszik tőlünk a labdát, és ők játszadoznak. A kapusuk meg véd. Még a kapufa is velük van. Minden kapufa az ellenféllel van. Lehet, hogy félidőben a kapuk átsétálnak egyik térfélről a másikra.

Aztán ott a gyep. Göröngyös és száraz. Felpattan róla a labda. Máskor meg nedves, csúszós. Elcsúszik a mi csatárunk, a mi védőnk, a mi kapusunk. Direkt úgy locsolják fel ezeket a pályákat, hogy a mi stoplisaink csússzanak rajta.

De ez még semmi. Félni kell a játékvezetőktől is. Mert mindig, minden játékvezető azzal jön a pályára, hogy jól kiszúr velünk. Mindig mi vagyunk lesen. Mindig ellenünk ítélnek szabadrúgást, büntetőt. Egy icipici könyöklés, és a mi focisták az, akit lezavarnak.

Persze, lehet még fokozni. Nagyon, nagyon kell félni a góltól. Rettenetes tréfát űznek velünk a labdák. Begurulnak, bevágódnak, bepattognak a kapunkba. Beugranak a saját védőnk lábáról. Kicselezik a kapusunk kezét. Mindig úgy ugranak fel, hogy éppen jól jöjjenek lábra az ellenfélnél. Nálunk? Alig lehet eltalálni őket.

Aztán az eredménytől is félni kell. Null nullnál kaphatunk egyet, és vége. Egy nullnál szoríthatunk, ne legyen egyenlítés. Az órát nézzük. Még öt perc van hátra. Már csak négy. Jaj, nehogy baj legyen! Mert ha baj van, akkor az egész biztosan a számunkra baj.

És most borzasztó dolog történt. Már a saját drukkereinktől is félni kell. Ezek képesek a Ferröernek szurkolni ellenünk! Vagy hátat fordítani a pályának. Vagy egy volt szövetségi kapitányt éltetni. Vagy németül elköszönni a jelenlegi némettől. És csúnyán beszélnek. Mit beszélnek, kiabálnak, még a tévébe is behallatszik. Nem csoda, hogy a sokat tapasztalt szövetségi kapitány azt mondja, hogy ilyesmivel ő még nem találkozott.

Hát itt tartunk.

És ez baj. A pályát, az ellenfelet, a kapufát le lehet győzni. A labdát meg lehet tanulni kezelni. Minden változhat, de a szurkoló marad. Ő a stadion legfőbb tartozéka. Ha megy, akkor bezárhatják a kapukat.

Nézzük most az egészet pozitíven. Rúgtunk Bázelben Svájcnak két gólt. Ugyanannyit mint Budapesten. Idehaza majdnem döntetlen lett, csak a végén kaptunk 2:2 után egy hülye gólt. Kilencven percen át egyenrangú ellenfelek voltunk a világ egyik legjobb csapatával. Most Svájcban – hazai pályán – Svájc kettővel többet rúgott, mint annak idején nálunk, idegenben. Húsz percen át egyenrangú ellenfelek voltunk a világranglista 7. együttessel

De: Gulácsi hasra esett.

A futball már csak ilyen játék, hogy a játékosok gyakran hasra esnek. Miért nem eshet hasra egy kapus is? Az külön pech, ha nincs náluk a labda és ott egy ellenfél.

Szóval kimutatható, hogy megint volt a magyar szövetségi kapitánynak néhány jó elképzelése. A gyors Ugrai, Varga Roland és Lovrencsics ott nyargalhatott az ellenfél térfelén. Jött később a fürge Markvart. Kipróbálta az NB1-ben remeklő Pátkait.

De Gulácsi hasra esett.

Meg ellenfél is volt a pályán. Ráadásul olyan, amelynek gyors emberei Bizonyos Xhaka, Shaqiri, Seferovic, Fabian Frei gyorsabbak, mint a mi expressz vonataink.

Az a baj, hogy mindig van ellenfél a pályán.

Nem szövetségi kapitány, nem edző kellene a magyar csapat mellé, hanem egy egész ideg-klinika. Vagy valamilyen indiai guru. Akármilyen összeállításban fut ki a gyepre a csapat, térdük reszket, a himnusznál a szívre tett kezük remeg, a pályán úgy bóklásznak mint a 4.b osztály, ha kiáll a nyolcadikosok ellen.

