A foci is tanulhatna Katinkától. Játszani kellene sokat. Meccseket. Folyamatosan. Hosszú Katinka nem azért lett Iron Lady, mert rengeteget "alapozott", vagy mert többet edzett mint a riválisai. Hanem - mint azt most már mindenki tudja - elindult minden versenyen, amelyen elindulhatott. Megtanult versenyezni, megtanult győzni.

A foci klubjaink pedig sorra esnek ki a nemzetközi kupákból. Nem bírják a sorozatterhelést. Győzni pedig végképpen nem tanultak meg.

Szépen kirajzolódik az elmúlt évek során az, hogy melyek azok a csapatok, amelyek folyamatosan kivágnak minket ezen párharcok során. Beloruszok, szerbek és más balkániak, esetleg szlovákok, osztrákok, szlovének is lehetnek. Melléjük érkezhet egy-egy dán, norvég.

S ezek a csapatok itt vannak a közelünkben (kivéve a dánokat és a norvégokat. Úgy kellene kezelni ezeket a konkurens együtteseket, mintha egy európai csoport lenne belőlük. Ilyen együttesekkel: FK Szarajevo, Zeljeznicar, Dinamo Zagreb, Hajduk Split, HNK Rijeka, Partizani Tirana, Skenderbeu, Partizan Belgrad, Vojvodina, Budnosc Podrgorica, Mladost Podgorica, Olimpija Ljubljana, Maribor, Red Bull Salzburg, Rapid Wien, Sparta Praha, Plzen, Slovan Bratislava, Ruzomberok, Legia Varso, Lech Poznan, Levszki Szófia, Lokomotiv Plovdiv, Dinamo Kiev, Sahtar Donyeck, Zalgiris, Vilnius Vysla, BOTE Boriszov, Ventspils, Liepaja, Levadia...

Egy csomó mumus. Egy csomó ismeretlen is van köztük, akik ellen mindig nagy mellénnyel lépnek pályára az együtteseink. Aztán lógó orral elkullognak.

Tessék kihívni őket. Tessék szerda-szombati ritmusban mérkőzéseket játszani.

És azt sem értem, hogy a válogatott (mondjuk csak Magyarországon játszó játékosokkal, hogy ne legyen gond az egyeztetés) miért nem játszik rendszeresen az osztrákokkal, az ukránokkal, a szerbekkel, a horvátokkal, a csehekkel, a lengyelekkel vagy a szlovákokkal. Itt vannak a szomszédban. Ez az egész terület, ahonnan a csapatok, vagy a válogatottak érkeznének, vagy ide-oda utazgatnának nem nagyobb, mint Franciaország vagy Németország.

Most néhány napig-hétig az olimpiáról fogok írni. De előtte elbúcsúzom Király Gábortól. Szia Gábor. A sok hülye a mackónadrágodat emlegette. Én téged. Te vagy a lángoszlop (Petőfivel). Pusztában bujdosunk, s te maradtál (na és Gera Zoli) a lángoszlop, aki a focit elvezethette volna Kánaán felé. Hát nem vezetted el. Csak egy kicsi ligetig. De már ez is valami volt. A magyar focinak korszakai vannak. Sárosiék, meg Puskásék, meg Alberték, meg Détáriék, most először lesz ez a korszak egy kapusról elnevezve. Emlékszel, Király Gabiékra? - kérdezik majd következő generációk az akkori falábúakat figyelve.

Gera Zolitól is megkérdezte a szövetségi kapitány (olvasom), hogy meddig még? Gera azt mondta: hajrá. Előre. Csináljuk még. Ez mentalitás. Mint a pályán. Már nem ugrik szaltót, csak ez a különbség. A jövő generációk még Böde Danit is emlegetik majd. Van valami közös ebben a három emberben. Király-Gera-Böde. Három rendes ember. Azt hiszem a foci-tudás mellett ez emeli ki őket a magyar labdarúgás közegéből. Az emberség. A megbízhatóság. Furcsa. a régi nagyokról olyan legendák szóltak, hogy kiket ittak asztal alá (vagy kik itták őket ugyanoda), kik csempésztek ezt azt, kik zsugáztak hajnalig, ki volt nagy vagány...A mi mostani legendáinkról, lángoszlopainkról akkor, amikor az egész fociban alig pislákol valami fény, az mondható el: rendes fickók.

Most pedig elnézést kérek az OTP Ligától, az NB II-től, a Groupama Arénától, az ustawkától (a szurkolói csoportok szervezett bunyójától, ha valaki nem tudná), megyek olimpia-nézőben.

Van élet focin kívül is.

A Diósgyőr ennyivel rosszabb csapat, mint a Partizani Tirana?

Vagy miért tudnak a Ferencváros harmatgyenge légiósai úgy játszani, mintha jövőjük múlna a teljesítményükön?

Vagy mire volt képes Thomas Doll a múlt héten, amire képtelen volt az albánokkal való BL-párharc elött?

Miközben a Hősök terén az önmagukat egyedül igazi Fradi szurkolóknak nevezők a magyar labdarúgás egyik legkülönösebb tüntetését tartották, a csapat a Groupama Arénában úgy játszott, ahogy a Bajnokok Ligájában kellett volna. A kemény magnak nevezett drukkerek politikamentes labdarúgást követeltek, de közben levelet írtak Orbán Viktor miniszterelnöknek, hogy legyen már olyan kedves, avatkozzon be "politikailag", és rúgja ki Kubatov Gábort a zöld-fehér klub elnökét.

De még ennél is furcsább volt, hogy a "nem igazi", megalkuvó, "bérdrukkerek" előtt (miért lenne bérdrukker, aki nehéz ezreseket fizet azért, hogy lássa a csapatot?) megtáltosodott a csapat.

