Itt van ez a Cristian Ramirez. Hát ő nagyon kellene. Mármint az, hogy legyen belőle magyar. Az ember csak kókadtan szemléli, hogy összes U-nkat elpüfölik. Az U-15-öt a svájciak verik, az U-16-ot a románok és a lettek páholják el, az U-17-et a románok és a bosnyákok, az U-18-at a norvégok és a montenegróiak, az U-19-nek Szlovákia rúg egy ötöst, Montenegro "csak" hármat, az U-20-asokat Brazília és Nigéria veri el (ez még hagyján), az U-21 csapat a portugáloktól szenved vereséget. Szóval világosan látszik a jövő.

A magyar foci utánpótlás nem fogja megmenteni a hazát.

Akadémiákon pátyolgatott, tejben vajban fürösztött tehetségeinkből nem lesz focista. Olyan igazi. Mint például ez a kis Ramirez a Fradi védelmének baloldalán. Olyan mint a vasgolyó. Robog, harcol, kőkemény. És ráadásul játszani is képes.

Szóval ilyenek kellenének nekünk. Tíz-tizenöt darab, tinédzser korból éppen csak kinőtt kiválóság.

És itt jönnek képbe a magyar csajok. Belőlük van elég rendes felhozatal.

Szép magyar lányok, csavarjátok el tehetségek fejét! Tartsátok itthon, vagy hozzátok haza őket. Honosítsuk őket. Csináljunk belőlük magyart.

Más megoldást nem látok a következő tíz évben.

Józan ésszel megmagyarázhatatlan, miért cserélte le Bernd Storck a teljes stábját néhány héttel a sorsdöntő pótselejtező előtt. De az se piskóta, hogy az MLSZ nem azt mondta neki, hogy Herr Storck vegye be a gyógyszereit, hanem, hogy Jawohl, Herr Storck.

Így állunk. Egy betojt kapitány és egy betojt labdarúgó szövetség.

Mert mással nem lehet az egészet megmagyarázni. Csak azzal, hogy közeledik a norvégok elleni dupla és most válik egyre tanácstalanabbá a korábban csupa-magabiztosság Storck, és ismét régi fegyveréhez nyúl: mindenkit kirúg. Ahogy tette az utánpótlás-csapatok sorsdöntő meccsei előtt. (Csekély sikerrel).

Bizalmatlan. Nem bízott a segítőiben. És - vélhetően - nem bizik a játékosokban. Andreas Möllerben bizik. Ez szíve joga. De mi a frászt tud most mondani Möller bárkinek a csapatban? Hogyan tartsa a lábfejét, ha rúg? Valószínűtlen. Talán azt várja tőle, hogy bátorítsa a válogatottat. Okos kis történeteket meséljen a győzelemről.

Vagy egyszerűen önfeláldozásról van szó? Úgyis kikapunk. Nehogy már a a magyar focisták, a magyar edzők vigyék el a balhét. Itt vagyunk, mi hárman, hős németek, bennünket gyalázzatok.

Meglepne.

De ha nem jutunk tovább, az az ő saruk lesz. Mi pedig ráfoghatjuk az egészet a balsorsra, amely régen tép.

Aki látta a Ferencváros Haladás elleni mérkőzésének első félidejét, az valószínűleg úgy érezte, hogy valamiféle magyar Barcelona rohangászik a pályán. S ha ez azért túlzás, mindenesetre európai focit adtak elő a budapesti zöld-fehérek a saját stadionjukban. Hatalmas a csapat fölénye a többiekhez képest. Ezt mutatja a pontszám, a gólarány, a helyezés - és főleg a játék.

A Ferencváros adja most a legtöbb játékost a válogatott számára.

Kézenfekvő tehát, hogy a szövetségi kapitánynak annyi fradistát kellene a csapatba állítani, amennyit csak lehet. A magyar labdarúgás legjobb korszakaiban is egy csapaton alapult a válogatott. Összeszokott, a hazai csapatban játszó focisták alkották a nemzeti tizenegyet. Annak idején - jól tudjuk - a Párt Budait, Kocsist és Czibort rendelte át a Ferencvárosból a Honvédba, hogy legyen egy bombaerős klubcsapat.

Most ez spontán létrejött.

Sajnos a mostani Ferencváros védelméből nemigen lehetne válogatni, mert abban külhoniak játszanak. De a norvégok ellen Dibusz védhetne, Leandro pedig most is belső középpályás lehetne Kádár mellett az eltiltott Juhász Roland helyett. Jobb bekként Fiola adott. Balhátvéd poszton jöhetne az ex-fradista, szombathelyi Bosnjak Predrag. De aztán (majdnem) csupa Ferencváros. Gera, Nagy Ádám, Hajnal középpálya. Varga Roland, Böde támadósor. Plusz az örök Dzsudzsák. Akarom középpálya, akarom támadó.

Nem lenne egy rossz csapat.

Nem kellene sok összetartás ahhoz, hogy összeszokjanak.

Egy dolog kellene még: Bernd Storck szövetségi kapitány kérje meg honfitársát Thomas Dollt, hogy legyen a "pályaedzője". Segítsen már be két mérkőzés erejéig.

Persze, ez sem garantálja a továbbjutást.

De megelőlegezhetne egy Ferencváros-Rosenborg mérkőzést a jövő évi Európa Kupában.

De ha másképpen alakul a sorsolás Nyonban, akkor is sopánkodnánk. Ajjaj, jönnek a dánok, az írek vagy a szlovénok! Összecsináljuk magunkat, ugyanakkor elvárjuk, hogy a játékosaink ne ezt tegyék. Harcoljatok! Harcoljatok! Egy betojt szurkológárdával lelkesítjük őket. (Most vetettem egy pillantást az aktuális szavazásra a Nemzeti Sport online oldalán. 3526 Nem, 2359 Igen szavazat a kérdésre: Ön szerint a magyar válogatott kiharcolja-re az Európa-bajnoki részvételt a Norvégia elleni pótselejtezőn?)

Szóval először nézzünk magunkba mi, akik nem lépünk pályára sem Osloban, sem az Üllői úton. Realisták vagyunk, vagy pesszimisták? Hurrá passzimisták!

Per-Mathias Högmo norvég kapitány azt mondta:

„A magyar nagyon tapasztalt válogatott, az átlagéletkor majdnem harminc év volt az utolsó meccsükön. Nem felejthetjük el, hogy majdnem legjobb harmadikként biztosították helyüket a kontinenstornán....Nüanszok fognak dönteni. A tény, hogy Magyarország előttünk áll a FIFA és az UEFA rangsorában. De minden vágyunk, hogy ott legyünk az Eb-n. Két szoros és kiélezett mérkőzésre számítok."