Na, de most jönnek a másodikosok. A félelmetes Feröer. Megmutatjuk nekik, milyen a magyarok istene. Mi leszünk a harmadikok a csoportban! Jól fellocsoljuk a Fradi-pályát. Hátha hasra esik most az ő kapusuk.

De tényleg. Miért nem megy a magyar nép meccset nézni?

Vannak erre kész válaszok.

1. Mert rossz a foci.

Ez csak részben igaz. Vannak igazán jó meccsek, kiélezett csaták. A tizenkét csapatos NB1-ben minden forduló után változhat a tabella. Ki tudja megmondani, hogy a végén ki lesz a bajnok, ki esik ki? Egyébként is a foci nem pontozásos sportág. Nem kellenek szépség-díjas gólok, káprázatos cselek, mesteri összjáték ahhoz, hogy érdekes legyen. A Duna-Tisza Aszfalt Törtel és a Dabas II meccse is lehet izgalmas. Angliában a Non League klubok a kilencediktől a huszonnegyedik osztályig küzdenek a pontokért.

2. Nincsenek igazi egyéniségek

Bezzeg a Puskás-Kocsis-Czibor. Meg az Albert, a Tichy, a Sándor Csikar. Meg a Détári, Nyilasi. A ma potenciális focidrukkerei még nem is éltek, amikor ezek a pályán szaladgáltak. (Na, nem mindenki, Albert Flóri csípőre tett kézzel sétálgatott). És mindenki biztos lehet: ezeket a sztárokat a maguk idejében ugyancsak hülyézték. És miért ne lennének most egyéniségek? Dzsudzsák luxus kocsikat töröget és celeb-hölgyek körül settenkedik. Varga Roli úgy tele van tetoválva, mint egy indián törzsfőnök és emlékezetes gólokat lődöz huszonöt méterről. Lanzafame úgy táncol a védők között, mint annak idején Törőcsik. Az ő példája is mutatja, hogy mióta sokkal jobban lehet keresni a magyar bajnokságban, érkezik hozzánk az európai második vonal. Nem elég?

3. Adja a tévé

Közvetíti a meccseket a televízió, minek kimenni. Hát, nem közvetíti. Igaz a kitartó szurkoló az internetet bújva rátalálhat néhány élő közvetítésre, de hivatalosan már csak két meccset lehet megnézni a képernyőn. És nem is mindig a legérdekesebbet.

4. Sok a balhé

Hát az nincs. A szurkolói kártyák, a Fradi-szkenner, a motozás, a pénzbüntetések, a pályabezárások óta csönd van a stadionokban. Néha lila majmokat és zöld cigányokat emlegetnek, meg anyákkal végzendő műveleteket. Ez minden. Nem tudok arról, hogy a magyar első osztály meccsein a pályán kívül kiosztottak volna egyetlen pofont is.

5. Diktatúra van

Ebben van igazság. Csányi Sándor MLSZ-elnök, bankvezér maga ismerte el, hogy a szurkolói kártya bevezetése sík hülyeség volt. A közönség egy része azért nem jött, mert nem akarta a vénáját megmutatni, nem akart szurkolói kártyát venni. Senki sem lelkes, ha az anyja nevét kérdik, amikor csak meccsre akar menni. Gyakorlatilag elfogytak a nézők a lelátókról, pedig a színvonal javult - ismerte el Csányi. És egy mozdulattal eltörölte a szurkolói kártyát. De erről nem tud minden klub, nem tud minden jegy-értékesítő pénztár, nem tud az internet (ha ott akarunk belépőt venni). A futballban diktatúra van. Ha a bíró azt mondja a tigrisbukfencre, hogy tizenegyes, akkor nincs apelláta. Ha az MLSZ azt mondja, hogy be kell zárni egy stadiont, akkor bezárják. Ha tizenkét csapat játszik a bajnokságért, akkor tizenkettő. Ha nem lehet petárdázni, nem lehet petárdázni. Punktum. De...

Amikor dupla rangadókat rendeztek a Népstadionban telt ház előtt, akkor lehetett szidni a belügy csapatát, a Dózsát? Lehetett petárdákkal durrogatni? Mindenféle transzparenset lengetni?

Nem. Mégis volt közönség, mégis volt hangulat.

Akkor miért nincs közönség?

Talán azért, mert nem szokás meccsre járni.