Helyesebben azok a külföldiek kezdték el bemutatni , hogy van valami közük a labdarúgáshoz, akikről eddig mindenki - szakma és szurkolótábor - megállapította, hogy kár volt értük egyetlen fillért is kiadni.

Mert lássuk be, a Diósgyőr ellen nem a Ferencváros győzött 6:2-re, hanem egy vegyes csapat, amely így állt fel (némi magyar kiegészítéssel)

Dilaver, Leandro, Nalepa, Ramírez - Sesták,Trinks, - Djuricin.
Jó, Leandro már "foci-magyar".

Ez a csapat olyan volt, mintha Thomas Doll, és a klub vezérkara dafke azt demonstrálta volna, hogy minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindenki meg lehet elégedve, az igazolások pompásak. Egyébként is kinek van még problémája.

Nagyszerűen lehetett a tévé előtt (mert azért az ember egy ilyen BL fiaskó után nem megy a meccsre) mennyire egymást keresték átadásokkal, mennyire egymás ünnepelték a külhoni játékosok.

Vagányságnak ez az összeállítás egyszer jó volt Doll részéről. Sikerrel is járt.

De szeretném egyszer azt látni, hogy Radó Andrásról is bebizonyítja majd, hogy nem azért vették meg a Haladástól, hogy ne igazoljon az Újpesthez.

Mondjuk betenné - megfelelő poszton (a mez hátán lévő 10-es pozicióba) a kezdőbe.

Aki tévén nézte, az valószínűleg nem is értette, miért ütötte ki a Ferencvárost az albán bajnokság második helyezettje a Bajnokok Ligájából. Ahhoz, hogy megértsük, a lelátón kellett ülni, és folyamatosan nézni a játékosokat, nemcsak akkor, amikor egy-egy kamera rájuk közelít. Ott volt például Leandro. Látni kellett a kétségbeesését, amikor feléje szállt a labda. Az első félidő elején elindul két albán a kapunk elé, a mi derék ex-brazilunk némi toporgás után egyszerűen - bocs a kifejezésért - seggre esik. Van amikor fel akar szabadítani, de egy gyönyörű óriáskiflit rajzol a levegőbe a labdával. (Lehet, hogy a kamera mutatta ezt). Az arcát volt érdemes figyelni. Azt a végtelen levertséget, bizonytalanságot, félelmet, ami a vonásain látszott. Mögötte zengett-zúgott a B-szektor. De esküszöm, a dübörgő szurkolás megijesztette.

Látni kellett Hüsinget. A Werder Brémából Budapestre került német lőtte ugye az albánok egyenlítő öngólját, amely ha nem a saját, hanem az ellenfél hálójában landol, akkor percekig tartó vastapsot provokál. De azt is látni kellett, hogy a hátsó három védő Dilaver, Hüsing és Leandro nem tudta, nem merte előre játszani a labdát, egymástól kérték folyton el, és kiabáltak Dibusznak: figyeljen, mert ő következik. És a mi kis kedves Ramirezünk. Nyilván taktika megfontolásból szinte soha nem jött hátra védekezni, és a felezővonal tájékán álldogálva várta, hogy a három szerencsétlen védőtársa hozzá juttassa valahogy a játékszert. Ő futkosott el a szélen. De ettől annyira elfáradt, hogy villám-lábai felmondták a szolgálatot. S miközben az ellenfél trükkös és jól instruált emberei folyamatosan a földre henteregtek, és szörnyű kínokat szimuláltak, a mi kis latinunknak valódi fájdalmai voltak. A első félidőben csak Pintér mutatott elég bátorságot és elszántságot, hogy nekirontson a közeledő albán ármádiának. Doll mester le is cserélte.

És ott volt Gera Zoli. Nyilván maga is érezte, hogy mögötte egy betojt védelem gurigázik. Ezért folyamatosan beszállt ebbe a hátra-oldalra-hátra passzolgatásba. Ahogy haladt az idő egyre pontatlanabbul. Az ember a nézőtéren folyamatosan frászt kapott attól, hogy egy-egy oldalra gurított labda öt-tíz centi híján csúszik el egy vörös mezes lába előtt. (Vagy amikor el is csípi azt). Varga Roland egyszerűen lepattant a nála tizenöt centivel alacsonyabb középpályásokról. Böde Dani úgy harcolt egyedül, mint medve a farkascsordával. Három-négy védő-középpályás akaszkodott rá. De ez már taktika volt. Mint ahogy a három védő, Ramirez feltolása, vagy Pintér lecserélése is az volt. És az is az edzői stáb sara, hogy a zöld-fehér gárda a hosszabbításra tökéletesen elkészült az erejével. Rossz volt nézni, hogyan kóvályognak.

Visszatérve a Leandrot rettegésbe kergető hazai táborhoz. Az embernek határozott érzése volt, hogy a szurkolás, az égzengés, a Groupama aréna remek akusztikája nem az albánokat nyomasztotta, hanem a Ferencvárost.

A magyar bajnokság kirakat-csapata azért zuhant ki újra az első BL-párharcban, mert gyáva, önbizalom-hiányos, remegő lábú játékosok futottak ki a gyepre. Olyanok voltak, mint a Pintér-féle válogatott - anno. Elértük tehát, hogy egy hónappal a sokat ünnepelt EB után a válogatott többségét adó gárda olyan hitehagyott lett, mint mielőtt Dárdai Pál megjelent az öltözőben.

Némi vigaszul egy dolog szolgálhat. Ez az eredmény óriási blama. De a Ferencváros mégiscsak két döntetlennel, és fej-vagy-írás szerű tizenegyes párbajban esett ki a Partizani ellen. De mi van, ha továbbjut? Ha a salzburgi Vörös Bikák következnek? Ez a gárda, ilyen mentalitással, ilyen edzettségi állapotban, ilyen hozzáállással könnyen kapna összesen 10 gólt is a két mérkőzésen. S ez még a mostaninál is sokkal kínosabb égés lenne.