Högmo szerintagy motivációt jelent a csapatának, hogy otthon, telt ház előtt kezdheti a párharcot Ullevaal Stadionban, fontos lenne, hogy ne kapjanak gólt az első meccsen.

Ilyen, ha valaki reálisan értékel.

Mert a képlet világos. Norvégiában magyar betonvédelem kell veszélyes kontrákkal, és be kell kotorni egy gólt.

Budapesten magyar betonvédelem kell és be kell kotorni két gólt. Nem lesz itt gólparádé. Vissza kell térni a Dárdai módszerhez. Ez nem lesz görög meccs hét találattal. Ez egy finn meccs lesz, vagy egy feröeri. Tudunk mi az északiak ellen...

Mindössze ennyi kell a boldogsághoz. És önbizalom. Arra senkisem gondol, hogy mi voltunk a sorsoláskor A KIEMELTEK, és ők a FUTOTTAK MÉG?

Hajrá magyarok. Én, igenre szavaztam.

Selcuk Inan harmincéves. 182 centiméter magas. 74 kiló. A Galatasaray nevű török klub középpályása. Évi 2 millió eurót keres. És úgy lövi be a szabadrúgás-gólt a 89. percben, ahogy egy másik ugyancsak Törökországban játszó, hasonló fizetést élvező magyar a románok ellen. Ennyi a történet. Ebből lett pótselejtező az egyenes kijutás helyett.

Mindenkinek lóg, idehaza az orra. A magyar válogatott középhátvédje például azt találta mondani a Nemzeti Sport emberének, hogy "Ezt nem akarom elhinni. Ilyen nincs...Ez miért velünk történik meg?"

Azért kedves Juhász Roland, mert erről a gólról neked ez jut az eszedbe.

Azért, mert ingyen ebédet akartál.

Azért, mert nem tudtatok Észak-Írországban győzni. Akkor már régen kijutottatok volna.

Azért, kedves Ronald, mert amikor ez a Selcuk Inan berúgta a gólt, nem azt mondtad, hogy "Remek! Legalább játszhatunk két újabb meccset. És megmutathatjuk a világnak, kik vagyunk. Leromboljuk az ellenfelünket, akárki lesz, és saját erőből kerülünk a legjobb 24 (!) közé. Mert ott a helyünk."

Milyen remek alkalom, hogy nem kell mást tenni, csak felkészülni jó előre az ellenfélből. (Vasárnap sorsolnak Nyonban, novemberben lesz a selejtező). Nem kell matematika, csak játék. Nem számítanak a ranglista-helyezések, nem számít a múlt, az, ami eddig történt. Menni kell. És győzni kell. Kétszer. Focistának lehet ennél szebb cél?

Én, Juhász Rolandnál jobban hiszek a magyar válogatottban. Van most legalább tizenöt, tizenhat jó játékosunk. Sokkal több, mint az elmúlt évtizedben. Össze lehet állítani belőlük egy nyerő csapatot. De hiába hiszek a válogatottban Rolandnál jobban. Ő fog a pályára lépni. És nem én.

Közel azonos képességű válogatottak. Hét gól. Most kikaptunk. De sokkal több kellene belőle.

Nem a vereségből. A tét nélküli, barátságosnak nevezett meccsekből.

Mi volt valamikor? Az aranykorban.

Magyar-angol 6:3. Kilenc gól.7:1. Nyolc gól. Magyarország-Svédország 4:2. Hat gól. Svédország-Magyarország 3:7. 10 gól. Magyar-osztrák 4:3. Hét gól. Jó, ez még Puskásék idejében volt. Meg győztünk. De mi volt ezeknek a tétje? Az, hogy nyerjünk. Vagy az ellenfél számára, hogy ők nyerjenek.

Voltak barátságos meccsek később is. Például tavaly májusban. Magyarország-Dánia 2:2. Négy gól.

A finnekkel is először barátságosan mérkőztünk, (2:1 ide), s csak utána jöttek az EB selejtezők.

A modern fociban túl sok a tétmeccs. Kijutunk. Bejutunk. Kiesünk. Hányadikak leszünk. Túl sok a tét a válogatottak és a klubcsapatok számára. És a játékosok számára. Ilyen kupa, olyan kupa. Negyeddöntő, elődöntő. Az egyiken túl vagyunk, jön a másik. Harapás, rúgás, könyöklés. Csontzene. Betonvédekezés. Megszálljuk a kapunk előterét. No pasaran! Nem törnek át. Háború.

Kellenének barátságos válogatott meccsek. Ahol kockázat nélkül ki lehetne próbálni játékelemeket. Ahol be lehetne dobni a fiatalokat. Kevergetni a csapatot. Jó volt látni, hogy a görögök ellen milyen lendülettel szállt be Kalmár Zsolt. Mi lenne, ha egyszer ha Kalmár Mervo Bencének passzolhatna, mint az U-ban.

Jó kis meccs volt a görög-magyar. Kikaptunk. Lehetne sopánkodni, hogy visszaestünk a d.e. (Dárdai előtt) időkbe. Megint vesztettünk a végén. Megint a védelem hozta össze a vesztes gólt. De inkább örüljünk, hogy Lovrencsicsnek alkalma volt gólt lőni. Kalmárnak gólpasszt adni. Németh Krisztiánnak duplázni.

Van a környéken néhány jó kis csapat. Magyar-szerb, magyar-horvát, magyar-bosnyák, magyar-osztrák, magyar-ukrán, magyar-román, magyar-szlovák lehetne úgy is, hogy ne vérre menjen. Bár a magyar-román barátságos mérkőzés esetében ebben annyira biztos nem vagyok...

Ki gondolta volna, hogy a Feröer-szigetek elleni meccsen kell megszületnie a magyar válogatottnak? Szükségből. A második félidőben.

Amikor kiderült a mérkőzés előtt az összeállítás, úgy gondoltam, kicsit furcsa így a támadó alakzatunk, de na végre! Storck kapitánynak megjött az esze. Mert azt hittem a jobb szélre Bödét tette be. Nem pedig Bódit. Ilyen nevetséges, amikor ez ember összetéveszt két nevet...

Hanem a második félidőre egy olyan csapat futott ki, amelyik hosszútávon is sikeres lehet.

Van a Nemzeti sportnak egy Népsport melléklete. Ebből ezen a héten kiderül, hogy 1964-ben a sportlapban megjelent egy karikatúra a magyar-jugoszláv meccs után (2:1 ide), amelyben a válogatottunk gólvonalán egy malac állt. Az aláírás: "Így is volt néha, a magyar védelem munkában, a kapuban szerencse." De a támadók között Bene, Albert, Varga Zoltán, Farkas János...

Hát igen.

Ha az aranycsapatot emlegetjük, akkor is úgy kezdjük: Budai, Kocsis, Hidegkúti, Puskás Czibor.