A stadionban nincs lassítás. Nincs közelkép. A stadionban az ember csak azt látja, hogy támad a csapat a portugál kapu irányába. Jön előre a labda. Priskin felugrik. Egy zöld mezes (valószínűleg Pepe) a földre huppan. A bíró meg piros lapot mutogat. Valószínűleg a portugál kapta. Mit kalimpál, minek lökdös! De, hoppá. Priskin az, aki lebandukol. Ennyi a látvány. Ennyi, ami az aréna székeiről felfogható. Ezért aztán az a huszon-valahány-ezer ember, aki a helyszínen volt csodálkozva olvassa a korrekt tudósítást, csodálkozva hallgatja az elfogulatlan összefoglalót, miszerint a kiállítás „sajnos jogos volt”. De a helyszínen szurkolókat soha senki sem fogja meggyőzni arról, hogy nem egy Makkelie nevű holland avatkozott durván a meccsbe.

Engem se.

Ha vannak a labdarúgásnak íratlan szabályai, akkor ezek egyike: nem állítok ki támadót, ha szabálytalankodik egy védővel. Mert másképp nem megy. Szegény csatárt egy meccs alatt tucatszor felrúgják, fejbe verik, leszaggatják a mezét, rálépnek a bokájára. Ha pedig felugrik az előre ívelt labdáért, akkor – tessék már megmondani – hova tegye a könyökét? Hova tegye a karjait? Vigyázzon a háta mögött lévő hátvédre? A sárga lap oké. Az figyelmeztetés. De lezavarni rögtön a pályáról?

Szóval a stadionnak nincs videója, lassítója, zoomja. A stadion népe úgy nézi a meccset, mint dédapái. És dédapáink is kifütyülték volna azt a kis zöld mezest, aki egy ilyen kis lökéstől a földre huppan, és fetrengeni kezd. A bírót meg a meccs végén talán meg is kergetik.

Mindenesetre a magyar válogatott feltámadt. Egy gólos vereség ide-vagy oda. Egy órán át emberhátrányban játszott a csapat az Európa-bajnok ellen. S nem omlott össze.

Igazi csodát csináltak a fiúk.

Tartása volt a gárdának. És ez is van olyan nagy dolog, mintha csupa labdaművész kergette volna a bőrt. Ami meg Priskint illeti elő kellene írni számára egy gyakorlatot, hogy ugráljon combjaihoz szorított kézzel naponta tíz percen át. Hátha megszokja, hogy nem kell feltétlenül pofán vágni az ellenfelet. Mert előbb utóbb jön egy holland bíró.

Az átigazolás utolsó napján a Ferencváros leigazolta a 19 éves ghanai Joseph Painstilt és megtartotta az érthetetlenül mellőzött Bognár Istvánt. Így aztán az utóbbi idők legvadabb bevásárló-körútja után most így néz ki a zöld-fehérek első osztályú kerete:

Dibusz, Holczer, Lovrencsics G., Botka, Dénesi, Batik, Leandro, Otigba, Pedroso, Szpirovszki, Derekas, Gera D., Hajnal, Wieland, Raul Pedro, Varga R., Csonka, Böle, Albert Á., Gorriaran, Gera Z., Bognár, Leffler, Nyéki, Pócsik, Galambos, Horváth, Szalka, Novák, Takács Zs., Mazzionetti (2 db), Nagy G., Oroszi, Patik, Pergel, Priskin, Böde, Painstil, Kundrák, Lovrencsics B.

Negyvenegy játékos. De lehet, kifelejtettem néhányat.

Megszületett a Ferencvárosi Focista Nagyáruház. Csak tessék, tessék befáradni, itt minden kapható. Jobblábas, kétlábas, ballábas, két ballábas.

Másnak ugyanis nem lehet tekinteni ezt a játékos-politikát, mint annak, hogy veszek egy rakás labdarúgót, néha-néha berakom őket a csapatba, felviszem az értéküket darabonként néhány százezer euróval, azután értékesítem őket megint. Ha az ember belegondol, akkor ugyanezt csinálják a nagyon. Csak ott milliós nagyságrendben duzzasztják fel eladás előtt az „árúkészletet”.

Mindenesetre azt látni, hogy a Fradi vezetői értenek az üzlethez.

A kérdés: lesz-e ebből olyan csapat, amely az európai porondon vitézkedik?

