Na jó, azt tudja mindenki, aki tévét néz, hogy két szuper tehetséges fekete fiatalemberről, féltestvérekről van szó. Az egyik Jerome Boateng a Bayern München játékosa, és a német nemzeti tizenegy hátvédje. A másik Kevin-Prince Boateng nemrég váltott klubot, az AC Milant hagyta ott a Schalke kedvéért. Ő viszont Ghana válogatottjának támadója, aki mezén nem is családnevét viseli, hanem azt, hogy Prince.

De tudtuk-e, egészen addig, amíg a mostani VB-re időzítve meg nem jelent Berlinben Michael Horeni könyve ("Die Brüder Boateng"), hogy nem is ketten, hanem hárman voltak csodásan tehetséges testvérek. A harmadik, George vihette volna képességeit tekintve a legtöbbre, a Hertha ifi-csapatának legjobbja inkább csak ivott, dohányzott és verekedett. Súlyos testi sértés miatt hét hónapot ült a berlini Moabit-börtönben, miközben két fivére a német U-21-es válogatottban együtt focizott Neuerrel, Özillel, Khedirával. George most kutyákat tenyészt és hipp-hopp zenekart alapított.

De inkább a két sztárról.

Előbb egy kis genetika. Nagybátyjuk, édesapjuk öccse Robert Kwabena Boateng a ghánai válogatott játékosa volt. Kevin-Prince anyai nagyapjának a testvére az 1954-es Magyarországot a világbajnoki döntőben verő német csapat villám-szélsője, Helmut Rahn volt. Jerome a könyvben azt mondja, hogy afrikai gyökerüknek köszönhetően villámgyorsak, és "afrikai módon futnak". Vagyis lazán.

Édesapjuk, Prince Boateng az egyik nagy ghánai népcsoport, az akan tagja és törzsének előkelőségei közé számított. 1953-ban született. Tizennyolc éves korában Nyugat-Berlinbe érkezett, hogy vállalati közgazdász diplomát szerezzen. Ebből nem lesz semmi. Felszolgálóként dolgozik, majd olasz használt ruhákkal kereskedik, és egy ideig lemezlovasként is működik. 1981-ben Tine nevű német felesége (akinek révén állampolgárságot szerez) megszüli George-ot, öt évvel később pedig Kevin-Prince-t. Ekkor egy repülőúton az apa megismerkedik Ninával, egy csinos stewardesszel, aki hamarosan a második feleség és Jerome anyja lesz. (Ez a házasság sem tart tovább öt évnél).

A testvérek eltérő körülmények között nőnek fel. George és Kevin-Prince a Wedding nevű munkásnegyedben. Jerome az elegáns Wilmersdorfban. A két nagyobb gyereknek nem igen volt kapcsolata az apával. Jerome kicsi kedvencnek számított. Az idősebb Prince csak azután, hogy második feleségétől is elvált, ismertette össze egymással gyerekeit.

George ekkor 13, Kevin-Prince 8 éves. Ők addigra a környék legjobban focizó gyerekeinek számítanak. Weddingben, a Panke-patak mellett volt egy játszótér és ezen egy foci-ketrec. Dróthálóval körülvett betontéglalap kapukkal. A kis Jerome hat és félévesen bátyjai között itt talált egy olyan közösséget, ahol kibontakozhatott saját tehetsége is.

A könyvben a szerző hosszan foglalkozik azzal, hogy a hosszú délutánokon micsoda csaták zajlottak Kevin és Jerome között. Mindig az ellenkező csapatban játszottak és a kisebbik be akarta bizonyítani, hogy ő is tudja úgy kezelni a labdát, mint bátyja annak ellenére, hogy ő "polgári családból" jön az utcagyerekek közé.

A Hertha SC, a berlini csapat egyik edzője figyelt fel a három kis fekete gyerekre, és leigazolta őket a klubhoz. Innen kezdve az utak elválnak (újra). George a kallódó tinédzserek életét éli. Port-au-Prince és Jerome különböző csapatokba kerül. Kevint úgy jellemzik, hogy ő az erőszakos, a durva, a kezelhetetlen testvér. Jerome az alkalmazkodóbb, a szelídebb. 2007-ben Kevin Londonba, Jerome Hamburgba igazolt. Búcsúzáskor ők ketten és George őshazájuk, Ghána körvonalait tetováltatják a felkarjukra.

2010-ben az FA-kupa döntőjében Kevin, a Portsmouth játékosaként szándékosan és rendkívül durván lerúgta Michael Ballackot, a német válogatott csapatkapitányát, aki akkor a Chelsea-ben futballozott. Ballack olyan sérülést szenvedett, hogy emiatt nem tudott kiutazni a dél-afrikai világbajnokságra. "Ramboateng", ahogy a dühöngő német szurkolók nevezték viszont nem került a válogatottba. Pedig korábban benne volt a keretben. A szövetség közölte vele, valószínűleg sohasem lehet német válogatott. Kevin-Prince ekkor elutazott Ghánába és felajánlotta a szolgálatát. Persze örömmel befogadták a válogatottba. Ez volt az első útja ősei hazájába. Jerome Boateng még sohasem járt Ghánában.

Ma a blog arról szól, hogy Marlen Doll, a chileiek híressé vált pornó színésznője 16 órás szexmaratont ígért a chilei szurkolóknak, ha a csapat legyőzi Spanyolországot. A nő a válogatott Ausztrália elleni találkozója előtt azt üzente a drukkereknek, hogy nyolc órán át szexel velük, ha nyer a chilei csapat, ezt be is tartotta, sőt, 12 órán át állta az érdeklődők rohamait a dél-amerikai együttes győzelme után. A szerda esti, Spanyolország elleni csoportmeccs előtt újabb ígéretet tett: 16 órán át kényezteti a nála bejelentkező chilei szurkolókat, ha a válogatott megveri Spanyolországot. Chile 2-0-ra nyert, így a dél-amerikai szurkolók ismét sorbaállhatnak. Annyian vannak a jelentkezők, hogy sorsolnak közülük....

Nincs ebben a blogbejegyzésben semmi új. Semmi nagy gondolat. Hacsak Marlen Doll ötletét nem nevezzük annak. Ez egy teszt-hír. (Nem test-hírt!).

Meg szeretném ugyanis nézni, hányan látogatnak most a blogra, ha ilyen témája, ilyen címe van. Ahhoz képest persze, ha Pintér Attilával foglalkozom.

Ne mondd, hogy inkább arra kattintanál!

A 444.hu most közölt egy ismertetést arról, hogy A Reuters hírügynökség megkérdezte a "zembereket" meglehetősen nagy aparátussal, hogy mint néznének, olvasnának szívesen a neten. Több ezer embert kérdeztek meg, milyen hírek érdeklik őket, és ez jött ki: A gazdasági és politikai hírek kétszer annyi válaszadónak fontosak, mint amennyinek a bulvár, de még a nemzetközi hírek is toronymagasan verik a vicces/furcsa kategóriát. Persze.

A valóság és a grafikon eredményei fényévekre vannak egymástól. Az amerikai olvasóközönséget sem érdekli igazán az iraki háború, sokkal szívesebben olvasnak a gluténról vagy a YouTube-ról. A BuzzFeed tavaly publikálta a partnerhálózatába tartozó oldalak forgalmi adatait, és abból a felmérésből is látszik, hogy a komoly híreknek nincs esélyük a kvízekkel, listákkal és galériákkal szemben.