Ha az utánuk következő generációt, akkor Sándor, Göröcs, Albert, Tichy, Fenyvesi. Ha a közelmúlt legjobb csapatát, akkor így soroljuk Détári, Kiprich, Töröcsik, Nyilasi, Eszterházy...

A magyar foci mindig akkor volt jó, ha jó csatárai voltak.

A labdarúgás ugyanis egyszerű sport: egy góllal többet kell rúgni, mint az ellenfél.

A feröeriek elleni meccsen kiderült, hogy egészen más egy olyan csapat, amelyben Gera, Németh Krisztián, Böde, Dzsudzsák egyszerre van a pályán, mintha csak egyedül kóborol elől a védők gyűrűjében egy "csúcsék".

Akárhogy kísérleteznek a jószándékú kapitányok, a magyar védelem mindig "gólképes". Hol valamelyikük saját kapunkba rúgja a labdát. Hol elpasszolja azt. Hol felvágja az ellenfél támadóját a tizenhatoson belül...Széles a repertoár.

Jó csapatunk akkor lesz, ha a pályán futkosnak olyan játékosok, mint akik Bernd Storck kétségbeesése miatt kerültek egymás mellé a pályán.

Egyébként a Barcelona talán nem azért (és nem addig) sikeres, mert játékosainak felsorolását így kezdjük: Messi, Neymar, Suarez?

Van magyar csapat.

De nem árt emlékezni erre a következő mérkőzések előtt.

Az a megfigyelésem, hogy a Feröer-szigetek növekedni kezdett. Nem is akárhogy. Rohamosan. Kezdetben akkora volt, mint Nagykanizsa. 49 ezer lakos. Ebből a negyvenkilencezerből kell kiválogatni tizenöt-húsz focistát, hogy meglegyen a válogatott. Mit nekünk. Magyarország-Nagykanizsa. Rájuk fújunk, elszállnak.

Először akkor kezdtek el növekedni, amikor lejátszottuk ellenük az első meccset, tavaly októberben Torshavnban. Mármint a meccs után lettek nagyobbak. Kiderült, hogy nem hentesek és birkatenyésztők játszottak ellenünk, hanem rendes focisták. Hogy a győzelem abban a távoli városkában "fegyvertény" volt.

Most pedig napról napra nagyobbak lettek.

Kiderült, hogy játékosaik dán csapatokban is rúgják a labdát. (Hogy a fenébe is ne ott játszanának, hiszen dánul beszélnek).

Aztán megverték a görögöket. Kétszer is. Hajaj.

Brandur Hendriksson Olsen, Hallur Hansen, Fródi Benjaminsen igazi profi. Mondhatni klasszis. Mit klasszis, világklasszis.

A 19 éves Olsen szinte már brazil.

És növekedett a Feröer-szigetek. Okos szakértők nyilatkozták: jó lesz ellenük vigyázni.

Aztán jött a nagy sopánkodás: zárt kapu. Még nézők sem lesznek az Üllői úton.

Mekkora, de mekkora diadal lenne, ha sikerülne egy góllal nyerni. Idehaza.

Szóval ez az a nap, amikor szinte már Braziliának gondoljuk a Feröer-szigeteket.

Aztán jön a hír. A válogatott meccset mégis megnézhetik a nézők.

És a másik: Olsen, Benjaminsen, Hansen nem játszhat Budapesten sárga lapjaik miatt.

Most mi lesz? Feroer zsugorodni kezd?

Ugrálnak a Keleti Kanyarnak nevezett stadionrészben a berlini ultrák. Három null. A Hertha hatvanötezer plusz néző előtt legyalulja a Hamburgot. Dárdai csapata felér a Bundesliga negyedik helyére.

S a győzelem az utolsó húsz percben válik biztossá. Akkor rámolnak be két gólt a kék-fehérek. Dárdai módra.

Szívfájdító nézni az egészet.

Meg örömteli.

Egy magyar edző útban a legnagyobb trénerek közé. Átvesz egy csapatot, amely kiesésre áll. Benn tartja. Egész nyáron dolgozik velük. Igazoltat játékosokat, akiket szeretne. Most meg magától értetődő, hogy ez a korábban vergődő gárda az óriásklubok nyomában liheg.

Szívfájdító, mert azt hittük: Pali a mienk. Legalább félig. De nem. A Hertha sikeréhez az is kell, hogy teljes munkaidőben foglalkozzon velük.

És szívfájdító, mert azt hittük, hogy a mi Balázsunk majd a Herthával ünnepli saját góljait.

Nekünk itt maradt egy másik német, Bernd Stork. Balázsnak a török publikum, aki skandálja a nevét.

Dárdainak a fényes karrier. (Ha így folytatódik, előbb-utóbb kinéz neki egy hatalmas klub hatalmas ajánlata).

Dárdai a magyar álom.

Lehet, minden más álmunk szertefoszlik.

De ne csüggedjünk, legkisebb fiunk a mesében király lett.

Magyar-román. Döntetlen. A két hosszabbításnak is vége. Már csak a büntetők döntenek...Illetve döntenének. De a hosszabbítás utolsó két másodpercében az előretolt magyar csatár int: a fejére kéri a labdát. És kapja a 16 számú játékostól. Bólint. Gól. Győzünk.

Ott vagyunk az Európa-bajnokságon.

Persze. Ez nem a foci. Ott az utolsó másodpercben nem gólokat lőni, hanem kapni szoktunk. Ez a futsal.

Magyar-román 4:3. Mégis felold valamit. Letörik a jégburok a szívekről, szétrobbannak a mellkast szorító abroncsok. Tovatűnik a balsors, ami régen tép. Nem a végzet sújtja nemzeti csapatunkat, még akkor sem, ha ez a tegnap este győztes gárda kicsi pályán, de mégiscsak lábbal kergeti a labdát.

Be kellene íratni futsal tanfolyamra a magyar labdarúgó válogatottat.

Hogy csinálják?

Azt hiszem a futsal meccs végén lihegő Drót nevű játékosnak (aki a győztes gólt fejelte) volt igaza: "Nem mi vagyunk a világ legjobb csapata, de a pályán a szívünket is kitesszük a győzelemért."

Már át akartam kapcsolni egy másik sportcsatornára. Futsal. Ugyan már.

Most köszönöm. 2015. egyik legszebb estéje volt.

Ha öt ember elordítja magát, a FIFA ellenőre videóra veszi, és máris jön a stadionbezárás. És öt ember biztosan elordítja magát. Legalábbis nálunk. Olyanok vagyunk, mint rossz tanuló a szégyen-padon. Most az következik, hogy a Feröer-beli bálnavadászok úgy focizhatnak a Fradi-pályán, mintha az a sajátjuk lenne.