Ott persze más a helyzet. Hol van ez a Fradi a PSG-hez képest, amely megvette 222 millióért Neymart. Vagy ha a Manchester Unitedet nézzük: 84.7 millió euró Lukakuért...

A nagyokhoz képest a mi Fradink csak egy amolyan kínai XXL áruház.

Csütörtökön Orbán Viktor kedvenc csapatát, az Orbán Viktor szomszédságában lévő stadionban, a miniszterelnök jelenlétében legyalulták a szerbek. Éppen azon a napon, amikor a Sport Plusz nevű hetilapban fohászt intéztek kormányfőhöz ezzel a címmel: „Ha Orbán Viktor nem segít, vége!” Állítólag „egyre többen fohászkodnak ahhoz az emberhez, aki „szerintük – immár egyes egyedül tehetne valamit, hogy a józan ész érvényesüljön a magyar labdarúgásban.” Hm. Ennyi volna a megoldás? Egyetlen ember józan esze? Hát azért élek a gyanúperrel, hogy ennek az embernek volt már köze ahhoz, hogy országszerte stadionok épülnek. Hogy az úgynevezett tao pénzek százmilliói áramlanak a fociba. Valószínűleg ahhoz is, hogy ki vezeti a labdarúgó szövetséget. Szóval Orbán Viktor eddig is megtette a magáét kedvenc sportága sikeréért. Mit tegyen? Álljon be maga is a Vidibe? Esetleg Gáspár fiát nevezze ki világsztárrá? Mit tegyen? Már a magyar tehetségek keresése jegyében Dunaszerdahelytől Eszékig külhoni stadionok épülnek magyar adóforintokból

Ilyen foci-kormányzat az ötvenes évek óta még nem volt Magyarországon. És csak nem akar menni.

Idejönnek a magyar csapatokhoz a délszláv fiatalok és elfelejtenek focizni. Na, arra elég jók, hogy a mi nemzeti bajnokságunkban vitézkedjenek. De a csütörtöki mérkőzés bizonyítja, más sebességgel közlekednek a belgrádi szerbek, mint a székesfehérváriak. És másképpen is passzolnak. Egymáshoz.

Nincs Messiás. Egyszemélyes akarattal sok mindent lehet. Megváltoztatni a választási szabályokat. Barátivá formálni a közmédiát. Felvásárolni a magyar tömegkommunikációt. Szabályozni azt, hogy ki nyerjen közbeszerzést, kinek lehet trafikja. Meg lehet változtatni az oktatási rendszert és a Nemzeti Bank működését. De akármilyen erős is az akarat, a labdát nem lehet a kapuba fújni. A védőt nem lehet kicselezni. A csatártól nem lehet elvenni a bőrt. Vörösmarty azt írta a Zalán futásában: „A tehetetlen kor jött el, puhaságra serényebb gyermekek álltak elő az erősebb jámbor apáktól.” Mintha csak látta volna labdarúgásunk jelenét. „Puhaság”. Ez a jó szó. Az első lökéstől fenékre ülni. Minden gólnál a bíróra mutogatni. Edzéseken táncikálni. Luxuskocsikban csajozni. Majmolni a nagy sztárokat. Miközben keményedik a világ. Afrikából, Kazahsztánból, Azerbajdzsánból, Kínából és Koreából olyan húszévesek érkeznek Európába, akik számára az Európai Unió bajnokságai jelentik az ígéret földjét.

Ki lehet rúgni a teljes MLSZ-t, el lehet küldeni az edzőket, és újakat hozni helyettük. De a magyar labdarúgás jelenét a mostani játékosok jelentik. Jövendőjét pedig azok a fiatalok, akiknek éppen most keresik a kedvét a pénzzel jól kistafírozott akadémiák. Ez egy puha ország. A népesség jelentős része az erőskezű vezetőben bízik. A sport hetilap pedig az olvasók véleményének ismertetése után maga is hitet tesz amellett, hogy „Magunk is felvetettük már: Orbán Viktor olykor miért nem adja jelét esetleges nemtetszésének...De ha egyszer odáig fajul a helyzet, hogy így nem mehet tovább, ha az MLSZ hozzá nem értésből, dacból, presztízsből juszt is az ellenkezőjét csinálja annak, amit kellene – akkor már nem lesz mit tenni.”

Hát ez egy ilyen ország, ilyen foci, ilyen újság.