Alaposabb tanulmányozásra magyarul és angolul:

http://444.hu/2014/06/18/tudjuk-mit-olvastal-tavaly-nyaro/

http://www.theatlantic.com/business/archive/2014/02/the-facebook-effect-on-the-news/283746/

Észrevettétek? Naponta két újságot kapunk egyben. Van a Brazil Sport. Meg van a Magyar Sport. Friss ropogós, vagy nemrég konzervált tartalommal. Aki kicsit érti a szakmát, az rögtön észreveszi a sok apró finomságot. Például a "brazil" betűtípust. Rögtön a címoldalon a finom utalást. Naponta tele vagyunk futballal! A fejléc mellett a napi vb-műsort a közvetítések időpontjával, hogy ne kelljen össze-visszalapozni. A sok remek helyszíni riportot. Ma például Csillag Péter hajójának motorja döglött be a Rio Negro és az Amazonas összefolyásánál. És lett ebből egy príma helyszíni írás. Itt van a Brazília térkép-grafika is a csoportok mérkőzéseinek a helyszíneiről. És Sinkovics Gábor jegyzete. Átgondolt szerkesztés. Mérkőzések összefoglalója, amely figyelembe veszi, hogy az olvasók többsége látta a meccset a tévén. Interjúk. Szakértő-szösszenetek. Taktikai ábrák. Egy-egy grafika több száz szónál. Az aláírásból látni, nem átvették valahonnan, hanem házon belül készült.

A másik újság pedig a hagyományos sportlap. Azokkal a témákkal, amelyek még a világbajnokság idején is érdekesek.

Szóval buzgók a fiúk.

Jól van Jóska...Csak úgy.

 Először is, mert itt játszik Muhamad Besić jobboldali védekező középpályás a Fradiból. Ő az egyetlen "magyar" a világbajnokságon.

Másodszor, de nem másodsorban azért, mert a bosnyák válogatott kijutása a világbajnokságra olyan csoda, mint a legkisebb fiú története a mesében. Besić 1992 szeptemberében született. Ugyanennek az évnek májusában menekültek el szülei Németországba Boszniából, ahol a balkáni háborúnak 100 ezer áldozata volt. A bosnyák csapat másik remek játékosának Vedad Ibiśevićnek szinte a teljes családját kiirtották abban a hónapban, amikor a Besićek elhagyták az országot. Vedad most a Stuttgart játékosa és Bosznia válogatottjának 9-es számú mezét viseli. Edin Džeko, Bośanski dijamant (a Bosnyák Gyémánt) az egyik legnagyobb sztár, még Jugoszlávia szétesése előtt került egy cseh csapathoz játszani. Megúszta a háborút, de most visszatért hazája válogatottjához. Miralem Pjaniċ támadó középpályás szülei a háború elől Luxemburgba menekültek. Luxemburg csapata helyett ő is a bosnyák tizenegyet választotta. (Lehetett volna olasz is, most az AS Romát erősíti). Aśmir Begovič, az egyik kapus négy éves volt,, amikor a családja a háború sújtotta Trebinjéből a Stuttgart melletti Kirschhausenbe menekült...
Minden játékos egy-egy történet.
Emlékesztető arra, hogyan zilálta szét a háború a jelenlegi Bosznia területén élő szerb, bosnyák és horvát családokat. Az egy nyelvet beszélő, azonos etnikumú görögkeleti, moszlim, katolikus vallású családokat.
A feszültség még mindig megvan. A háború emléke még nem halványult el. Bosznia lakói kezdetben Szerbia, Horvátország és Bosznia sikeréért szurkoltak. A boszniai szerb tévé nem közvetítette azt a mérkőzést, amelyen Litvánia ellen megszerezte csoportjának első helyét a válogatott csapat, s így közvetlenül kijutott Rioóba. (Egy órával később közölték csak az eredményt).
De most viszont már úgy tartják, hogy az ország egyetlen intézménye a válogatott labdarúgó-csapat, amely a nemzeti egységet képviseli.
Hát ezért: hajrá Bosznia!

Meghalt Grosics, akivel kezdődött a csapat, amelynek felállása így fejeződött be: Budai, Kocsis, Hidegkúti, Puskás, Czibor. Az amerikai Associated Press megírja, hogy Grosics az utóbbi években háromszor is szívinfarktust szenvedett, és most - a család közlése szerint - rutinkivizsgálás miatt feküdt be a kórházba.

Életrajzának részletei között megemlíti, hogy tizenhét éves korában bevonultatták a magyar hadseregbe és rövid időre amerikai hadifogságba esett. Kiemelik azt is, hogy hiába volt ismert neve, hiába volt népszerű személyiség, az első szabad parlamenti választáson, 1990-ben sikertelenül indult a Magyar Demokrata Fórum színeiben képviselőjelöltként. A euronews két életrajzi adatot emel még ki: az 1956-os forradalom után családjával külföldre távozott, ezért hazatérte után nem igazolhatott a Ferencvároshoz, hanem Tatabányára száműzték. 2008-ban a Sheffield United eiieni barátságos meccsen azonban 83 évesen igazolt Fradi-játékosként rövid időre kedvenc csapata kapujába állhatott.

Az AP szerint Fekete Párducnak nevezték azért, mert mindig fekete mezt viselt. (Ez azért nem egészen így van, mert abban az időben minden kapus fekete dresszbe volt öltözve. A lényeg a Párducon volt. Olyan ruganyos, olyan gyorsan csapott le - a labdára - mint egy párduc. És aztán milyen lenne egy párduc? Foltos? A Fekete Párduc magától értetődő).

Érdekes, amit nem tudtam: Grosics modernizálta a kapus-szerepet. Nemcsak a tizenhatoson belül uralkodott, mint a kollégái, hanem sokszor előrejött, és negyedik hátvédként működött.

Ugyanezt emeli ki a brit Reuters is. "Kapus és söprögető" volt egy személyben. A hírügynökség idézi Grosicsot, aki szerint a 6:3-as angol-magyar meccs, amikor először verte meg hazai stadionban Nagy-Britannia legjobbjait egy másik ország válogatottja, nem lett volna akkora világszenzáció, ha nem London teszi azzá.

"Nagyon jól játszottunk abban az időben, de az angoloknak köszönhetjük, akik nagy feneket kerítettek a 6:3-nak. Úgy felfújták, hogy világszenzáció lett" - idézi Grosicsot a hírügynökség.

Megnyitottunk egy kocsmát. A Somogy megyei Polányban eddig nem volt efféle intézmény. Hivatalosan csak ma áll a köz rendelkezésére. De a tulaj szívességből, megengedte, hogy a már üzemelő televízióját használva nézzük meg a spanyolok rommá verését. Helyesebben azt, ahogy Van Gaal holland hadvezér végez a spanyol Aramadával.

Hispánia legjobbjai úgy zuhantak össze, ahogy ez a magyar válogatott szokása. És ha kicsit tovább tart a meccs, akkor azt sem lehet kizárni, hogy megismétlődik az 1:8-as eredmény. Amit annyit emlegetünk.

Louis Van Gaal ugyanakkor megmutatta, mi is kell a szupercsapatok legyőzéséhez.