A magyar válogatottnak nincs hazai pályája.

A FIFA úgy ítélt, hogy be lesz zárva a pálya, mert a magyar-románon mi és a románok helytelenül viselkedtünk.

Most hadd mondjak valami méretes durvaságot. Nem mondok. Csak tényeket. A románok elleni meccs tanújaként legfeljebb a magyar himnusz játszásakor hallatszott egy kis fütty a román szektor felől. Egyébként semmi. Jól nevelt magyar focirajongók rajongtak jól nevelten. A FIFA spiclik lehet, hallottak öt cigányozót, akiket gyorsan videóra vettek. De nem lehet ez másként, - a meccs hangulatának ismeretében - mint hogy ez volt a megbízatásuk.

"Uraim, Önök kimennek a magyarok pályájára és addig figyelik a hangulatot, amíg nem találnak valami súlyosan elítélendőt. Máskülönben vissza se jöjjenek".

Mint amikor a történelem tanár szól a tornatanárnak, hogy figyelje Pistikét, mert hajlamos a rendetlenkedésre. Aztán ne feledkezzen meg a húsz fekvőtámaszról.

A FIFA jobban tenné, ha arra figyelne, hogyan hamisítják meg a kiküldött bírók a Bajnokok Ligája első fordulójában a meccseket. Vagy arra, hogyan lehet kettétörni egy labdarúgó lábát úgy, hogy csak a bőr tartja - anélkül, hogy ez a durvaság sárga lapot se ér. Vagy arra, hogy haverjaik az UEFA-ban mit lopkodtak, csaltak, sikkasztottak össze.

Jobban tenné, de nem teszi. Ők leválthatatlanok. Megfellebezhetetlenek. Ők a labdarúgás istenei. Mi pedig kicsik vagyunk. Ezt nem mennék megcsinálni a németekkel, a britekkel, a brazilokkal, az olaszokkal.

Nincs más hátra, meg kell nőni. Még úgyis, hogy sose játszhatunk hazai pályán.

Aminek előnye, hogy akkor nem lehet megbüntetni minket a szurkolókért.

Mert ne feledjük, a következő büntetési tétel: pontlevonás. A jó, édesanyjukat.

Két német főszereplője van a magyar foci színpadnak: Bernd Storck és Thomas Doll. (Azok után, hogy a teljesen magyar, de félig-meddig német Dárdai Pál éppen azon munkálkodik, hogy a berlini Herthát éppen a Bundesliga élcsoportjába vezesse). Storck szövetségi kapitányként még legbővebb keretébe sem hívta meg Böde Dánielt. S ezt a nem-meghívást még tetézte azzal az idióta mondattal, hogy annyi játékos van az első osztályban, miért pont ezt a Böde nevezetűt hívná be a nemzeti csapatba.

Nos, most ez a Böde nevű feszült helyzetben, a magyar derbin az Új pest ellen két olyan gólt szerzett, amelyből egy is elegendő lett volna Észak-Írország ellen.

Storck néha konzultálhatna honfitársával.

"Te, Thomas, mi a véleményed ennek a Daninak a játékáról..."

Vagy: "The Thomas, hogy csinálod, hogy csapatod nem veszti el az utolsó percekben a meccseit, hanem megnyeri azokat?"

És akkor Doll, az okosabbik német, azt feleli neki, hogy Böde Dánielt pontosan azért tartja minden meccsen a csapatban, mert ugyanazt a szerepet szánja neki, mint Bernd barátja a Szalainak. Legyen a védelem veszedelme. Csak míg az a Szalai nevű csak csetlik botlik a kapu előtt. Ez a nagydarab fickó gólokat lő. Aztán meg ez a Doll nem úgy meccsel, hogy a vezetés birtokában a védelmet erősíti, hanem ha csapata gödörben van, akkor csökkenti a védők számát (háromra) és a pályán Gera,Hajnal, Busai - Radó, Seszták, Lamah- Böde összeállítású bombaerős támadó hetessel ront az ellenfélre. Ebből lesz is negyed órán belül két gól.

Az nem valószínű, hogy Thomas Doll kettős szerepet vállal, mint annak idején Dárdai. Nem lesz egyszerre a magyar válogatott szövetségi kapitánya és a Ferencváros edzője. De az nagyon kívánatos lenne, ha német kollégája, Bernd Storck rendszeresen eljárna hozzá beszélgetni arról, mit is kellene tenni a foci magasabb kategóriájában.

Bernd Storck nem egy Dárdai. Például nem tud magyarul. Nem tud a játékosok szívére hatni. Ész ember. De nem is egy Pintér Attila. Az utolsó percekben nem kikap a csapata az emberhátrányban lévő ellenféltől, "csak" hagyja, hogy a vadul támadó északírek berámolják az egyenlítő gólt az utolsó másfél percben. Ő hagyta volna? Igen. Mert mit csinált például a másik német, Thomas Doll hasonló helyzetben, amikor őrizni kellett az utolsó percekben az 1:0-t? Nem küldött még egy védőt a pályára, hanem mégegy támadót (Nagy Dominiket) vezényelt a gyapre. Belfastban teljesen fölösleges volt Vanczákkal erősíteni a védősort. Bebizonyosodott, hogy egymást csak akadályozták a magyar játékosok a döntő szögletrúgáskor. Ha Storck behoz még egy támadőt - Nikolicsot - akkor a zöldek talán kétszer is meggondolják, hogy megkockáztatják-e a rohamot kilenc emberrel...Nekünk pedig (Németh, Priskin, Nikolics, Dzsudzsák és persze Gera) esélyünk van minden ír előrejáték után kontrázni.

De ez már a múlt. Ennek ellenére Bernd Storckra szükség van. Reméljük nem válik be az a találgatás, hogy csak ideiglenes kapitány - a további két selejtező meccs végéig. Mert Storcknak komoly erényei vannak. Lassanként bátorodik. Behozta például a csapatba Németh Krisztiánt, Kalmár Zsoltot, pályára küldte Nagy Ádámot. Mind a hárman beváltak. Egyszer talán leszokik arról, hogy a két langalétát, Szalait vagy Priskint támadóként a pályára küldi. Ha kell neki egy ék, és nem Böde az (aki valamilyen okból nem rokonszenves neki), akkor ott van ifjúsági csapatából Mervó Bence. Aki mellesleg Kalmár Zsolttal nagyon megérti egymást.

Storck ismeri a magyar mezőnyt. A rutinosokat, a fiatalokat. Tőle várható, hogy összerak majd egy olyan csapatot, amely nem csupán kiharcolja a kijutást az Európa-bajnokságra, hanem sikerrel játszik majd a világbajnokság selejtezőjében.