Meg lehet tekinteni a Youtube-on a belgrádi Partizán táborának, a Grobarinak félelmet keltő szurkolását. Petárdák, füstfelhő, tüzek a lelátón. Dübörgő dobok, halálfejes zászlók. Így van ez mindig a fő-vetélytárs, a Cervena Zvezda ellen. Így van akkor is, ha az ellenfél a montenegrói Búdúcnőst Podgorica.

Csak éppen a Búdúcnőst már más eset. A FIFÁ-nál van a stadion kulcsa. Ha a Grobari szurkolását ezek az emberek sértőnek ítélik, akkor a kapuk zárva maradnak. A Grobarik (nevüknek megfelelően) saját csapatuk sírásói lehetnek. A FIFA szerint a belgrádiak "görögtűzzel, sértő rigmusokkal fogadták a montenegrói Búdúcnőst Podgorica csapatát a Bajnokok Ligája-selejtezőben, a görög Olimpiakosz elleni meccsen pedig petárdákat és műanyag palackokat dobáltak a pályára". Ezért aztán

a Videotonnak csöndes stadionban volt lehetősége birkózni a hazai pályán játszó fekete-fehérekkel. A stadiontól távol tartott Tábor elvette csapatától a hazai pálya előnyét. Nem kis előnyét.

Közben Budapesten valami készül. Egyre több hír, pletyka, információ van arról, hogy hamarosan megegyezik a klub vezetése a Táborral. Azzal a szurkolói csoporttal, amelyik a véna-szkenner és a kártya bevezetése miatt távol maradt a stadiontól. Lehetnek úgy ötezren. Maximális létszámuk talán hatezer. Ha ők bejutnak az Arénába, akkor az eddigi átlagos ötezres közönség tíz-tizenegy ezresre duzzadhat. Az pedig világos, hogy szervezettségük, hangerejük, magatartásuk döntően befolyásolja majd az egész stadion viselkedését. A Tábor nem azért kér helyet a stadionban, hogy csöndben maradjon, pattogatott kukoricát egyen és kulturáltan megtapsolja az ellenfél gólját is. A Tábor dübörögni akar.

A FIFA meg figyel. Ők azok a "hülye bírók", akik értelmezik a szabályokat. Akik nem tetsző döntéseket hoznak. Csak éppen nem lehet őket kifütyülni. Messze vannak. De náluk a stadion kulcsa.

Létezhet olyan szcenárió, hogy a Fradi harcol mondjuk a BL csoportkörébe jutásért, (jelenleg ennek csekély az esélye), de a FIFA távol tartja a beengedett Tábort. És ráadásként minden zöld-fehér szurkolót.

Most mi lesz? Megismétlődik 1984? Még jó, hogy megmaradtak a videók. Ki hinné különben el a Videoton akkori menetelését. Dukla Prága - elintézve. PSG - elintézve, nyolcaddöntő a Partizan Beograd ellen. Első meccs a sóstói stadionban 5:0 ide. Szabó József 4 gólt rúgott. "Hát ez szobrot kap Székesfehérváron" - mondta Gulyás László riporter. (Nem kapott). Ez volt a Vidi nagy menetelése. A szerbek után jött a Manchester United. Összesítésben 1:1. A tizenegyes-párbajt a fehérvári csapat nyeri (Disztl Péter kivéd egy tizenegyest. Aztán jön a Zeljezsnyicsar, majd a döntő. A döntőben pedig a Real Madrid. A spanyolok nyerik a kupát. De az egyik meccset a fehérváriak 1:0-ra.

Három évtizede volt.

Most izgatottan vártuk a sorsolást Nyonban. Szavaztunk, kit szeretnénk kapni a lehetséges ellenfelek közül. A második legkívánatosabb gárda a Partizán volt. Egy olyan választékból, amelyben a szentpétervári Zenit és a Marseille is szerepelt. Szóval a Bordeaux után jön a Partizán. A Partizán testén át vezet az út a mesekertbe, az Európa Liga csoportkörébe.

Szerbek ellen? Csöppet sem könnyű dolog. Legyen foci vagy vízilabda.