Ebből pedig mi magyarok is tanulhatnánk.

Mit talált ki a holland?

Röviden öt védőt és öt támadót.

Hosszabban: 2-3-3-2-öt. Van egy hat fős középpálya, van két belső hátvéd és van két villámgyors csatár. A középpálya mozgása pedig lehetővé teszi, hogy egyszerre öten legyenek hátul és hárman legelöl.

Ehhez Van Gall még hozzátette azt az ismeretét, hogy Roben, Van Persie és Sneijder gyorsabb mint a spanyol védelem. Az első félidőben a hollandok folyamatosan lesre futottak. Így utólag látni, hogy tesztelték a spanyolokat, meg a három bírót. Honnan kell indulniuk, hogy a védelem mögé kerüljenek, hogy versenyfutásra kényszerítsék a spanyol hátsó alakzatot.

Aztán a 44. percben kiderült, hogy Blind (védő) személyében van egy játékos, aki ugyanolyan pontosan tudja előrerúgni a labdát, mint Van Persie. És Van Persie képes káprázatos ügyességgel befejezni a hajszálpontosan érkező játékszert.

A második félidő pedig az első játékrészben tanultak hasznosításából állt. Blind (vagy De Vrij) osztogatott. A villámhármas pedig folyamatosan elrobogott a spanyol védők mellett.

Mit tudunk ebből tanulni?

A magyar válogatottnak nincs szüksége egy vagy két "ékre". Kellene viszont egy villámhármas. Ebben nem állunk rosszul. Lovrencsics, Radó, Dzsudzsák tökéletesen alkalmas erre a szerepre. Kalmár Zsolt, Varga Roland lehet a két előkészítő vagy ha a helyzet úgy adódik a két másik támadó akkor, ha a 2-3 átalakul 5-re. A védelem pedig lényegében adott. Össze kell szokniuk. Tolódniuk kell és lezárni a területeket, ahogy szegény jó Pintér Attila gyakoroltatja velük.

Villámhármasunk előtt pedig a határ - egyelőre nem a csillagos ég, hanem - a leshatár. Innen indulva mattolható sok-sok válogatott védelme.

Nem tudtam eddig, hogy amikor a válogatott tizenegyest rúg a világbajnokságon, akkor szervezetem éppen úgy viselkedik, mintha én magam rúgnám a labdát. Vérnyomásom fölmegy akár 200-ra is, szívverésem meghaladja a százat. Most már tudom, mert megjelent a német Ludwig-Maximilians-Universität I. számú orvosi klinikájának tanulmánya a „New England Journal of Medicine“-ben. Ők a német drukkerek viselkedését elemezték a 2006-os VB idején. Ebből következtettek a jövő hetekben várható helyzetre.

Statisztikailag kimutatható, hogy sorsdöntő mérkőzések idején a szívinfarktusok száma 2.7-szeresére nőtt. A szívbetegeknél 4-szeresére növekedett a statisztikai valószínűség. A férfiak vérmesebben szurkolnak, mint a nők. Ezért esetükben magasabb a rizikó.

Érdekesség, hogy abban az esetben, ha a mérkőzést közösen nézik az emberek, kisebb a kockázat, mert a közös bánat, a közös feszültség könnyebben levezethető. És persze (ne feledjük, müncheni a német intézet), ha ez a közös meccs-nézés egy sörözőben történik, akkor a kockázat szinte elenyésző. A szurkolók sörbe fojtják bánatukat.

Persze az én biztos lehetek közös baráti sörözés nélkül is. Vérnyomásom nem megy majd föl, mert a magyar csapat megspórolta ezt a stresszes helyzetet a szurkolóinak.

Azért gondoljunk csak bele: mit úsztunk meg!

Nagyon dühös lett ránk L. Pap István újságíró. Azt írja: "Nagy az isten állatkertje, és lássuk be, egyre csak növekszik. Az sem mindennapos, milyen fékeveszett gyűlölettel zúdult a magát szurkolónak hazudó népség a frissen kinevezett szövetségi kapitány ellen tavaly novemberi kinevezésekor, esélyt sem adva neki és stábjának arra, hogy legalább bebizonyítsa alkalmatlan a posztjára, vagy sem. A saját reménytelen életükért nap mint nap a kapitány gyalázásával elégtételt szerző kommentelők a mögöttünk álló hétvégén lépték át a határt". Hogyan léptük át a határt L. Pap István újságíró szerint? Úgy, hogy Pintér Attila kórházba kerülésén élvezkedtünk, s azt gúny tárgyává tettük. Ráadásul ócska poénokat is gyártottunk.

Hát bizony beismerem, ezt a mostani poszt is ízléstelen lesz.

Azt mondom ki, hogy egy nyombél-fekély legyen nyombél-fekély.

Tessék azt komolyan venni. Megoperálni. Gyógyítani.

Sebészeket nyilatkoztatni.

Vagy kimondani, hogy nincs.

Különben a férfinép gúnyosan röhögni kezd a postán, amikor sorállás közben elújságolja (Nemzeti Sportolja) egymásnak, hogy "nem is volt műtét".

Mi csak ilyenek vagyunk, isten állatkertjének lakói. Magunkat szurkolónak hazudó népség.

Irritál bennünket egy erőszakos, durva, mindenen átgázoló, kommunikációs tanfolyamra érett, munkáját pocsékul végző egyén. És hangosan röhögni kezdünk, ha ez az alak láthatóan be...ijed.

Bocsánat.

Minket nem lehet leváltani.

A Kazahsztán elleni meccs bebizonyította: fog ez menni!

Csapatunk már tud nyerni egy olyan együttes ellen, amelynek kapusa maga kotorja be a hálóba a labdát, amelynek középpályása megteszi azt a szívességet, hogy két sárga lappal kiállíttatja magát, s amelynek védője meglehetősen bonyolult mozgássorozat végén a földön fekve képes a háta mögött lévő kapuba öngólt rúgni.

Nem rossz a mi kis csapatunk. Tényleg nem rossz. Van egy csomó tehetséges játékosunk.

Csak éppen az egész nincs jól menedzselve.

E kellene felejteni az EB-selejtezőt. Szegény Pintér halálra izgulja magát. Most is nyombél-fekélyt kapott. Ez pedig köztudottan menedzser-betegség.

Ehelyett ki kellene mondani, hogy az Európa-bajnokság nem számít, azzal a kamu-csapatunk próbálkozik. Ide be lehet rakni az összes vénembert. Szücs Lajost, Keneseit, Gerát, Rudolfot, Torghellét, Buzsákyt, Juhászt, Hajnalt, Husztit. Aztán játszadozzanak csak.

Emellett pedig építsük fel az igazi csapatot.

Alulról.

Egészen alulról.

Hadd legyen a fiúknak sikerélménye.

Hiszen a Kazahsztán elleni mérkőzés bebizonyította: a jó eremény csupán az ellenfél megválasztásán múlik.

Tehát az IGAZI CSAPATUNKNAK az első évben válasszuk ellenfeleit a FIFA világrandlista 180-207. helyezete közül.

Persze, hogy ne lógjon ki a lóláb ne a Turks és Cacaos szigetek legjobbjait hívjuk a Pancho-arénába. Hanem efféle jól hangzó nemzeti csapatokat: San Marino (207.), Eritrea (201.), San Marino (200.), Kambodzsa (189.), Mongólia (187.), Jemen (183.).