A portugálok lettek az Európa-bajnokok.

Éljen! A döntő első félórájában megutáltam a franciákat, amikor jól látszott "taktikai szabálytalanságokkal" ki akarják csinálni a portugálok sztárjait. Előbb Christiano Ronaldot gyalulták le sikeresen. Majd Nanit és Pepét vágták fel óriási lelkesedéssel egy Clattenburg nevű brit bíró asszisztálása mellett.

Győztek a portugálok. és megint elhangzott szakértők szájából: nahát, pedig a francia csapatban mennyivel több sztár van. A francia együttes a transfermarkt szerint mennyivel többet ér.

Csakhogy.

Soha nem volt ekkora szakadék a válogatottak és a klubok között. A válogatottakat ugyanis nem lehet megvenni. Olyan nincs, hogy jön egy kínai, vagy arab, vagy kazah multimilliárdos, és közli, adják el neki a francia, a német vagy a portugál csapatot.

A válogatott tiszteletére himnuszt játszanak, a játékosok a szívükre teszik a kezüket, az égre néznek áldásért, vagy áhítattal behunyják a szemüket. A nézőtéren nemzeti zászlók lengenek.

Attól, hogy egy játékos a nemzeti tizenegyben parádézik, a "transfermarkton" csak kicsit emelkedik az ára. Mint például Nagy Ádámé 1 millió euróról 5 millióra kapaszkodhat. Ez nagy szó. De a klub fociban egy Pogba már 70 millióra bír felkapaszkodni, egy Renato Sanchez 35 milliót ér. Egy Gareth Baleért 99 milliót fizetett a Real Madrid. És hamarosan jönnek a százmilliós vásárlások is.

A válogatottak összeállításához szakértelem kell.

A klubcsapatokhoz pénz.

És ezért van az, hogy a magyar klubok megint ki fognak potyogni a különböző kupákból. A válogatott viszont ettől függetlenül szépen teljesíthet.

Soros György valószínűleg nem ad egy fityinget sem azért, hogy a magyar foci felfusson a régi magaslatokra.

Marad a rég óta - Kádártól Rákosiig - bevált módi. Állami pénzből kistafírozni a labdarúgást. "Kis pénz kis foci, nagy pénz nagy foci". De ez a pénz sohasem lehet nagy. Az emirátusokból jövő arab úriemberek bankszámlájához képest. Klubok helyet. Marad a válogatott.

Szükségünk van Dárdaira, Storckra és a többi szakemberre, hogy ebben a szép új focivilágban boldogulni tudjunk.

Az Európa-bajnokság elődöntőjébe három olyan csapat jutott be, amellyel a magyar válogatott egy valamiben sohasem tudna versenyezni. A bőr színében.

A francia, a portugál, a német együttesben rengeteg olyan fiatalember focizott, aki első látásra - mondjuk, ha szemben jön az utcán - nem kelt európai benyomást.

Franciaország az EB-re nevezett játékosokból simán összeállíthatna egy olyan tizenegyet, amely külső megjelenésben jobban hasonlítana Elefántcsontpartra, amellyel ugye a magyar csapat előkészítő mérkőzést játszott a Fradi pályán. De nézzük: Evra és Sagna szenegáli, Payet Reunion szülötte, Mangala kongói, Mandada a másik Kongóból, Zairéből való, Umbiti és Kante kameruni, Pogba és Koman quineai, Moussa Sissoko mali, Balise Matuidi angolai születésű francia. Ja, és van egy fehér kakukktojás: Laurent Koscielny, akinek a szülei lengyelek.

A németeknél? Mustafi albán, Özil török szülők gyermeke. Can is török származék. Khedira tunéziai bevándorlók fia, Gomez édesapja spanyol vendégmunkás volt. Leroy Sané szülei szenegáli, Boatengé pedig ghánai "migránsok".

A portugáloknál mi a helyzet? Pepe brazil, Éder és Danilo Bissau-Guineából való,Nani és Eliseu a Zöld-foki szigeteken látta meg a napvilágot, Carvalho Luandában, Angola fővárosában született. Renato Sanchez igazi portugál, de arcvonásai elárulják, hogy ébenfekete szülei voltak.

A fehér ember gyengébben focizik?

Nem. Hiszen megannyi világsztárnak világos a bőre.

De ez a három példa - és tegyük hozzá Belgiumot - arra mutat, hogy a 21. században kitágult a világ. Hatalmas előnyben van azoknak az országoknak a futballja, amelyek nagyobb merítéssel rendelkeznek. Vagy egykori gyarmatok okán, vagy csak azért mert évtizedekkel ezelőtt megnyitották a kapuikat bevándorlók, külföldi munkavállalók előtt.

Nekünk itt van a Kárpát-medence 15 millió magyarja. Belőlük kell kimazsolázni a legjobbakat.
Persze, ha azt vesszük, hogy Izlandnak 323 ezer lakosa van...

Legalábbis egy újságíró szerint. Akit Szöllősi Györgynek hívnak és a FourFourTwo nevű méregdrága magazin főszerkesztője. Azt mondja:

"1986-ban, amikor az idei Eb előtt legutóbb részt vettünk egy nagy futballtornán, az történt, hogy a vb-n úgy jutottunk a legjobb 14 európai csapat közé, hogy előtte legyőztük például Hollandiát és Ausztriát, ám tovább már nem tudtunk lépni, 3-0-s vereséggel búcsúztunk. Csak egyetlen csoportmeccset sikerült megnyerni a tornán. A nem hivatalos végeredmény szerint az európai csapatok rangsorában a 12. helyen végeztünk. A következménye ennek az lett, hogy többen kidobták a tévéjüket az ablakon, könyvek sora jelent meg az irtózatos blamáról, azonnal lemondott a szövetségi kapitány és az MLSZ-elnök, a mérkőzések résztvevői megvetés tárgyaként páriává lettek saját országukban, a politika, meg az úgynevezett véleményformáló elit évtizedekre, már-már úgy tűnt, végképp elfordult a futballtól."