Miért kívánta őket 11 ezer szavazóból 2700 szurkoló? Az 1984-es nosztalgia miatt. Nem valószínű, hogy a szavazók többsége egyáltalán élt az akkori meccs idején. Sokkal inkább amiatt, hogy az ő szerbjeikkel a mi délszláv különítményünket tudjuk harcba küldeni. 1984-ben a magyar csapat Szabó Józsefből, Burcsa Győzőből, Csongrádiból, Májerből, a két Disztlből és a többi magyarból állt. Most viszont az együttes állandó kezdőjének a tagja két szerb (Danko Lazovics és Scsepovics), két bosnyák (Hadzics és Szujics), valamint egy horvát (Marics). De a legfőbb adu a vezető edző, a szerb Marko Nikolics.

Akármilyen elképesztő, a Videotont azzal a csapattal sorsolták össze, amelynek a kispadján májusban még Marko Nikolics ült!

Most nem lesz szükség játékos megfigyelőre. Nem kell analizálni azt, hogy a belgrádi csapatból melyik focistának mi az erénye és mi a hátránya. Nikolics mindent tud.

Most már csak le kell játszani a kottát, amit az edző készít.

Ez a "csak" azért eléggé hülyén hangzott.

Amadou Moutari varázsolt a Mezőkövesd ellen. Aznap a sportlaptól is 8-ast kapott. Ez a jelmagyarázat szerint több mint kiemelkedő forma (7-es). Ez "válogatott" teljesítmény. A kis afrikai nemcsak két gólt rúgott, nemcsak kiharcolt egy tizenegyest, hanem kilencven percen át fickándozott, cikázott, állandó veszélyt jelentett az ellenfél védelme számára.
Aztán a meccs végetért, utaztunk hazafelé a metrón.
Fiatal lány állt mellettem. Nem lehetett több húsz évesnél.
- Jó meccs volt - mondta széles mosollyal. - Ez a Fradi egyre inkább csapat lesz.
- Igen - mondtam. - És ez a kis Moutari is egyre jobban beválik.
Elkomorult az arca.
- Nem szeretem. Nem szeretem a fajtáját. Az ilyenek árasztják el Európát.
Szóval Moutariból is migráncs lett.
Hónapok agymosása beérik. Eddig az ellenfél színesbőrűje volt a majom. Akit kihuhogtak. Most már a saját játékos is az?
Esterházy Péter az Utazás a tizenhatos mélyére című művében így írt:
"Mondom a futballanalfabéta barátomnak, hogy persze szigorúan kell megítélni, mi hangzik el a lelátóról, de azért figyelembe kell venni a genius locit. Hogy értem ezt. Hát például amikor annak idején nekem mint a Csillaghegyi Munkás Torna Egylet csatárának azt kajabálták, hogy verem a tülök orrodba a zsidó izé anyád – akkor ez sem édesanyámra, sem a szintén hányatott sorsú zsidó népre vonatkozóan nem tartalmazott semminemű állítást. A mondat nagy örömöt nevezett sportolóból nem váltott ki, de jelentése csupán ennyi: ó, nemes arcélű ifjú, be kár, hogy nem a mi kis kollektívánkat erősíted!"
Úgy látszik ez is változóban van. Pedig de jó lenne, ha ez a kis Moutari a mi nagy kollektívánkat erősítené. Ha csinálnánk belőle magyart. Mint annyi más két ballábas focistából.
És a 8-as osztályzat értelmet nyerne. Mert Mutari Amadé bizony elférne a magyar válogatott bal szélén.

A Bröndby 4 góllal verte a Midtjyillandot. A Midtjylland összesen hetet rúgott a Ferencvárosnak. A B-jelű csapat 19.73 millió eurót ér. Az M-jelű 15.83 milliót. Az F-betűs 11.13 milliót. Így látná ezt a számítógép és ugyanezt az eredményt lökné ki a komputer-agya. Most szomorú a zöld-fehér tábor. Hiába hoztak ide egy szakajtó focistát. Nincs változás. A Fradika megint kizuhant. Az igazán elkeseredettek még hozzá is teszik, ez a nehezen kiejthető nevű dán csapat még csak az európai gárdák alsó középcsoportjában tartózkodik.

Hát, hogy a fenében ne lenne ott.

Tessék egy kicsit játékospiaccal foglalkozni. Hogy is fest az igazán nagy csapatok értéke? Mondjuk a spanyoloknál. Barcelona 780 millió euró, Real Madrid 771 millió, Atletico 534. Hát a britek? Chelsea 624, Manchester City 623, Arsenal 575, Manchester United 533. (Mi naivak azt hittük, hogy a két manchesteri közül a United a nagy csapat). Franciák? PSG 485, Monaco 264, Lyon 146, Marseille 136. Olaszok, Juventus 491.5, Napoli 380, Milan 355, Inter 318. Hollandia? Hát ők már lejjebb vannak. Ajax 115, PSV 104, Feyenoord 87.