Mikor már összegyűlt egy ki önbizalom (hat meccs, hat győzelem), akkor az igazi csapatnak választhatunk keményebb ellenfeleket. Jöhet Nicaragua. Hú, ez elég latin-amerikásan hangzik. (176. helyezett). Dominika (169.). Pakisztán (164.) Tahiti (161. Ide el is lehetne utazni. Jó a klima). Malajzia (153.)

Szóval a második év végén már tucatnyi mérközésnél tartunk. 11 győzelem és egy döntetlen (mondjuk a Feröer-szigetek (171.) ellen).

Energiától duzzadó csapatunk a harmadik évben aztán eléri a húsz meccsből álló veretlenségi sorozatot. (India, Tadzsikisztán, Guatemala, Afganisztán, Dominika, Kirgizisztán - és jöhet újra Kazahsztán).

Az öregek mehetnek nyugdíjba és a vb-selejtezőkre kipattan, mint Zeusz fejéből Athéne, a verhetetlen magyar tizenegy.

Mostan idézni fogok a sportlapból:

"Kísérteties a hasonlóság a magyar foci-válogatott és a nőiröplabda-válogatott között, előbbi 28, utóbbi 27 éve nem jutott ki egyetlen világeseményre sem. Így volt legalábbis egészen vasárnapig, amikor a röpisek hatalmas bravúrt végrehajtva kvalifikálták magukat a 2015-ös holland-belga közös rendezésű Európa-bajnokságra".

Mi történt? Először is jött - figyelem! - egy új szövetségi kapitány.

Nem magyar. Belga. Jan De Brandt.

Idézzünk tovább:

"A magyar válogatott egyik legjobbja, Sándor Renáta a Nemzeti Sportnak azt mondta, hogy a belga érkezésével újra kellett tanulni a röplabdázást, mert teljesen más a stílusa, mint a magyar edzőknek, más jeleket használ.

Van abban valami, hogy újra meg kellett tanulnunk röplabdázni - helyeselt Kötél Zsanett. Szerinte a belga szakember modernizálta és új alapokra helyezte a csapat játékát. Az első edzésen mindenkinek egy négy-öt oldalas dokumentumot adott, benne a taktikával, a védekezés minden apró mozzanatával, amit aztán az edzéseken ki is kérdezett."

"Liliom Rita úgy fogalmazott, korábban előfordult, hogy csak amolyan durr bele módon játszottak, mindenki próbálta a legjobbját nyújtani, most azonban teljesen más felfogásban, taktikailag érettebben játszik a válogatott. Nagyon nehéz volt megszokni ezt az új stílust, és nem is sikerült még mindent elsajátítanunk, sok újat tud nekünk mutatni a kapitány, ez még csak a kezdet."

Szóval ennyi.

Egy szövetségi kapitány, aki tudja, mit akar.

Le is tudja ezt írni.

A taktikát írásba adja. Az írást pedig megtaníttatja a játékosaival.

És a férfi futball-válogatott?

Liliom Rita elmondta: "csak amolyan durr bele módon" játszanak, "mindenki megpróbálja a legjobbját nyújtani". És ez hova vezet?

Tudjuk.

Annyira jó lenne felfedezni, hogy mit is játszik a magyar válogatott. Pintér nagy stratégaként érkezett. Összetartást hirdetett, hogy az általa kitalált (vagy általa olvasott) új játékrendszert minden kerettag elsajátíthassa. Annak érdekében, hogy bárki is kerül a csapatba, azonnal megtalálja a helyét és szerepét.

Tolódás lesz, területszűkítés, a csapatrészek közelítése egymáshoz, azonnali visszatámadás...

Három nemzetközi meccset játszott a Pintér-csapat. A három mérkőzés közös jellemzője, hogy a szövetségi kapitány hozzáértése egyre inkább nyilvánvaló. Tolódunk. El. A focitól. Futball-közvetítések előtt rendszeresen ad a tévé egy bankreklámot. Ezen egy izgatott és kétségbeesett pásztor hadonászik, tapsol, és megpróbálja a domboldalon kóricáló birkáit valamiféle alakzatba rendezni. A reklám végére ez sikerül. A birkák 4-2-4-es formában legelésznek. 

A magyar válogatott esetében csak az izgatott, kétségbeesett, indulatos pásztor marad a műsor végére. A birkák meg szanaszét futkosnak. 

Ott van például Dzsudzsák Balázs. És Lovrencsics Gergő. Tudnak focizni? Tudnak. Bebizonyították másutt. Pintér posztra cserél. Dzsudzsák le, Lovrencsics be. Erre mi történik? Gergő baloldali támadó középpályás helyett jobboldali védekező középpályást játszik, sokszor ő az utolsó ember a saját tizenhatosunkon. A Nemzeti Sport előzetes összeállítást közölt az albán meccs előtt (honnan vette? az ujjából szopta Sinkovics Gábor?). Ez elég bíztatónak tünt. Dzsudzsák az egyik szélen, Lovrencsics a másikon. A tehetséges fiatal Kalmár Zsolt középen irányítóként. Plusz két csatár. Rudolf, Futács. A két csatárból egy lett. A pályára lépő alakzat (Stieber, Hefler, Pátkai) úgy fest, még bemutatva sincsenek egymásnak.

Játékrendszer-e az, hogy Lipták (vagy bármely más védő) negyvenméteres passzal megpróbáltja Dudzsák lábát eltalálni? Hogy a "világverő" albánok ellentámadását úgy akadályozzuk meg, hogy fölrúgjuk őket? Hogy a labdát végre megkapó támadónk addig cselez, amíg ki nem kerül az alapvonalon túlra? Hogy egyetlen esélyünk az, ha a bíró legalább egyszer befújja a tizenegyest, ha négyszer-ötször hasra esünk a büntető-területen belül?

A három mérkőzés mérlege a következő. Van egy kapitányunk, akinek van: indulata, önteltsége, rejtélyes támogatottsága. Nincs: taktikája, elképzelése, koncepciója, bátorsága.

Nem a játékosokkal van baj. Nézzük mit csinált Thomas Doll ugyanazokkal a focistákkal a Fradiból. És mit csinált (ellenpéldaként) José Gomes a Videotonból...

S ha már az NBI-nél tartunk: a szerdai magyar válogatottat a Szombathelyi Haladás (tiszta magyar) 4:0-ra verné.

Hónapok óta figyelem Bognár Gyurit, amint kommentálja a Mezőkövesd meccseit. Amely csapatban a legtehetségesebb fiatal bizonyos Bognár istván, a fia. Sohasem mondja, hogy ez a fiú remek. Sohasem mondja, hogy bármi köze volna hozzá. Így bizonyos mértékben a kis-Bognár a leghátrányosabb helyzetben lévő fiatal magyar focista. Megértem a papát. Nehéz viselkedni a kamerák előtt, ha az ember büszke a fiára. Van azonban egy csavar. Ma azt hallom a közvetítés alatt (Győr-Mezőkövesd), hogy a kis Bognár már 100 ezer eurót ér. Hm. Mennyit ért annak idején a papa? Pedig ő azért jobb volt, mint most a fia. A hangsúly a moston van. Meg azon, hogy így változik a világon is minden...