Mert az elmúlt napok két döntetlenje is mutatta, hogy nem reménytelen banda a magyar válogatott. Nincsen még kész. De alakul(-gat).

Most kiderült, mennyi rengeteg rendőr van. Jut belőlük arra, hogy a Népligetben az ultrákkal csatázzanak. Meg arra is, hogy az országúton gyalogló menekülteket kísérgessenek. Csapataik a déli határon is harcban állnak a migránsokkal, nehogy már azt higgyék, ez az ország tejjel mézzel folyó Kánaán a számukra. (Csak mellékesen: lehet, hogy a hozzánk behurcolt srácok egyike-másika focisztár lesz majd. Németországban).

Voltak rendesen a Fradi arénán belül is. (Így nevezem, nem csinálok reklámot egy biztosítónak). Ha jól érzékeltem, belül nem volt olyan balhé, ami miatt megkapnánk a stadionbezárást a Ferröer és a görögök ellen. És nem volt igazi foci sem. Én csak ámulok-bámulok. Ez is dicséri a csapatot, meg az is. Azon a meccsen, amelyet én láttam egyetlen egy (1) lövés veszélyeztette a román kaput. Úgy látszik elhitte a csapat - a szövetségi kapitánnyal egyetemben -, hogy mi így szoktuk csinálni a románokkal. Egy lövés egy gól. Anno volt egy Hrutka, aztán egy Dzsudzsák szabadrúgás. És zutty. Bemegy.

Hát most jól megcsináltuk. Megyünk az észak-írekhez. Ők pedig duzzadó kebellel és önbizalommal várnak minket. Merthogy csoportelsők! Merthogy csoportelsők is szeretnének maradni. Eddig az volt a képlet, hogy kimegyünk (akár egy románok elleni döntetlen meccs önbizalmával), és tönkrezúzzuk őket. Beledöngöljük ezt az ellenünk Pesten félreértésből győztes gárdát a fűbe. De hoppá! Abban a fűben nem nyuszik ülnek.

Szóval nehéz lesz. Nagyon nehéz. Ezzel a magyar catenaccioval (talán így írták annak idején az olaszok beton-védekezését) most nem lehet operálni. Az észak-írek angol focit játszanak. Úgy brusztolnak mind, mint Böde Dániel. Tíz Böde jön majd csapatunk ellen, amelyben egyetlen egy sem játszik.

Hát ezt a Fradit nehéz lesz elkapni. Amilyen bénán focizgatott a csapat délszláv környezetben a Zeleznyicsar ellen, annyira nyargal most a magyar bajnokságban. Ennek egyik oka, szerintem, az, hogy magyar viszonyokhoz képest szokatlanul erős a játékos állománya. Ha jobban belegondolunk akkor ez egy Dupla-Fradi. Thomas Doll vezetőedző akár két - közel azonos erősségű - tizenegyet is ki tudna állítani a játékos keretből.

Itt az egyik csapat:

Jova - Batik, Pintér Ádám, Gyömbér , Csukics - Csilus, Busai -Haraszti, Seszták, Varga Roland.

Emez itt pedig a másik:

Dibusz - Dilaver, Nalepa, Leandro, Ramirez - Nagy Ádám - Gera, Hajnal, Lamah, Radó, Böde.

És akkor még itt van pluszban Popov és Harris és Nagy Dominik....

Mivel jár ez?

Természetesen nagy konkurencia harccal a csapatba kerülésért.

Másrészt frusztrált játékosokkal is jár mindez. Most, a bajnokság kezdetén még elmegy, hogy kispadozzanak a kispadozók. Vagy hogy az NBIII-ban rúgják a labdát. De később, hónapok múlva?

Könnyen bekövetkezhet az elvándorlás.

Sok múlik azon, hogy Doll, hogyan tudja keverni a kártyákat, hogyan frissíti folyamatosan az összeállítást. Mert a csapatnak már most a Bajnokok Ligájára kell készülnie. Kell ehhez egy teljes év. És egy dupla-csapat.

A héten hallottam valamit, ami azóta is foglalkoztat. Azt mondta egy - a futballvilágában bennfentes - barátom, hogy "van olyan ügynöki szerződés, amikor a focista csak egy bábú". Az ügynök, magyarázta a haver, általában tizenéves, fiatal huszonéves reménységekkel köt olyan szerződést, amely segíti a gyors külföldi karrierhez, utána viszont, ha beérik a tehetség, ő mondja meg, milyen ajánlatot kell elfogadnia. És az ügynök is maga hozza a vevőt.

Ha van ilyen, akkor Dzsudzsák Balázs esete iskola példája lehetne ennek. Elképesztő fordulatok a karrierjében. A holland bajnokságból a senki által sem ismert Anzsi Mahalacskába. Moszkvából a török Bursasporba. A szenzáció sohasem a csapat, ahova igazol. A szenzáció mindig a PÉNZ.

Jó, tudom, hogy egy nyírlugosi srác élete álma megvalósulhat, ha kizárólag a saját tehetsége révén évente zsebre tehet egy lottófőnyereménynek megfelelő összeget. Balázs - mire visszavonul - gazdag lesz. Nagyon gazdag. Magyar viszonylatban.

De...Ha kivár félévet, ingyen átigazolható, és Dárdai Pál irányításával Bundesliga játékos lehetne. Onnan, a Herthából egy kis lépés a német bajnokság néhány élcsapata. Vagy a spanyol vagy az angol bajnokság. Ötszörös, tízszeres pénzek ahhoz képest, mint amit most fog keresni. Ha már a dolgok anyagi részét nézzük.

Egyetlen ember van, akinek ez nem érdeke. A játékos ügynök. Hiszen ő most kap a törököktől. S nem kapna semmit a Herthától.

Fene tudja. Nyilván az ügynöknek is élnie kell valamiből. A szerződések részleteit a focistán és rajta kívül nem ismeri más.

De- kimondom durván és nyersen - ha nincs a szerződésben olyan kitétel, amiről a futball világában bennfentes barátom suttogott, akkor BALÁZS, EGY ÓRIÁSI NAGY SEGGFEJ VAGY!

Nem tudom, milyen ultrának lenni. Nem is szeretném megtapasztalni. Nem tudom miért jó, ha egy focipályán katonai alakzat részeként vagyok jelen. Nem tudom miért kellene lesnem meccsnézés közben a "vezénylő tisztet", hogy elordítsam magam, amikor beint? Miért kell azt kiabálnom, amit megtanítanak? Miért kell egy mérkőzés közben azt harsognom, hogy sötétebb bőrű újpesti polgárok mit tegyenek a mamájukkal? Miért kell úgy lengetnem a karomat társaimmal együtt, hogy az európai fociszövetség tuti kizár engem, társaimat és minden nézőt a következő meccs idején a stadionból?