És akarod tudni, hogy miként fest majd az első osztályú magyar bajnokság végeredménye jövőre?

Ezt jósolja a piac:

1. Videoton (12.43), 2. Ferencváros (11.13), 3. Puskás Akadémia (8.65), 4. Vasas (7.48), 5. DVSC (6.35), 8. Újpest (6.30), 9. Honvéd (/.05). Kiesik a Paks (4.73) és a Balmazújváros (3.40).

Ilyen egyszerű az egész?

Egyszerűnek tűnik. A Bajnokok Ligája és az Európa-liga eddigi meccsei közül 93.8 százalékban a nagyobb értékű csapat jutott tovább. Elég lenne a meccseket le sem játszani? Csupán a sorsolásokat betáplálni a számítógépekbe?

Az egészben az az izgató, hogy honnan tudja a Transfermarkt azt, hogy mennyit ér egy játékos, mennyit ér egy csapat. Jó, persze a piac. Kell egy balhátvéd? Játékos-megfigyelők megfigyelnek. Video-elemzők elemeznek. Megnézik a pénztárcát és döntenek.

Hiába mondja azt egy miniszterelnök egy válogatott csapatkapitányának, hogy jöjjön már haza. Mikor egy sejk a világ melegebbik felén azt mondja, kell neki ez a fiú. A pénz beszél.

Ilyen körülmények között remélhető, hogy lesz egyszer magyar foci?

A válaszhoz azt kellene tudni, hogy vannak-e olyan szakembereink, akik néhány százezer eurót érő focistából képesek 20 milliót érőt nevelni?

Az kétségtelen, hogy egy hülye svájci elrontotta a napunkat, de még a következő heteket is. Ép eszű ember csinál-e olyat, hogy fogja magát és kiállítja két egymással birkózó együttes (Európa Líga) egyikének védőjét és arra kiényszeríti, hogy egy teljes félidőt emberhátránnyal játsszon végig? Különösen, ha az a csapat, amely a szenvedő fél határozottan jobb, 2:0-ra vezet és minden esélye megvan arra, hogy a visszavágó után továbbjusson. A válasz: nem. Ilyet csak egy hülye bíró tesz. Svájciról lévén szó, hogy ő is értse: Dummer Schiedsrichter.

Az a baj, hogy az, ami a Fradival történt nem egyedi eset. Ezeknek a bíróknak az a közös tulajdonságuk, hogy magyar csapatot látva meghülyülnek. Tizenegyeseket adnak indokolatlanul. Akár kettőt is. Szórják kifele a magyar játékosokat. Még akkor is, ha nem magyarok, mint a német Koch. Vagy a brazil Vinicius (akiből azóta magyar lett).

Mindegy melyik magyar együttesről van szó. Lehet a DVSC, a Videoton, a Ferencváros. Mindegy hogy az ellenfelek dánok, fehéroroszok, norvégok. A hülye bírók fújják a maguk hülye sípjait.

Ezek a bírók elrontják álmainkat. Micsoda gyönyörűség volt nézni a keretbe-csíkos Fradit a dánok ellen. Formálódik a csapat. Az új emberek egyre jobban beilleszkednek. A csapat képes a gyors összjátékra. Úgy festett: ez a gárda képes lehet elérni az EL csoportkörét. Nemcsak a dánokat veri ki, hanem mindenkit, aki az útjába kerül. Erre puff. Egy egyszerű karoló mozdulatért (ami akár a barátság jele is lehetne) az ütődött svájci kizavarja a németet, aki történetesen magyar. Az álom elszáll, jövőre már megint csak a statisztika marad: a Fradi kizuhant a második körből.

Kellene egy foci-bíróság, ahol be lehetne perelni a futball-bírókat. Kártérítésért. Ez a svájci most megsértette a Ferencváros jó hírnevét. Ez a svájci most tudatosan kárt okozott a fütyülőjével. Euró-tízezrektől fosztotta meg a csapatot. Ha kártérítésre lehetne ítélni az ilyenféléket, akkor kétszer is meggondolnák, hogy mit fújnak le.