"2016-ban, amikor harminc év után ismét kijutottunk, az történt, hogy egy nagy futballtornán úgy jutottunk a legjobb 16 európai csapat közé, hogy legyőztük például Norvégiát és Ausztriát, ám tovább már nem tudtunk lépni, 4-0-s vereséggel búcsúztunk. Csak egyetlen csoportmeccset sikerült megnyerni a tornán. A nem hivatalos végeredmény szerint az európai nemzetek rangsorában a 13. helyen végeztünk, tehát eggyel hátrébb, mint Mexikóban. A következménye ennek az lett, hogy az emberek lelkes ünneplésbe kezdtek Budapesten és országszerte, színpadot ácsoltak a Hősök terére, ahol tízezrek fogadták tapsolva, ünnepelve, könnyes szemmel a diadalmasan hazatérő csapatot, a különféle sajtótermékek egymást túllicitálva éltetik a nemzeti hősöket, városok és munkahelyek küldenek gratuláló táviratot, és milliók megvetésétől kell tartaniuk azoknak, akik óvatosan megpróbálják megfogalmazni, hogy egy 4-0-s vereség azért nem az a tipikusan és hagyományosan melldagasztó büszkeségre okot adó eredmény a labdarúgásban."

Oké. Ez valamennyire igaz.

De aztán rákezdi:

"most hazaárulónak bélyegzik azokat, akik meg merik jegyezni, hogy talán Dzsudzsák Balázsnak némi szerencsére is szüksége volt ahhoz, hogy – valóban világraszóló módon – két gólt szerezzen a szupersztárokból álló portugál válogatottnak. Akik korábban nem tudtak volna megnevezni összesen két válogatott játékost, azok most tetőtől talpig piros-fehér-zöldbe öltözve éneklik, hogy „soha nem érhet véget”.

Vagy:

"Mészölyék bizony még mindig nyugodtan mondogathatják, hogy mennyivel jobbak voltak, mert ők 1962-ben, 1964-ben és 1966-ban is a legszűkebb világelit, a legjobb nyolc (négy) mezőnyének teljes jogú tagjai voltak, míg a Storck-csapatnak éppen addig volt esélye bárki ellen, amíg a lesajnált, alábecsült kiscsapat szerepéből tudott borsot törni a meglepett ellenfelek orra alá."

Vagy:

" Nem károgás, hanem tárgyilagos megállapítás, hogy a most elért eredményért régen nem járt ünneplés Magyarországon. De rögtön hozzátesszük: az akkori mérce és futballellenes értelmiségi gőg, a nemzeti büszkeséget és lelkesedést kigúnyoló, fanyalgó hivatalos attitűd – mert ne legyenek kétségeink, hogy akkor is a média adta a kocsmában okoskodók szájába a szavakat – legalább olyan igazságtalan volt az akkor még igenis népszerű és értékes magyar focival szemben (1962-ben, 1964-ben, 1966-ban, 1972-ben, 1982-ben,1986-ban), mint amennyire most talán túlzó a válogatott fogadtatása."

Ez egy szubjektív cikk. Csak az a baja, hogy a FourFourTwo című magazint Felcsúton adják ki. Hogy Szöllősi éveken át Orbán Viktor magyar hangja volt. (A Puskás Akadémia szóvivője).

Meg tudná valaki mondani, hogy mi a baja Orbánnak a mostani sikerrel?

Az, hogy nem az övé? Az, hogy semmi köze sincs a pályaépítéshez? Az, hogy semmi köze sincs az akadémiákhoz, az akadémistákhoz?

Egyszerűen csak jött néhány szakember és gatyába rázta a válogatottat.

0:4 után rutin dolog azt mondani, hogy felejtsük el, lépjünk tovább. De, ne felejtsük el! Ne felejtsük el ezt az Európa-bajnokságot!

Ez a torna, ez a 0:4 nem hasonlítható össze a korábbi válogatottak nagy vereségeivel. A hollandok elleni 1:8-al, a szovjetek elleni 0:6-al Mexikóban. Azok a csapatok széthullottak. Ennek a gárdának most Toulouse-ban a Himnuszt énekelte a nézősereg.

Ez egy jó csapat.

Nem világverő.

De jó.

Annyira jó, hogy képes egy Európa-bajnokság csoportjában az első helyen végezni. Képes Európa legjobbjaival majdnem egyenrangú ellenfélként focizni.

Most körülnéztünk a kontinensen.

Jön a világbajnoki selejtező sorozat. Egy csoportban leszünk a portugálokkal, a svájciakkal. Most már tudjuk, ők milyenek. Láttuk őket testközelből. Nem csak a statisztikák alapján kell elképzelni ezeket a válogatottakat.

Akkor, a selejtező csoportban a magyar csapatnak első helyen kell végeznie. A mostani EB alapján ennek van esélye. Úgy is mondhatjuk: most már van esélye.

Dárdai, Storck, Thomas Doll hozott Magyarországra egy fajta filozófiát. Kicsit "németek" lettünk. De megmaradtunk igazi magyarnak.

És a 0:4 miatt ne felejtsük el saját érzelmeinket se. Ne felejtsük el, milyen érzés volt az EB magyar góljainak szurkolni. Milyen lelkesedéssel figyeltük a megújuló Dzsudzsák, a fantasztikus Gera góljait. Az inaszakadtáig küzdő Szalai játékát, Nagy Ádám pontos passzait. Királyt, a legendás királyt.

Egy ország szerette meg a nemzeti tizenegyet.

Ez a csapat nem érhet véget. Még varázsolni fognak mindenféle szépet.

Mint a norvégok, az osztrákok, a portugálok...