Nem tudom, milyen ultrának lenni. Nem tudom, miért a gyűlölet, a harag, az elutasítás, a provokáció mozgatja ezt a csoportot, miért nem az, hogy szeressen? Hogy szeresse a csapatot, a stadiont, a mezt, a labdát, a stadion gyepének az illatát. Nem tudom, miért mondják magukról azt, hogy ők a legnagyobb szurkolók. Mivel mérhető egy szurkoló nagysága? Az általa eldobált petárdák számával? Vagy a mocskos-lilázással? Vagy azzal, hogy nem megy a stadionba, mert azonosíthatják, és nem néz meccset, se élőben, se tévén, és csak a Népligetben drukkol a lelátón való biztatás helyett.

Jó tudom, hogy most háború van. Az ürügy a vénaszkenner. De a célpont Kubatov Gábor. Vagy a Fidesz. De volt már célpont Gyurcsány és Bajnai is. Valószínűleg a Jobbik és Vona is megkapná a magáért, ha hatalomra kerülne. Ultrának lenni olyan, mintha félkatonai szervezet tagjai lennénk. De miért kell ehhez foci? Miért sopánkodnak tévériporterek azért, hogy nincs igazi hangulat a stadionban ezek nélkül a fiuk nélkül. Miért tartják fontosnak elmondani, hogy a diósgyőri és a debreceni ultrák - hála istennek - már tiszteletüket tették a stadionban?

Milyen is az igazi hangulat a stadionban? Ha görögtűz ég, ha papírfáklyák füstölnek, ha tűzijáték robban, ha ellenséges feliratú molinók lobognak? Biztos? Tanulhatnánk a bosnyákoktól. A Zeljeznicsartól. Előre megmondták félelmetes a szurkolói csoportjuk. Láttuk. De azt is, hogy eszköztelenek. Semmi piff-puff. Semmi csinn-bumm. Csak annyi, hogy félmeztelenre vetkőztek. (Sajnos csak a férfiak). Csak az emberi hang töltötte be a stadiont. (Igaz, nem ismerem a nyelvet, lehet, kiabáltak néhány keresetlen mondatot az Olimpikkal kapcsolatban is?)

De Zeljeznicsar-ultra se lennék. Akkor szeretem levenni az ingem, amikor én akarom.

Azért, mert megmaradt egy legendánk.

Őrjöng az internet népe, mindennek elmondja a berlinieket, mert "elrabolták a mi Palinkat". A humorosabbak viccelnek is: "Adjátok vissza Dárdait, mi adunk helyette egy Pintér Attilát. Majdnem olyan jó, csak nem szereti a fellocsolt pályát". Szóval bekövetkezett, ami várható volt. A Hertha és az MLSZ szerződésében mégiscsak volt egy klauzula, miszerint a németek bármikor visszarendelhetik a magyar szövetségi kapitányt. Az, hogy az MLSZ azt állította, hogy nem tud ilyen paragrafusról, az természetes. Miért mondanának igazat?

De most itt az igazság pillanata.

Azt kell vizsgálni, mi lesz most?

Ami biztos: szeptember 4-én és 7-én két döntő mérkőzés Románia és Észak-Írország ellen. Mi van, ha szerzünk négy-hat pontot? Akkor Storck továbbviszi Dárdai zászlaját.

Mi van ha mind a kétszer kikapunk. Akkor megmarad a vigasz: ha itt maradt volna Pali...És megmarad egy legendánk.

Storck ellen egyébként egyetlen dolog szól szerintem. Az U20-as világbajnokságon a Nigéria elleni meccs. Az a - szerintem - szándékos vereség, hogy ne legyünk csoport-másodikok és kerüljük el a németeket. Nem értettem, hogy lehet tizenéves srácokkal direkt vesztes meccset produkálni?

A németek helyett megkaptuk a szerbeket. Az a meccs - a későbbi világbajnok ellen - már rendben volt. Aminthogy az egész csapat. (Bár Dárdai alatt nem volt szokás a 93. percben gólt kapni, mint ahogy a fiatalok tették).

Storck irányítása alatt lehetséges lesz az U-válogatottakból felnőtt válogatottakat nevelni. Kiegészíteni a fiatalokkal a Dárdai által a rutinos idősekből összerakott együttest.

De ez a jövő zenéje. Egyelőre siratjuk Palit. Azt az embert, aki adott egy kis reményt a magyar foci szurkolóinak.

Két éve kerülgették egymást. Most végre biztos lett. Orosz Pál vezérigazgató a kamerák előtt szorította meg a Radó András kezét. Létrejött az egyezség. A Fradi egy Ugrait cserél egy Radóra. Nem rossz üzlet, még ha minden bizonnyal némi készpénz mozgással is járt.

De mit csinál majd az apró termetű fiatal focista a Fradiban?

Nincs elég remek tehetség ott? Gera, Hajnal, Böde, Varga Roland, Ramirez, Lamah...Erős támadó szekció, különösen ha hozzávesszük Harasztit, vagy Somaliát is. És jön a szlovák Stanislav Sestak is. És Nagy Dominik? És Nagy Ádám?

Kispadon fog űcsörögni Radó?

Nem hiszem. Radó az a típusú focista, akinek a nevét skandálni szokta a közönség. Megvan az egyéniségében az a megfoghatatlan, ami a Táncoló Törő, a Détári Döme esetében is megvolt a kétségtelenül hatalmas tehetség mellett. Ropjad Radó! Valami hasonlót fog zúgni az aréna.

Az előbb említett lista pedig azt is jelzi, hogy a szombathelyi zöld-fehérektől az Üllői úti zöld-fehérekhez igazolt támadó hosszú tanulási folyamat elé néz, mielőtt abba a helyzetbe kerül, amikor neve skandálható lesz. Gerától, Hajnaltól különösen sokat tanulhat. Thomas Dollnál kevés jobb edzőt talált volna a határokon túl. Használja fel az időt, amit magyar környezetben, fanatikus magyar közönség előtt, rokonszenvvel és szeretettel övezve a tanulásra fordíthat. Ha így cselekszik, akkor ez az átigazolás számára egy nagy nemzetközi karrier kezdete is lehet a számára.

Három magyar csapatból kettő továbbjutott az Európa Ligában. Volt mit nézni a Duna tévén (meg a Duna worldön). Én legalábbis kapcsolgattam a Fradi és az MTK között. (90 % zöld-fehér, 10% kék-fehér).És végigdühöngtem az "előmeccset", a Lokijét.

Három csapat, három edzői felfogás.

A legegyszerűbb képlet az MTK volt. (Garami Józsi bácsi ment, László Csaba jött). Semmi sem működik még. Minden másképpen van, mint eddig. Igazi kis csapat. Otthontalan. Össze-szokatlan. Olyan mint a vak ló. Nem lát, de bátor. Hősiesen nekiront a Vajdaság oroszlánjának. Belemar. Aztán elvérzik, megeszik.