Addig meg? Egyszerű. Ebben a most alakuló Fradiban van erő, van potenciál. Tessék három nullra nyerni Dániában.

Ritkán látni ilyen laza Orbánt.

Mosolygós volt, jó kedvű, barátságos. Mert megpillantotta Dzsudzsák Balázst.

(Mindenki megtekintheti a találkozót, mert egyrészt a miniszterelnök Facebook oldalára is rátették a sameszok, másrészt szerintem most minden híroldal felteszi a magáéra is). Ott hagyott Orbán csapot, papot, biztonsági embereket, külügyéreket, egyiptomi diplomatákat, és szaladt kezet fogni Balázzsal. Viccesen megkérdezte: „Magához jöttem?”

A válogatott csapatkapitánya annyit tudott kinyögni, hogy „Hogy van?” Amire rögtön elmondta a kormányfő azt, amit a szívét nyomja: „Hazajöhetne már, nem tudom, mit keres az araboknál, volt már ott eleget”. Aztán mondta is tovább, hogy „mi is szeretjük a jó futballt, de ahhoz kell a jó futballista”. A Sziszi nevű egyiptomi elnöknek is bemutatta a „magyar válogatott csapatkapitányát”, aki „sajnos nem játszik itthon”.

Szerintem Mészáros Lőrinc most jegyzetelt. Hamarosan leül a számológépe elé kalkulálni. A nemzetinek nevezett sportlap annak idején az Arab Emírségekből úgy értesült, hogy Dzsudzsák Balázst 3.5 millió euróért szerződtette a török Bursasportól az al-Vahda. A szélső havi szinten 280 ezer eurót, átszámítva mintegy 87 millió forintot keres. Éves szinten 3.36 millió eurót, 1 milliárd 44 millió forintot. Hát ez az összeg még a nemzet gázszerelőjének is sok lehet. Mert elég snassz dolog lenne egy éves szerződést kínálni Balázsnak. De, ha a főnök akarja?

Egyébként a Puskás Akadémia játékoskerete már most a harmadik legértékesebb (a Fradi és a Vidi után) a magyar bajnokságban (8.3 millió euró). Szóval az ember azt hitte, hogy ennek a napnak a felcsúti szenzációja az, hogy Radó Andris otthagyta a Ferencvárost és aláírt az újoncnál. Pedig lehet, hogy ez a mostani találkozó lesz a nagy hír. Mert egy dolog, hogy Orbán Viktor a házából átsétál egy kis meccset nézni a szomszédba. Az viszont már valami, hogy ott szaladgál majd a gyepen kedvenc focistája.

Azt pletykálják, hogy megy a Radó, megy a Bognár. Jól emlékszünk (nem vagyunk amnéziások), micsoda versenyfutás volt ezért a két játékosért. Amíg végül is (mellbedobással) és némi készpénzzel a Ferencváros lett a nyerő. Most viszont arról szól a fáma, hogy ez a két labdarúgó távozni készül a zöld-fehérektől. (Ugye, tavasszal már azt is pedzegették, hogy Böde Dani is eligazol). 

Miért van ez így?

Milyen alapja van ezeknek a híresztelésnek? Egy bizonyos. Nem játszanak rendszeresen. Teljesen érthetetlen, hogy Thomas Doll miért nem rakta be hónapokig Radó Andrást a csapatba. Mint ahogy az is, miért ücsörgött Bognár István sokáig a kispadon.

A Ferencváros úgy viselkedik, mint újgazdag papa elkényeztetett gyereke. Apus sorba vásárol neki játékokat, amelyeket megkíván. Aztán a sarokba löki őket. Mégse kell.

Nemrég a Kleinheisler nevű babát vágta ki a az ablakon.

Most meg gyanús, hogy a kettő közül az egyik (a „régebbi”) Lovrencsics lesz a megunt következő.

S ha legalább az egésznek lenne némi eredménye.

Ehelyett csak kapkodás van. Habzsolás van. Ahelyett, hogy beépítenék szépen a megszerzett játékosokat a csapatba, rendszeresen játszanának. Kialakulna egy csapat. Mert focista már van bőven. Tessék mondani egy ilyen együttes, mint a Dióbusz-Batik (Lovrencsics), Botka, Leandro, Otigba – Gera, Bognár, Radó – Varga R., Böde, Priskin, miért nem elég jó?

A NEVEK rendben vannak. Csak JÁTÉK kellene.