"Számunkra sétagalopp lesz az út a döntőig vezető út"- nyilatkozta Thibault Courtois, Belgum válogatottjának kétméteres kapusa. Mert, hogy a kieséses szakasz könnyebbik ágán szerepelnek, ráadásul az első K.O. meccsen a magyarok jönnek szemben.

A magyar válogatottnak egy éve még "régmúltja volt". Mindenki a múltra hivatkozott. Bezzeg az aranycsapat. Bezzeg Albert Flóriánék, bezzeg Nyilasi Tibiék. És ezzel a hivatkozással lesajnálta a jelent. Idehaza alaposan megváltozott a közhangulat. De odakint, az európai konkurensek körében a csapatnak még mindig "régmúltja van".

Magyarok? Ja igen, volt egyszer egy Puskás. Aztán néma csönd.

Ők jönnek? Álomsorsolás.

Mit tudhat Thibault Coutois Dárdai Pálról, Bernd Storckról. Edzésekről, stratégiáról, taktikáról. Mit tudhat Kleinheislerről, Nagy Ádámról, Lovrencsicsről, az újra feltámadó Dzsudzsákról, Gera Zoltánról. És persze, kollégájáról. Akinek talán hallott a bulvársajtó révén a szürke mackó-nadrágjáról. De egy szürke mackó-nadrágtól csak nem ijed meg egy igazi belga.

Szóval a belgák örvendeznek.

A magyarok pedig a taktikai táblát lesik.

A belgák a FIFA világranglista 1-2. helyén állnak az utóbbi időben. A magyarok a 20. hely környékén. De most mind a két együttes benn van az Európa-16-ban.

A belgák örvendeznek.

Tizenöt-húszezer magyar pedig meggypiros mezben Toulousba tart.

Mert az éjszaka még nem ért véget és álmodni akarnak valami szépet.

Helyesebben a magyar labdarúgás éjszakája már véget ért. Éppen álmodunk valami szépet. S nem szeretnénk felébredni.

Gera Zoli mondott a magyar-portugál után egy klasszikust: "Ahogy látom, mi végeztünk az élen. Azért ez egy elég jó dolog."

Bizony elég jó dolog. Rúgtunk a portugáloknak 3 gólt. Igaz ők is rúgtak ugyanannyit. Náluk C. Ronaldo megtalálta, amit eddig keresgélt, a góllövő cipőjét. Nálunk ugyanezt tette Dzsudzsák Balázs. De végül mégis csak a magyar csapat győzött. Hiszen első lett az EB csoportjában. S ez valami hihetetlen. Azért hihetetlen, mert ki mondta volna egy hónappal ezelőtt, hogy egy Lang, Juhász, Guzmics, Korhut, Elek, Pintér, Gera, Lovrencsics, Dzsudzsák, Szalai összetételű gárda pariban tud lenni CR-el, Nanival, a két Carvalhoval, Pepével stb. felálló luzitánokkal.

Hol voltak a mi "sztárjaink"? Nagy Ádám, Kleinheisler, Nikolics, Böde Dani? Pihentek. Részben sárga lapjaik miatt. És készültek a nyolcaddöntőre! Mert már megengedhettük magunknak, hogy a következő mérkőzésre figyeljünk.

Szóval, ez egy elég jó dolog.

A védekezés most nem volt olyan remek, mint az előző két csoport-mérkőzésen. De bőven kárpótolt mindenkit Gera Zoli fantasztikus gólja. Erről ő: eszébe jutott, hogy ilyen helyzetből anno betalált a Liverpoolnak. Hát most is meglőtte. Bement.

Jó az öreg a háznál, aki tudja, miként lehet gólt rúgni a Liverpoolnak.

És Balázs?

Talán most rájön, hogy nem kell a jófenébe eligazolni egy kis pénzért. Elég csak várni. Jönnek majd csőstül a kérők, és zsákban hozzák a zsozsót.

Minden magyar játékos a meccs után azt nyilatkozta: várja a következő meccset. Vasárnap. Négy nap múlva. Nem azt mondták, hogy kihajtottuk magukat. Kilóg a a pejsli ebben a dög melegben. Nem, várjuk a következő meccset.

Dzsudzsák ehhez hozzátette, aztán majd várjuk a negyeddöntőt, az elődöntőt, és így tovább...

Ez azért egy elég jó dolog.

Most, hogy benn vagyunk a legjobb 16 között, már lehet egy mérettel nagyobb mellényünk. Nézegethetjük a Döntő feliratú rajzot. Rögtön látjuk, ha a 3. helyen jutunk tovább, akkor azok jönnek, akinek kedden drukkoltunk: a németek. Ő utánuk pedig valószínűleg az olaszok érkeznének. Ha másodikak vagyunk, akkor az angolok következnek utánuk a franciák. Ha viszont megnyerjük a csoportot, akkor Belgium és Wales "testén át" egészen az elődöntőbe kerülhetünk.

És miért ne nyernénk meg a csoportot?

Jönnek a portugálok. Sztárok. De... Nekik 2 pontjuk van. Nekünk négy. Az EB előtt, mindenki legalább fordítva gondolta. Ha kikapnak, ők lesznek a csoportban a harmadikok, és rohanhatnak a németek karmai közé. Ettől megremeghet a lábuk.

Ez most igazi foci-tanfolyam lesz. Mi ér többet, három-négy világsztár, vagy egy szervezett, tehetséges csapat?

Lehet, hogy Storck kapitány szerdán már előre gondolkodik, a kieséses szakaszra. Pályára küld egy olyan együttest, amelynek tagjai nem rendelkeznek sárga lappal, nem bicegnek kisebb nagyobb sérülésektől. De, ne feledjük, az is ugyanaz a csapat lesz. Még ha másokkal is. A legnagyobb erénye a magyar válogatottnak, hogy húsz csereszabatos mezőnyjátékosa van. És három csereszabatos kapusa.