Első pont. Férfiaknál jóval szívesebben nézek jó nőket félmeztelenül, pici nadrágban.

Második pont. A Nemzeti Sport utolsó oldalán megtekinthető Christiano Ronaldo, amint a saját maga által forgalmazott alsógatyában pózol. 

Harmadik pont. Ronaldo fantasztikusan fest. 

Negyedik pont. S ez a lényeg. CR nem labdarúgó, hanem atléta. Ha megnézzük a testét, akkor lehetne tornász, atléta, olimpiai bajnok úszó. Ilyen testet nem kap születésekor az ember. Rengeteg kilométer futás, rengeteg kiló kinyomott súly, rengeteg gyakorlás gyúrta ilyenné.

Ötödik pont. A magyar labdarúgók baja az, hogy Puskás a péálda.Ő, a Legenda. S minden megmaradt felvételen Puskás "Őrnagy" Öcsinek pocakja van. Nem is kicsi. Hatalmas. Ez a hagyomány. Csak focizni kell. Kaja, pia, jó élet, rugó technika. (Elárulom, hogy anno láttam Pusakást és Hidegkúti Nándort fogadásból sörös üvegeket lerugdosolni a focikapu felső lécéről. Elképesztően tudtak tüzelni.), Cristiano Ronaldo teste viszont azt üzeni: ez éppúgy a múlt, mint a magyar foci-hagyomány. Ugyanúgy kell felépíteni egy labdarúgó karriert, ahogy egy tornász az olimpiai bajnokságra készül.

Tegnap, március 3-án kaptam meg Magyarország kormányától a Nemzeti Konzultáció kérdőívét. Nagyjából ugyanazt, amit az Index már nyilvánosságra hozott. Hihetetlenül szájbarágós az egész. Nyilvánvaló, hogy olyan alkotmány születik majd, amely kiterjed az állampolgári jogok mellett a kötelezettségekre is, a jogalkotó azt szeretné, ha az alkotmány korlátozná az ország eladósodottságának mértékét, ha  az alaptörvényben megjelennének a társadalmi értékek, ha hangsúlyozná a jövő nemzedékek iránti kötelezettségvállalást, a határokon túl élő magyarsággal való összetartozást, védené a Kárpát-medence természeti sokféleségét, a nemzeti vagyont. Aktuálpolitikai részletei pedig: a gyerekek szavazati joga, az Országgyűlés vizsgálóbiztossága előtti kötelező megjelenés és a tényleges életfogytiglan bevezetése.

Van azonban a levél alján egy rubrika, amely elgondolkodtatott. Arra kér, tegyek javaslatot az általam az alkotmányban védendőnek tartott, de fel nem sorolt értékekről, elvekről.Túl sok helyet nem hagytak erre. Három ilyen elvet azért beszuszakoltam. 1. Garantáljuk a Magyarországon élő nemzetiségek jogait. 2. Fejezzük ki az európai összetartozást. 3. Garantáljuk a szólás szabadságát hasonlóképpen ahhoz, miként az amerikai Első Alkotmánykiegészítés.

Sok ilyen érték, elv lehetséges. Az jutott az eszembe, ha nem leragasztott boritékokban utaznának ezek a javaslatok a Magyarország Kormánya Budapest 1848 címre, hanem lenne egy Facebook oldal, ahol megjelennének. Vagy ha az Index nyitna egy rovatot, ahol nyilvánosságot kapnának... Akkor? Akkor igazi konzultációvá változna néhány nap alatt ez a kamu levelezgetés.

Miért is ne készülhetne úgy az új alkotmány, hogy figyelembe veszi emberek százezreinek a véleményét, gondolatait? Az internet korában erre meg is van a lehetőség.

Csinálnám én magam is, de kellene egy Index méretű orgánum ereje is ahhoz, hogy ez a kezdeményezés sikeres legyen. Uj Péterre pedig éppolyan kevés befolyásom van, mint Szájer Józsefre és Szili Katalinra, akik a levelet küldték.

Japán bálnavadász hajói csütörtöktől nem vadásznak, elhagyták az Antarktisz vizeit. Kaptam erről egy e-mailt Ric O'Barrytől, a tengeri emlősöket védő szervezetek egyikének aktivistájától. Ric nagyon lelkes, és önkritikus. Remek dolog az, hogy a japán kormány visszarendelte a tudományos kutatásnak álcázott bálnagyilkosokat a déli tengerekről. Ez azonban nem a bálnavédők harcias akcióinak köszönhető. A Sea Sheperd mozgalom emberei évek óta zaklatják a szigonyos hajókat. Elállják az útjukat, felmásznak a fedélzetre. A vadászat ennek ellenére nem szünetelt.

Most azonban igen. Ric O'Barry szerint az ok prózai: Japán hűtőkamráiban 5 ezer tonna bálnahús halmozódik. Kis túlzással egyetlen bálnatetem se férne be. A japánok ugyanis már nem eszik meg a bálnát.

A televizió miatt van így. Egy-egy szigetlakó a kábeltévén naponta legalább 50 csatornát képes nézni, s ezeken előbb utóbb talál olyan természetfilmet, amelynek segitségével bepillanthat az intelligens, "családszerető" óriások életébe. Azt írja Ric, rá kellett jönniük, hogy egyetlen bálnafilmnek nagyobb hatása van, mint egy egész éven át tartó sajtókampánynak.

Most a delfinek melletti akciók kerülnek sorra. Ezeket a szép és okos emlősöket még feldolgozzák a japán konyhákban. A kampány zászlóshajója a COVE (Tengeröböl) című 2009-ben Oscar-díjat kapott dokumentum film lesz. Arról szól a film, hogy milyen kegyetlenül mészárolják le a delfineket Taiji mellett. Persze, egyáltalán nem biztos, hogy ugyanolyan hatásos az embereknek a gyilkosságot bemutatni, mint a delfinek értelmét, kommunikációját, családi életét. Hiszen a bálnák megmenekülése is az irántuk feltámadt szeretetnek köszönhető.

Pont akkor, amikor Orbán Viktor nagyívű beszédet tartott a Parlamentben, a Stop nevű internetes portál arról tudósított, hogy három ismeretlen eredetű égi tárgy robog a Föld felé. A három Ufó vagy aszteroida pont 2012 decemberében éri el a Földet, s beteljesülhet a maják jóslata, akik szerint jövőre érkezik el a világ vége. Ha ez így van, akkor kár a kormánynak bármiféle új gazdaságpolitikába kezdeni. Osszuk el az állami tartalékokat, vegyünk fel még egy kis hitelt, s menjünk mind a tíz millóan nyaralni a Maldiv szigetekre.

A hír hátborzongatóan pontos. Közölnek ugyanis három koordinátát, amelynek alapján a Sky Map nevű égi térképen bárki megtekintheti a három tárgyat. A legnagyobb olyan, mint egy fejsze, ennek koordinátái a következők:19 25 12 -89 46 03, A másodiknak csészealj alakja van, ezt megláthatjuk, ha a sky-map.org oldal keresőjébe beírjuk: 16 19 35 -88 43 10. A harmadik köralakú megtekinthető a következő koordinátákon: 02 26 39 -89 43 13. Ott vannak. Megnéztem őket.