A Fradi is egyszerű eset. Már majdnem nagy-csapat. Magyar viszonylatban feltétlenül az. Mindenki tudja, hogy mit akar. Edző is, a játékosok is. Azt mondják a focisták, hogy pontosan tudják, melyik poszton mit kell játszaniuk. Ha valahol szükség van rájuk, akkor éppúgy képesek azon a poszton teljesíteni, mint a másik. Van néhány remek csapattag. Dibusz, Ramirez, Gera, Böde, Varga Roland, Hajnal. Van néhány megbízható: Leandro, Gyömbér, Lamah, Somalia, Mateos, Busai, Nalepa, Dilaver. Van néhány fiatal tehetség: Haraszti, Nagy Ádám, Nagy Dominik. A csapat képes éppen annyit játszani, mint amennyi kell. Van stílusa. Fradi-henger. Addig gyötrik, sorozzák az ellenfelet, amíg az nem hibázik. Bokszoló stílus.

Most is ez volt. Üres lelátók (messziről érkező ultra.bíztatás mellett).

És van a Debrecen. A Loki. A Kondás Elemér. Érted ezt? Kimennek egy montenegrói kis városkába 3:0-ás otthoni eredmény birtokában. Mit csinálnak? A nemzetközi kupák szabálya az, az idegenben lőtt gólok száma rengeteget számít. Tehát így kezdődik a visszavágó meccs: Szutjeszka Niksic nulla. Loki: ? Mit csinál egy valamire való mód tökös csapat tökös edzője? Berámol a mérkőzés kezdetén egyet az ellenfélnek. Ha a Loki úgy kezd, mint az MTK és a Fradi, akkor igen hamar van idegenben lőtt gólja. Akár több is. A Szutjeszka pedig elsüllyed egy nagy gödörbe. Ehelyett a debreceni csapat ás magának egy nagy bunkert. Abba bevonul és ott gubbaszt, várja, hogy elzúgjanak feje fölött a srapnelek és reménykedik: nem kap kettőnél több lövedéket.

Ki érti ezt?

Én nem.

És hamarosan jönnek a rettenetes lettek...Kész besz*rás.

Van egy stadion. A stadion egy fociklubé, amelynek kapui csak akkor nyílnak meg a szurkolók előtt, ha beleteszik vénájukat egy szkennerbe. A szurkolók legnagyobb, szervezett csoportja nem adja a vénáját. Ezért nem mehet be meccset nézni. Ehelyett a kapukon kívülről kiabál.

Van egy szurkológárda. Ez a szurkológárda azé a fociklubé, amely kitalálta ezt a véna-szkenner dolgot. Ez a szurkológárda a nemzetközi klubmeccseken (és mellesleg a válogatott találkozókon is) rendszeresen balhézik. Emiatt nem mehet be a stadionba, mert van egy UEFA.

Van egy UEFA, az európai foci-szövetség. Ez a fociszövetség ugrásra készen figyeli, melyik klub melyik szurkológárdája balhézik. És ha ilyenről értesül, hopp kiszab gyorsan egy zárt-kapus meccset. Vagy kettőt.

Sőt, az UEFA nevű fociszövetség azt sem engedi, hogy egy csapat szurkológárdája zárt kapus meccsek idején 250 méternél jobban megközelítse a zárt kapus stadiont. És onnan helytelenkedjék.

Ha közelebb jönnek a drukkerek, akkor lesz még több zárt kapu.

Jó. Ismerjük a viccet Kohnról. A vén kereskedő arról panaszkodott, rettenetes az élet, mindennap ezer pengőt veszít az üzleten. És akkor mégis miből él? Abból, hogy szombaton zárva tartok...

Ez egy vicc.

De az is vicc, hogy van egy szép új stadion, amelybe nem jönnek szurkolók. De hála Istennek, hogy nem jönnek, mert ha jönnek, akkor a balhék miatt be kell zárni a szép új stadion kapuit. Sőt, ezek a szurkolók nem jöhetnek a szép, új stadionnak a közelébe se.

Ez a zárt kapu lényege.

Vagy inkább egy zárt osztályé?

Megszületett a válasz a korábbi kérdésemre: mit érne Hollandiában a jelenlegi Fradi? Hát körülbelül annyit, mint a Go Ahead Eagles. Mérkőzésük ugyanis az EL első fordulójában nem azért lett döntetlen mert a/ a bíró elcsalta, b/vizes volt a műfű, c/minden labda kifelé pattant a kapufáról...Azért lett döntetlen, mert egyik csapat se tudott dominálni. Illetve az első tíz percben a Ferencváros úgy játszott, ahogy az a hazai tapasztalatok alapján elvárható volt tőle. Utána viszont úgy alakult a meccs, ahogy a holland tapasztaslatok alapján az Eaglestől volt várható.

Szóval ez még igen kevés. Zöld-fehér barátaim egyszerűen csak kóboroltak a pályán. Mintha nem beszélték volna meg edzőjükkel a taktikát. A kicsi, ügyes, villámgyors Ramirez csetlett-botlott a jobboldalon, helyén Leandro, a balhátvéd posztján mintha ólomcsizmában játszott volna. Gera annyi labdát passzolt el a meccsen, mint az egész tavaszi idényben összesen. Varga Rolandot akkor lehetett észrevenni, amikor szögletet rúgott. Mateos azzal tűnt ki, hogy jó nagyokat belerúgott az útjába kerülő hollandokba. Böde olyan volt, mint egy magányos medve, akire egy egész farkas csapat ugrál.

Ki a fene tudja megmondani, mi történt az első tíz perc lendülete után? Valaki szólt, hogy maradjon izgalom a második meccsre? Vagy hogy a Tippmixen sokkal jobban fizet az X mint a vendéggyőzelem? Vagy egyszerűen a magyar tizenegy a harmadik percben született vezető gól után úgy vélte, hogy a továbbjutás megvan, lehet lazsálni egy kicsit...

Hazai mérkőzésen, tök üres stadionban kell most kiharcolni a következő fordulót. Egy olyan holland csapat ellen, amely bebizonyította, hogy körülbelül annyit ér, mint a Fradi. Amely az ottani bajnokságon ugyancsak osztályozón küzdene az első osztályban való maradásért. Esetleg azért benn maradna.

A most következő két hétben tulajdonképpen el fog dőlni, hogy a tavasszal domináló Fradi beférne-e a holland első osztályba. No jó, nem az Eredivisie elejére, hanem a végére. Ahonnan - mint tudjuk - osztályozón kicsusszant az ottani sas, a Go Ahead Eagles.