A magyar foci feltámadt.

S a holnapi jelszó: Fel! Támadunk!

Éljen sokáig Szergej Karaszjov! Az EB leghülyébb bírója befújt ellenünk (ahogy Belgium ellen is) egy olyan tizenegyest, amit csak alaposan bevodkázva láthatott jogosnak. De ezzel tette lehetővé azt, hogy az új magyar válogatott és a csodálatos szövetségi kapitány valódi hőskölteményt alkossanak a Marseille-i stadionban.

Azt hiszem, hogy a döntetlen Izland ellen legalább annyit ér, mint az Ausztria elleni győzelem. Mit lehetett látni a magyar válogatottól? Önfeláldozó, kérlelhetetlen, taktikus, bátor játékot. Vesztes állásban is türelmes focit. Remek erőnlétet. Önmagukban való hitet.

Mit lehet látni Bernd Storck szövetségi kapitánytól? Kiváló taktikai érzéket. Jó cseréket. Bátorságot. Az utolsó percekben már egyszerre volt a pályán a lengyel gólkirály, a magyar gólkirály, az újra magára támadó Szalai, Dzsudzsák Balázs, Kleinheisler László, Gera Zoltán, Nagy Ádám. Csupa gólerős focista.

Csak most már nehogy túlzásba vigyük. (Ez persze vicc).

Ha megverjük Portugáliát, akkor csoportelsők leszünk és focizhatunk a belgákkal, akik ma hármat hintettek az íreknek.

Jó lesz nekünk a második hely is.

Persze, ha megverjük a portugálokat, miért ne vernénk meg a belgákat is...

De hagyjuk ezeket a marhaságokat. A lényeg, ez a magyar válogatott képes hőstettre. Ez a magyar válogatott az utolsó percekben - Szergej Karaszjov újabb erőfeszítése ellenére - nem gólt kap, hanem gólt rúg. Nem először.

És már ez hatalmas dolog.

Azt mondja az internet: Nagy Ádámot és Kleinheisler Lászlót vinné Olaszországba a Bologna. Máris. Egy győztes meccs után.

A Bolognával csak az a baj, hogy az olasz bajnokságban 14. helyezett.

Vagyis nem egy Juventus, nem egy Inter, nem egy Roma. Szóval nem egy a nagyok közül. Kicsinek sem kicsi. Olyan jó közepes. Mindenesetre egy ilyen csapatba könnyebben bekerülne a két srác, nem kellene a kispadot koptatniuk. Ami mondjuk egy Milan esetében nem lenne biztos. Ráadásul ketten mehetnének. Együtt vághatnának neki a nagy ismeretlennek.

Minden amellett szól, hogy mondjanak igent. Van egy fogadásom: a menedzserük is bőszen győzködi őket, és lobogtat egy tollat: "aláírni!"

De, ha most aláírnak és bolognai szinten vágnak neki a nyugat-európai kalandozásban, akkor könnyen lehet, hogy azon a szinten is maradnak. Egészen más dolog a bajnoki címért küzdeni, mint egy bajnokság 13. helyéért. Nagy Ádám ezt már tudhatja, hiszen épp az idén lett bajnok. (Igaz, magyar bajnok). Kleinheisler meg harcolhat a 13. helyért a Werder Bremen focistájaként is. Minek átmenni Olaszországba? Most már biztosan csapatba kerül a brémaiaknál is.

Most igazolni, az első megnyert EB-meccs után nem csak elkapkodott dolog, hanem kis hitűség is lenne. A magyar válogatott játékát látva biztosak lehetünk: továbbjutunk. Nemcsak két mérkőzés várhat a csapatra. És minden egyes játéknap feljebb srófolja a két fiú (és a többi játékos) értékét.

Ami nemcsak euróban jelentkezik, hanem presztízsben is.

Várjanak türelemmel - és jó focival.

Azért Nagy Ádám miatt sajog a Fradi-szív.

2:0. Megvertük Ausztriát. Megnyertük az EB első meccsét.

Láttuk az Európa-bajnokság összes csapatát (na jó, a spanyol-izlandi még hátravan). Emlékeztek az eredményekre? Tudjátok, ki nyert eddig kettő nullra? Persze, hogy tudjátok: Németország és Olaszország. És Magyarország. Slussz-passz.

Az összes többi meccs vagy 1:0, 2:1, 1:1. Vagy egy gólosok, vagy döntetlenek.

Láttuk az Európa-bajnokság összes csapatát (jó, a spanyol-izlandi még hátravan). Azt kell mondanom, hogy a németek és az olaszok, játszottak olyan szervezetten, okosan, mint a magyarok. Lehet, hogy az ukránok és a belgák keményebb ellenfelek, mint az osztrákok, de akkor is ez a mi válogatottunk az EB legnagyobb meglepetése. Most az egész csapat Szalaival, Nagy Ádámmal, Kleinheislerrel, Stieberrel, Gerával, Némethtel hökkentette meg a világ tévénézőit.

Garantáltan rólunk fog szólni a nemzetközi sportsajtó.

Most ne legyen nagy pofánk?

Tiszta szerencse, hogy most jönnek a hűvös izlandiak. Az acélnál is keményebbek. (Bár még nem láttam a spanyol-izlandit). Elég idő van lehiggadni. Elég idő van újra kitalálni a taktikát. Elég idő van előre tekinteni...Lehet nézegetni a nyolcaddöntő sorsolását.

Mert ha nem is kiáltjuk ki e tökéletes délutánon a magyar válogatottat az új aranycsapatnak. De az már biztosnak látszik, hogy legalább a legjobb csoport-harmadikok között a helyünk.

Azért idehaza ölelkezünk.