A hírből kiderül, hogy az információt Craig Kasnov, a földönkívüli intelligenciát kutató intézet, a SETI kutatója tette közzé. Valljuk be, az embernek fontos a jövő, s ha kilátás van arra, hogy nem egészen két év múlva agyoncsapják, akkor figyelme elkalandozik a tévé képernyőjéről, akármilyen lendületes és energikus ezúttal a miniszterelnök. Kóborolni kezdek az interneten.

Az első gyanús jel, hogy nincs Craig Kasnov. Csak olyan bejegyzések a világhálón, hogy senki sem találja Kasnovot. A SETI sem tud róla. Aztán megszólal egy csillagász. Azt mondja, hogy ha egy tárgy "néhány tiz kilométer" nagyságú, mint a hír állítja, s olyan messze van, hogy 2 év múlva ér ide, akkor az égi térképen icipici pontocska sem lenne, s nem egy ménkű nagy balta. Azt mondja egy másik szakértő, hogy ő úgy tudja, a Sky Map felvételei hat évvel ezelőtt készültek, azokat látja az ember, ha most rámegy a megadott weboldalra. Akkor - mondja ő - több lencse is koszos volt a képek készítésekor.

Megnézem újra a www.sky-map.org oldalt. Tetején ott van a SKYMAP/WIKISKY üzenete. Eszerint 5 évvel ezelőtt gyerekeik szórakoztatására csinálták a weboldalt. De már nem bírják. 2011. januárjában 190 országból másfélmillió látogatójuk volt. Régi szervereiket ki kell cserélni, és fel kell tölteni új asztrofizikai adatokkal. Kéretik ezért adakozni.

Szóval ezek, amiket látunk, régi, ötéves adatok. A balta már három éve a fejünkre esett.

S miért járt januárban annyi látogató a weboldalon? Mert a hír tavaly decemberében száguldott végig a bulvárlapokon.

Miért lett ez most vezető hír a Stop-on? Minden bizonnyal ellenzéki ármány.

Ha Orbán Viktor parlamenti beszéde szóba kerül, akkor az emberek a világvégéről beszéljenek.

A Dzsudzsák márka egyre tökéletesebb, a Magyar Termékhez viszont elég lesz egy hazai zacskó. Ez a hétvége tanulsága.

Balázs két iszonyatosan nagy gólt lőtt jobb lábbal az Alkmaar kapujába. Reméljük látta ezt a tévében az újpesti Kovács Zoltán, aki nemrég úgy dicsért egy ifjú játékost, hogy "nagyjából olyan, mint Dzsudzsák, csak gyorsabb és kétlábas". Dzsudzsákról most már el lehet mondani, hogy két ballábas. Vagyis, a jobb is van már olyan jó, mint a bal. Sőt, a mérkőzés alapján kijelenthető: megtanult védekezni is. Hollandiában egyre jobban erősödik, izmosodik, klasszissá érik a tehetség. Ez pedig nem megy másként, mint igényességgel. Rengeteg gyakorlással, egyre magasabbra tett léccel.

De hagyjuk most a Legjobb Magyar Exportcikk góljait, térjünk hazai pályára. Megtudta ugyanis az ország, hogy milyen is az igazi Magyar Termék. Merthogy kijön az erre vonatkozó rendelet. A Magyar Termék az, amit itthon dolgoznak fel, és itthon csomagolnak. Magyar lesz mondjuk a chilei paprika, ha bevándorol. Megőrlik szépen, zacskóba teszik, s a zacskóra azt írják majd: Magyar Termék. Piros fehér zöld jelvényt is kap. Magyar lesz az azerbajdzsáni sajt, ha mi szeleteljük. Magyar lesz a tonhal és a cápa, ha mi dobozoljuk. Magyarrá válik az argentin tartályos bor, ha mi palackozzuk. Igy elég könnyen elérhető majd az a cél, hogy a nagy szupermarketek polcain 80 százalékban magyar áru legyen. Vagyis - állapítsuk meg - a Magyar Termék pontosan az ellenkező utat járja be, mint Dzsudzsák Balázs. Egyre kevesebbet követel magától - hogy beférjen a csapatba.

A rendelet gyártói érezhetően tisztában vannak azzal, hogy ez így nem egészen kóser. (Élelmiszerről beszélve majdhogynem szószerint értendő). Ezért lesz még egy kategória a Legeslegmagyarabb Magyar termék. Ahogy a rendelet fogalmazza majd: a 100 százalékban Magyar Termék. Ez magyar alapanyagból Magyarországon készül, és itthon csomagolják.

Mennyi lesz a rendelet szerint a 100% Magyar Termékben a magyar?

95 százalék.

Remek ötletelés folyik a kormánypártok körében arról, hogyan lehetne biztosítani a következő választáson ismét a kétharmadot. Igazán okosan hangzik az, hogy a határokon túl élő állampolgárok kapjanak szavazati jogot. Biztosan hálásak lesznek ezért annak, akitől kapták. A magyar követségek előtt felsorakozó szavazni vágyók pedig emlékeztetik majd a más nemzeteket: él a magyar, áll Buda még. Még zseniálisabb a gyerekek után adandó plusz voks gondolata. Igy a fiatalabb népesség versenyben fog gyermekeket nemzeni, növekszik a népesség, s kiderül, vajon a magyar jobboldal, vagy a baloldal tökösebb. Az is nyereség, hogy sorban állnak majd a nevelőotthonoknál az örökbe fogadandó gyerekekért. Úgy viszik a cigánysrácokat, mint a cukrot.

De mindez nem elég. A gazdaságilag nehéz évek megkövetelik azt, hogy a kormányzat még elővigyázatosabb legyen, s megakadályozza, hogy a szőnyeget valamilyen kósza ellenerő kihúzza a lába alól. További lépésekre van szükség. A legegyszerűbb a korhatár meghatározása. A közvéleménykutatók szerint közel egymillió Fidesz-szavazó elpárolgott - nagy többségük a 60 év fölötti korosztályból. Egészen világos: 60 év fölött ne lehessen szavazni. Sőt, a hirdető cégek már bevezették, hogy a kereskedelmi tévéknél csak a 18-49 év közötti korosztályt veszik tekintetbe a nézettség meghatározásakor. Tehát ennek mintájára csak a 18 és 49 év közötti népesség szavazhasson. Ez azonban még mindig nagyon necces. A Kossuth téri tüntetéseken túl sok a fiatal. Szükség van egy kis pontosításra. Egy olyan országban, amely alkotmányának preambulumába beveszi (majd) a kereszténységet, elvárható, hogy a szavazásra méltó korosztály gyakorolja is ezt a hitet. Tehát a 18 és 49 év közötti szavazóképes polgárok saját felekezetük templomában regisztráltathatják magukat szavazóként. Kivéve persze a buddhistákat, a muzulmánokat, a zsidókat, a természeti vallások híveit és az istenteleneket, akikről (sajnos) semmit sem mond (majd) a preambulum. Az ő számukra (végtelen sajnálatunkra) nincs regisztráció.

Tehát a 2014-es választáson azok a 18-49 éves határunkon innen és túl élő magyar állampolgárok szavazhatnak, akik határunkon innen és túl lévő keresztény (vagy keresztyén) templomokban regisztráltatták magukat. Feltéve...Feltéve, ha az elmúlt három évben nem folyt ellenük szabálysértési eljárás vagy bármilyen bírósági per a fennálló (magyarországi) rend, a (magyarországi) kormány, vagy a (Magyarországon lévő) helyi önkormányzat bármely tagjának megsértése, sértegetése, inzultálása miatt.