Mert felfoghatjuk így is: az Európa Liga első körében a Ferencváros osztályozót játszik, beléphet-e Európa kapuján vagy sem. Nem a nagy kapun, hanem egy mellékbejáraton, ami után újabb és újabb kerítések és kapuk következhetnek.

A holland csapat nagyon holland. Még a török játékosuk is Hollandiában született. A Fradi játékoskeretét tekintve sokkal inkább emlékeztet az igazi nagy csapatokra - osztrák, lengyel, spanyol, ecuadori, brazil, belga van a keretben, szlovák is lesz, ha meggyógyul. Edzője pedig német. Persze, ettől még a csapat a magyar foci reprezentánsa. Őszinte izgalommal várom, hogy ez a mi egyvelegünk mit ér a tiszta holland gárdával szemben.

Igazából egy Mateos, egy Ramirez, egy Lamah, egy Somalia vagy egy Dilaver nem léphet kisebbrendűségi érzéssel egy holland (nagyon) kisváros műfűves pályájára. Egy Thomas Dollnak is tökéletes magabiztossággal kellene a gárdáját dirigálni.

Mégis.

A zöld-fehér sas szárnyait megterheli az elmúlt évek sok kudarca.

Abban viszont biztos vagyok, hogy a hollandok nem fogják majd fel ezt a két találkozót úgy, ahogy az előbb fogalmaztam. Nem tekintik "osztályozónak" Európa felé. Ők csak focizni fognak egy jót. Akkor is ugyanazok maradnak, aki voltak, akár nyernek, akár kikapnak. Hollandok. Pillanatnyilag a második osztályban.

Ezért tartok a meccsektől.

Hűha! "Csehül állunk" - mondja szellemesen a Nemzeti Sport címlapja annak kapcsán, hogy 24 óra alatt hazaküldte a Sparta Praha a mi tehetséges fiunkat Kitl Miklóst. Mert nincs erőnléte. Technikás ugyan, de az edzés végére már csak botorkál.

Még sokkal hűhább, hogy a felvidéki Gálfy György játékosmenedzser ezt teszi a dologhoz hozzá: "Személyes barátom, a Manchester City vezető megfigyelője megnézte Kovács Istvánt az U21-es válogatottban az osztrákok elleni Eb-selejtezőn, lesújtóan nyilatkozott a fizikumáról, ahogyan Radó Andráséról is..."

A jövő - reménybeli - nagy játékosai ők. Ahogy Márkvárt Dávid, vagy Nagy Dominik is. Csupa vékonypénzű reménység. A szél is elfújja őket, nemhogy egy izmosabb védő.

Jó lenne, ha ezek a fiúk nemcsak Messi és CR cseleit próbálnák ellesni, hanem vetnének egy alaposabb pillantást a példaképek felső testére is.

Persze lehet az edzőket kritizálni. "Nem a mágnestáblán kell jól húzogatni a korongokat, hanem megfelelően felkészíteni a futballistákat." - mondta Gálfy is.

Ez is igaz, de nem teljesen az. Az ezer-fitneszklub-országában ezek a fiatal emberek tehetnének magukért és a szakmájukért annyit, amennyit villanyszerelő, gépkocsivezető, pék, vagy biztonsági őr kortársaik. Gyúrjanak. Pakoljanak izmokat a vállukra, a combjukra. Legyen kockás a hasuk. Ne csak a tetkókkal fejezzék ki, hogy mekkora vagányok.

Ja, és ezt önszorgalomból, a napi foci-edzések mellett tegyék. Akarjanak top-class játékosok lenni. A technikát, a fineszt, a taktikai érzéket, a labdakezelést jóval nehezebb megtanulni, mint "izmokat gyártani".

Az edzők felelőssége annyi, hogy ezt értessék meg a tanítványaikkal.

Ő a mi Balázsunk. Ő az egyetlen zsenink, ahogy Dárdai mondta. És Dárdainak hinni kell. Tegnap írtam egy posztot Dzsudzsákról és ebben megkockáztattam, döntés előtt áll, és félek, döntését majd a minél nagyobb pénz motíválja majd, nem pedig a szakmai előrelépés vágya.

Jöttek kommentek rendesen.

Nancsibácsi megkérdezte: "llyen cikkeket olvasva adja magát a kérdés: a szerző szerint hová kellene Dzsudzsáknak igazolnia?
A Herthába, amely egy német kiscsapat - idén 16. helyen volt játékosok értékeit összevetve, és éppen csak bent maradt? Egy komolyabb, BL/EL résztvevő csapatba padozni? Vagy maradjon relatíve sok pénzért a Dinamo Moszkvában, amely hiába nagy csapat, EL-ben nem indulhat, mert kizárták?
Lehet itt Real Madridról álmodozni, de Dzsudzsák sosem volt Real Madrid szintű játékos. Elmehetne padozni a spanyol, olasz, angol, vagy német bajnokságba nagy csapathoz, illetve játszani kicsi, szegény csapathoz, amelynek esélye sincs nemzetközi indulásra. Én nem vetném meg őt akkor se, ha ezek után a pénzt választja".

Azt hiszem ez a legfontosabb kérdés. Moszkva - szerintem - amolyan végállomás. Ha Dzsudzsák most szerződést hosszabbít (vagy már hosszabbított is), akkor pályafutása jól kiszámítható. Három évig - 31 éves koráig - Moszkva, Dinamo. Aztán 32-35 éves korában Kina még több pénzért. 35 évesen pedig vissza Magyarországra levezetni - mondjuk - a Debrecenben. Nagyon-nagyon rövid egy focista karrierje. Ez kiszámítható, biztos. És Nancsi bácsinak igaza van. Nem vetném meg én sem, ha a pénzt választja.

De van másik lehetőség is. Sokkal kockázatosabb és sokkal kiszámíthatatlanabb. Ha visszajön Nyugat-Európába. (Oda, amit, véleményem szerint a pénz csábítása miatt könnyelműen elhagyott, amikor Hollandiából Mahacskalába igazolt). A Hertha kis csapat, de kirakat. Mindenegyes mérközése a Bundesliga figyelő szemei előtt zajlik. A mi játékosainkat, akkor látja a világ, ha jelentős nemzetközi klub- vagy válogatott meccset játszanak. (Vagyis soha). Egy Bundesliga focista szem előtt van. Csak rajta múlik, észre veszik-e? A Bundesligából (legyen olyan szerény kis csapat, mint a Hertha) az utak felfelé vezetnek.

És, hogy Dzsudzsi "sohasem volt Real Madrid szintű játékos"? Szerintem a Bundesliga, vagy a Premier League sok csapatába belefér. És van még 5-7 jó éve. Ha van kellő önbizalma, belevág a nyugat-európai kalandba.

Aztán mehetne Kínába pénzt keresni.