És az orosz szektorból vörös tűzijáték rakéta repült az angol szurkolók közé... Rakéta, az állítólag legjobban őrzött nemzetközi labdarúgó tornán. Ezek a bájos franciák.

Azt írja a sportlap helyszíni tudósítója:

"pénteken úgy sétáltam be a Stade de France-ba, hogy a stadion körüli zóna bejáratánál könnyed legyintéssel továbbot intő biztonsági embert leszámítva még csak rám se hederített senki. Hogy mit rejt dugig megpakolt hátizsákom, mi lapul farmerzsebemben, netán mit próbálok a cipőtalpamba építve becsempészni, teljesen hidegen hagyta az őröket...sőt még fém detektoros kapuval sem találkoztam..."

Vagyis a Fradi-pályára nehezebb bejutni, mint a labdarúgó Európa-bajnokság színhelyére. Ezek a bájos franciák.

Az egész világ lélegzetét visszafojtva figyelte mi lesz? Jön az ISIS, a Boko Haram, az Al Khaida? Jönnek a gonosz terroristák... Ott támadnak, az EB altesténél. Nem a szigorúan őrzött (???) stadionokban, hanem a vendéglők teraszán, ahol a békés szurkolók francia konyakot, bordói vörösbort kortyolgatnak. Meg is tiltotta a hatóság, hogy a franciaországi vendéglők teraszán meccset lehessen nézni. Ó, bájos franciák.

Marseille-ben tojtak a rendeletre. (És hol még?) Meg is lett a következménye. Szétverték egymást a bekonyakozott orosz és angol drukkerek. És csatlakozott hozzájuk néhány lelkes helybeli is. "Uram a késemért jöttem. Hol hagyta? Valamilyen matrózban..."

Az Iszlám Állam pedig csak ül fekete csuklyában, lába között gépfegyverrel, nézi a tévéközvetítést. Aztán meglátja a vörös rakétát a stadionban, és tapsolni kezd. "Ez az fiúk". Bájos franciák.

Ezt a blog-bejegyzést arról akartam írni, hogy este a TV2 végre bemutatta a "Magyarok. Még 50 perc" című filmet, így mindenki láthatta, hogy nemcsak Dzsudzsák káromkodásáról szól, miként azt egy hete a magyar sajtó legnagyobb része állította. De közbeszólt a titkosszolgálat.

Legalábbis biztos, hogy ott kavarnak a háttérben.

Mert miközben mi békésen nézzük a televízióban, hogy a magyar válogatott csapatkapitánya milyen lendülettel, lelkesedéssel és hittel ösztönzi az öltözőben a csapat tagjait, egyszer csak megjelenik egy hír.

Instagram.

UAE Football.

Kriksz-krakszok (arab szöveg). Mellette angolul: Al Wahda Club sign with Hungarian international Baloch Jojak for 2 seasons.

Az Al Wahda Klub és a magyar válogatott Baloch Jojak két éves szerződést írt alá.

Ki a fene az a Baloh Jojak? Balogh Jóska? Frászt. Jujak az csakis Dzsudzsák lehet. Fél perc múlva meg is jelenik szépen az Instagramon a válogatott csapatkapitányának a képe.

Mi a túró az az Al Wahda? Fel az internetre.

Azt mondja a mindent tudó:

Abu Dabiban működő klub. Volt már Abu Dabi bajnoka is 2010-ben. Címerében valami kecskeféle. Barna-szürke-fehérben játszik. Stadionja a kép szerint olyan, mint a Soroksáré. A klub hivatalos oldala szerint is "The Al Nahyan stadium is the home of Al Wahda, and although Al Nahyan stadium is perhaps less impressive in terms of infrastructure (12,000 seats)..." Vagyis az Al Wahda az Al Nahyan stadionban játszik, ez kevésbé impresszív, már ami az infrastruktúrát illeti (12 000 ülőhely)...

Szóval ez nem lehet igaz. Dzsudzsák Balázs beköltözik egy kecskeólba?

Ilyet csak egy titkosszolgálat híresztelhet percekkel az Európa-bajnokság kezdete előtt. Hogy most senkise foglalkozzon a meccsekkel. Balázst a riporterek arról faggassák: Megy-e a sivatagba? És mennyiért megy, ha megy?

Mert ez hihetetlen.

Jó, azt már megszoktuk, hogy Balázs megy a pénz után a Mahalacskába, a Bursasporba... No, de az Emirátusokba? Pont most, az EB elött. Ezért dolgozik jól az ismeretlen titkosszolgálat. Mert még a végén ezt is elhitetik velünk, elhitetik a Franciaországban készülő csapattal. És biztosan sokkolja majd szegény Balázst is.

Reméljük, nem úszik el ezen az egész EB-szereplés.

Hatalmas felhajtás mellett kirepültek a magyar válogatott játékosai Franciaországba.

Ha sikeres lesz a csapat, sokan nem jönnek vissza. Mármint a magyarországi klubcsapataikba.

Mert hát hetek óta azt találhatja mindenki: hogy az EB-döntő kitűnő alkalom, hogy mindenki maga magát megmutassa.

Már a múlt héten jött a hír: Nikolics Nemanját magának akarja a Lazio és a Wolfsbug, két igazán remek csapat. És csak az EB-re vár mindenki, hogy kialakuljon az ára. És lesben állnak sokan Nagy Ádámért. Azt mondják a kupecek (bocsánat a menedzserek), hogy egy esetleges jó szereplés az Európa-bajnokságon megnöveli majd az árát.

És aztán mi van?

Megveszik őket. És elindul a mókuskerék.

Jól megy a válogatottnak. Aztán?

Ha a Ferencvárosból mondjuk elviszik Nagy Ádámot, Dibusz Dénest, és a kiszemeltek közül Fiolát és Lovrencsicset, akkor lőttek a zöld-fehérek Bajnokok Ligájának.