Továbbá a jegyző a szavazók köréből saját hatáskörében kizárhatja azt, aki bármilyen nyomtatásban, elektronikusan, interneten terjesztett termékben saját nevén vagy álnéven (ha bebizonyosodik) olyan nézeteket terjeszt, amelyek szemben állnak a Nemzeti Együttműködés Rendszerével.

Ezenkívül a Felcsút és a Videoton valamennyi regisztrált szurkolója minden jegyvásárlás esetén egy plusz szavazólapot kap.

Ma éjjel (magyar idő szerint) összecsapnak a Sajtfejűek és a Sárga Törülközősök. Az amerikai foci döntőjében találkozik a Green Bays Packers és a Pittsburg Steelers. Amerika nem alszik ma. A férfiak a meccset nézik, az asszonyok a hangos ordibálástól nem bírnak. Amerika két munkáscsapata csap össze. Valljuk be, elég hülye nevük van. A Green Bay Csomagolók és Pittsburg Acélosok. Az amerikai futball struktúrájának megfelelően (hasonlóan a most kialakult magyar labdarugó struktúrához) kell egy gazdag cég, egy gazdag hapsi, aki milliókat (milliárdokat) invesztál a sportba. De a beruházás nem minden. Kellenek a fanatikusok. A mai Szuper Kupának az a jellegzetessége, hogy mind a két csapatnak munkásemberek alkották a törzsgárdáját. Green Bay - a Wisconsin állambeli kisváros - csomagoló cégének, sajtgyári melósainak közössége az egyik oldalról, Pittsburg acélöntői a másikról.

Ugyanúgy, ahogy - kalandozzunk most egy pillanatra magyar vizekre - a magyar futballnak is a munkások alkották a törzsközönségét. A Ferencváros, az Újpest, a Vasas a kisemberek csapatai voltak. A főváros együttesek közül a harmincas években egyedül az MTK mögött állt egy zsidó származású vállalkozói réteg. (A fasizmus iszonyú rendet vágott közöttük). Melós foci volt Magyarországon is, ahogy melós amerikai futball volt a tengerentúl.

Hol van már a munkásosztály? Hol vannak a magyar és az amerikai melósok? Nálunk utoljára Nagy Feró klipjében szerepeltek. A melós az, akik kijőve a gyárból a vodkától erős lesz és bátor. De hol vannak gyárak? Megszüntek, csak üzemek vannak. Amerikában meg néhány szenátorjelölt talál néhány tucat kétkezi munkást, akiknek gyorsan kampányösszejövetelt tart.

A Superbowlban most az a csodálatos, hogy egy nem létező osztály két markáns csapata csap össze az önmagukat a munkások utódainak tartó közönség előtt. Ez a szurkológárda megörződött kövület a fél-háromnegyed százados múltból.

Azt mondják, hogy a közönség soraiba (Green Bayben és Pittsburgben)  nem is lehet belekerülni, mert a harmincas években éves bérletet vásárolt családok tagjai végrendeletben hagyták a stadionokban lévő ülőhelyüket az udódaiknak. Az örökölt kiváltság birtokosait joggal nevezhetjük munkás-arisztokráciának.

Nagyon irígy vagyok. Hiszen nekünk is mindenünk megvan ahhoz, hogy így legyen. Munkásősök, patinás csapatok, hagyomány. Sőt, a mi nagy csapataink már százévesek.  De nálunk nem szállták meg az alapítók utódai a stationokat, nem szorították ki a szélsőségeseket, nem vált hagyománnyá a meccsre járás.

Egyáltalán - nem vált hagyománnyá semmi.

Csak Izrael szemléli olyan néma csöndben azt, ami Egyiptomban történik, mint Orbán Viktor, akinek az Európai Unió álláspontját kellene közvetítenie. Izraelnek - és a jelek szerint Orbán Viktornak is - az lenne jó, ha semmi sem változna, s Mubarak megőrizné pozicióját. Feltételezhetően mind a ketten (a közel-keleti zsidó állam és az Unió soros elnöke) nem kis aggodalommal figyelik, hogy az Egyesült Államok már megint ott nyüzsög Kairóban, s megpróbálja irányítani a dolgokat.

Izrael motivációja érthető. Mubarak kormányzásának három évtizede alatt nem volt nagyobb háború. A "demokrácia kiterjesztésének terve", amit az amerikaiak szorgalmaznak, azt jelentheti, hogy a szabadság jogán a jelenleg legnagyobb ellenzéki erő, a Muzulmán Testvériség is hatalomra juthat. Az egyiptomi választási rendszer is olyan (béna?), mint a magyar. Nálunk 52 százalékkal kétharmadot lehet szerezni, náluk 33 százalékkal többséget a parlamentben. S a Muzulmán Testvérek minden közvéleménykutatás szerint harminc százalék fölött állnak. Azt pedig ki tudja, mennyi hívük lesz a mostani lázongások után. Jó, mondják Washingtonban, semmi sem történik, ha politika tényezővé válik a Testvériség. Ők mások, nem iráni, iraki típusú radikálisok. Csöndes, imádkozó fajta. Ez nem így van - mondják Jeruzsálemben -, tessék szíves lenni megnézni a hiradó felvételeket. Látni rajtuk, hogy a tüntetők Dávid-csillagot pingáltak Mubarak portréjára. Zsidó szakállt, kipát tettek alelnökének képmására.

Persze, nem kell ahhoz a CNN, hogy Izraelben tudják, utálják őket az arabok. A Pew Intézet 2009 júniusi felmérése szerint az egyiptomiak 95 százaléka úgy nyilatkozott, hogy "ellenérzései vannak" a zsidókkal szemben. (A jordániaiak és a palesztinok 97 százaléka, a libanoniak 98 százaléka nyilatkozott hasonlóképpen). Mindezek alapján senki sem lehet jobb - Izrael számára - Mubaraknál, legfeljebb rosszabb.

Van még egy szempont, amit figyelembe kell venni. Az Egyesült Államok az elmúlt évtizedekben hihetetlen mennyiségű pénzt pumpált Egyiptomba. Ez az ország számított a "demokrácia arab erődjének" Libiával, Dél-Jemennel, Sziriával és más kiszámíthatalan rezsimekkel szemben. Évi 1.5 milliárd dollár jött az országba. De ez nem készpénz volt, hanem F-16-os repülőgépek, Abrams harckocsik, lövegek formájában érkezett. Mi történik, ha ez a hatalmas mennyiségű hadianyag most egy új iszlám erő kezébe jut?

Obama Washingtonja a demokratikus átalakulást szorgalmazza Egyiptomban. Lehet, hogy rövidlátó. Én személy szerint azt gondolom, hogy az egyiptomi állapotokról a világon a Mosszad tudja a legtöbbet. Ott van, bent van, közel van.

Az teljesen biztos, hogy Jeruzsálem kivánsága nem fog teljesülni, Mubaraknak mennie kell. De a parttalan demokrácia Egyiptomban nem jelentené azt, amit Európa szabad országaiban. Valószínűleg ki kell dolgozni - tárgyalásos úton - azokat a szabályokat, amelyek  úgy manipulálják a demokráciát, hogy közben a Muzulmán Testvériség a partvonalon marad.

Tudunk egy politikust, aki képes lenne erre. Orbán, hol vagy?

A globalizáció bárdja lecsapott. Óh, borzalom! A 2012-es londoni olimpa hivatalos söre a HOLLAND Heineken lett. A hirt ma hozta nyilvánosságra a szervező bizottság, a vezető brit lapok még nem is írnak róla. De mi lesz holnap? Kairó után Londonban is kitörnek a zavargások? A Trafalgar tér ugyanúgy bekerül a lapokba, mint a Tahrir tér? Nem csodálkoznék.

Azt mondja a szervezőbizottság (London Organizing Committee for the Olympic Games = LOCOG), hogy tárgyaltak ők a Young's és a Fuller's sörfőzdékkel, de ezek a megbeszélések sajnos sikertelenek voltak. Tessék elgondolni: az egyik oldalon ott sorakozik a Fullerék London Pride-ja. A rézszínű csoda, gyümölcsös maláta arómájával. Vagy a Young's Special London Ale, whiskyre emlékeztető mellékízével. S akkor még nem is szóltunk a fekete aranyról, a Luxury Double Chocolate Stoutról. A másik oldalon pedig ott a Heineken, a szupermarketek polcairól.

A szervezők persze elLOCOGták az okot, mondván, a megállapodással 670 millió fontra (790 millió euróra) nőtt a belföldi szponzorok által felajánlott összeg. Világos beszéd - helyesebben világos pénz-beszéd. De belföldi szponzor? Természetesen, hiszen minden globális, a Heinekennek is van egy skóciai üzeme. Hivatalosan pedig ez a skóciai sörgyár ütötte ki a Fullereket és a Youngékat. Senkinek nem lehet semmi kifogása, hiszen helyi gyártó a győztes.

Jó, tudom (elmentem közben a Heineken U.K. honlapjára), hogy a kínálatban ott lesz a Foster's. De ez AUSZTRÁL. A Strongbow. Ez ugyan brit, de ALMABOR. A Bulmer's, Ami persze KÖRTEBOR. A Kronenburg. Amely végre sör, de FRANCIA. S marad egytelenegy angol fajta a meglehetősen egyszerű nevű John Smith's. Íze-zamata éppenolyan hétköznapi, mint az elnevezése.

A logikára azonban érdemes figyelni. Ezek szerint, ha egy globális multi gyárat nyit egy országban, akkor az, amit ott gyártanak, az illető ország saját terméke. Dagadhat a keblünk. Hamarosan magyar lesz a Merci és az Audi is.

Mielőtt bárki azt mondaná, hogy e blog írója nem ért a dologhoz, szögezzük le, hogy az illető személy 7 éven át élt és dolgozott Egyiptomban, s kapcsolatrendszere meghaladja a diplomáciai viszonyban szokásos szintet. Egyiptom most forrong. Az arab világ legfontosabb államában kibillent az idő. Ó, kárhozat? Lehet, de éppen Orbán Viktor született arra, hogy helyre tolja azt. Csak éppen - mondjuk ki - halvány lila segédfogalma sincs erről.

Annál szerencsésebb dolog nem történhet egy odahaza sokat kritizált, ellentmondásos rendelet-csomóban botladozó, az Európai Unióban kritizált politikussal, hogy az Unió elnöki posztja egybeesik egy világkonfliktussal. Ekkor megmutathatja politikusi nagyságát. Megjelenhet a konfliktus gócában, higgadt, okos, a helyzet ismeretén alapuló javaslatot tud a szemben álló felek elé terjeszteni. Övé lehet Európában a főszerep. Hiszen ő az elnökséget adó ország miniszterelnöke.

Lenne erre szellemi kapacintás? Magyarországon - Orbán szerencséjére, vagy balszerencséjére - rengeteg (valódi) közel-keleti és egyiptomi szakértő él. Egyiptom nagyon hosszú időn át az arab világgal való politikai, gazdasági, kultúrális kapcsolatunk legfőbb hídja volt. Szakértők tucatjai dolgoztak ott, és megtanulták az országot. Talán lenne ötletük, gondolatuk arra, hogyan lehetne Európának segíteni abban, hogy a helyzet konszoldálódjon.Össze kellett volna hívni őket, megkérdezni: hölgyeim, uraim, véleményük szerint milyen javaslattal repülhetnék Kairóba?

Nem akarok tippet adni. De például Európa (a mi Viktorunk) felkarolhatná Mohammed Musztafa El Baradeit, hogy legyen (pl.) miniszterelnök. Megértethetné Mubarakkal, hogy ez az ő érdekét is szolgálhatná. Finom, csendes diplomáciával, Európa tekintélyével a háta mögött. De száz más elképzelés is lehetne. Mondom, sok tucat komoly szakértő van idehaza. Végre főszerepet játszhatnánk a világpolitikában, s nem ítéltetnénk arra, hogy elszenvedjük azt.

Orbán Viktor ehelyett idehaza sajtóértekezleten magyarázza, hogy miért jó az, hogy mindössze százezer magyar maradt a magánnyugdijpénztárban. Tudja ez az ember, hogy mit szalaszt el?

Hej, a nagyanyám nagyon boldog lenne. Végre kiismerné magát Budapesten. Mert neki sose volt Lenin körút, meg Majakovszkij utca, meg Moszkva tér. A család fiatalabb tagjai is megtanulták nálunk azt, hogy ezek a kommunista nevek eltünnek egyszer, s Budapest visszakapja régi utcaneveit. Ismét lesz Erzsébet meg Teréz körút, Király utca és "SzéllKálmántér". Lett. Illetve majdnem. Széll Kálmán még nem biztos, csak valószínű.

Moszkvát leváltják. Mert dukai és szentgyörgyvölgyi Széll Kálmán pénzügyminiszter és miniszterelnök jobban megfelel mostanában utcanévnek, mint a hideg, rideg orosz főváros. Moszkva jól elcseszte.  Tolsztoj idején neve még Natasa Rosztovát jelentette, meg a Napoleon elleni hősi ellenállást. Aztán pedig jól elkommunistásodott. Úgy járt, mint az oroszok. Megy az orosz turista a magyar boltba. Igy szólítja meg az eladó: továris. Mert nekünk az orosz ruszki. A ruszki továris. A továris komcsi. A komcsi meg - "illatos".

Asszociáljunk a Moszkva szóra! Moszkva nagy, ott a Kreml, a tornyán vörös csillag (dehogy van ott!), Moszkvában tél van, nyáron is, Moszkva orosz, a legoroszabb, Moszkva diktál, olajat ad annak, akinek akar, és megszorongatja a golyóit annak, akit nem szeret. De Moszkva fontos. Ha rá mosolygunk, akkor eladjuk neki az összes magyar gabonát, meg bort, meg paradicsomot, meg minden itthon gyártott Adidas melegitőt. Moszkvát szeretjük, mert Keletre nyitunk az áporodott és dekadens Nyugat helyett. Moszkva meg Keletre van.

Mikor mi voltunk a keleti tömb legvidámabb barakkja, akkor Nyugatra kacsintottunk. Most a nyugati világ legszomorúbb társasházi lakásaként, s Keletre nézegetünk.

Akkor azért megmaradt a Roosevelt tér.