Ha nem viszik el őket és a következő hónapokban a sasok szárnyalnak a BL-ben, azután esetleg felvásárolják a fél társaságot.

Mi pedig verhetjük a mellünket és mondogathatjuk, hogy Radó is, meg Varga Roland is, meg Ramirez is európai topcsapatokban játszik. Remek. De hol a csapat?

A magyar foci nem tudja olyan ütemben termelni a tehetségeket, hogy egy - reménybeli - jó szereplés a világ legjobbjai között ne pusztítaná le teljesen a hazai klubokat. Nemcsak a Fradit. Minden együttest, amely játékost ad a válogatottnak.

Igaz, majd büszkén mondhatjuk, hogy már nem a mi nemzeti gárdánk a legolcsóbb az európaiak között. De itthon nézhetjük csemegeként az örökké hű Böde Dani és az öregen is hű Gera Zoli játékát. A kis sasok addigra már kirepültek.

Megvolt a főpróba. Kikaptunk, mint várható volt.

Nem döngöltek bennünket a stadion gyepébe. Talán ez is várható volt. A németek győzni akartak, nem pedig megalázni a vendégeket.

A legérdekesebb ezen a meccsen az volt, hogy a németek játszottak úgy, ahogy nekünk kellett volna. Mi pedig úgy játszottunk, ahogy a németek, csak éppen két osztállyal gyengébben.

Tökéletesen érződött, hogy Joachim Löw német kapitány pontosan ugyanolyan utasítással küldte ki a csapatát, mint Bernd Storck magyar kapitány. Német sakkozott némettel. Csak éppen Löw figurái erősebbek voltak.

Az a "pressing", az a letámadás, amit Storck gyakoroltat, s ami sikeres volt Norvégia ellen, most az első perctől megjelent Deutschland fekete-fehér együttesének a játékában. Már a magyar térfélen próbáltak (sokszor sikerrel) labdát szerezni. Izgalmas volt látni, hogyan szakították kétfelé a magyar tizenegyet. Benyomultak a védelem és a támadósor közé, s ezzel megszűnt az összeköttetés Lang Ádámék és Szalai Ádámék között. Nem lehetett passzolni, csak felívelgetni.

Szerintem az elkövetkezendő héten a magyar szakmai stábnak nem kell, hogy más dolga legyen, mint az, hogy mindennap háromszor levetíti a német-magyart, és mutogatja Storck és Möller: "Látjátok fiúk, ezt kérjük tőletek".

Egyébként a magyar védelem "elmamlaszosodott". Úgy fest mégsem olyan príma ez a Fiola-Guzmics-Lang-Kádár négyes. Nagy Ádám is egészen másként játszott a második félidőben, amikor mellette volt Gera Zoli. Dzsudzsák, Kleinheisler, Lovrencsics hajtott. Szalaival sem volt baj. Csak éppen két felhőkarcoló méretű középső hátvéddel kellett csatáznia.

Egyébként ez a "német" harcmodor, amit próbálgatunk lehet, hogy elég lesz Izland ellen. Az osztrákokkal pedig esetleg egy nagy taktikai csatára is elégséges. De "németül játszani" az a németek ellen biztosan nem elegendő.

Bemutathatták a sajtónak Muhi András Pires szurkolói filmjét, a Magyar csapat – „…még 50 perc…-et, ami a magyar válogatott három évét követte végig az Eb-re kijutás pillanatáig. A média beszámolói alapján csak annyit sikerült megtudnom róla, hogy 16-os karikát kapott, mert olyan sűrűn használnak nyomdafestéket nem tűrő kifejezéseket a játékosok az öltözőben.

Ott van például a Dzsudzsák. Karjáról egyenesen letépné a kapitányi szalagot Szöllősi György a Four Four Two főszerkesztője, aki évek óta a Puskás Akadémia körül sündörög. Merthogy Dzsudzsi anyázik, meg bazmegol. Ezért " sem fizikailag, sem intellektuálisan nem alkalmas arra, hogy a vezére legyen akár ennek a csapatnak is".

Ahogy olvasgatom a beszámolókat, egyre inkább az az érésem, hogy a film legjobb indulatú kritikusai is azt tartották szükségesnek hangsúlyozni, hogy a foci válogatott öltözőjét megörökítő filmben az a legizgalmasabb, hogy a focisták káromkodnak. Márpedig minden focista káromkodik. Helyesebben, aki focizik, káromkodik. Legyen válogatott, legyen NB I-es, vagy rúgja csupán a labdát egy sörmeccsen.

Valószínűleg a média munkatársai fel akarták hívni a potenciális nézők figyelmét a produkcióra. Ezért röpülnek a lóalkatrészek a levegőben.

Bevallom, kíváncsivá tettek. Meg akarom tudni, mi is van abban a 70 perces filmben. Mert a magyar nyelv gazdag a szitkozódásban. De azért 70 percig még sem bírhatja senki. Még Balázs sem.

Szóval megnézem majd, 9-én este a TV2-n.

Most aztán Thomas Doll felrobbantja a bombát! - lelkendezett az egyik portál. Ide, mármint a Fradiba, hozza régi barátját, egykori csapatának, a Hamburgnak középpályását a holland Van der Vaartot. Hát igen, amikor még jól ismerte, ez a fiú tíz évvel volt fiatalabb és egy-két évvel később már a Real Madridnál kötött ki. Az egy másik kávéház volt. Az akkori a Van der Vartról azt mondták a hollandok, hogy olyan sztár lesz, mint Johan Cruyf. Nem lett legenda. Nagyszerű focista lett. A Realból már a Tottenhamba, majd újra a Hamburgba vezetett az útja. S mikor szerződése lejárt a németeknél és szabadon igazolhatóvá lett, tavaly a spanyol élvonalba frissen felkerült Real Betis igazolta le.

Minek ide egy 33 esztendős holland?

37 évesnek itt van Gera, 33 évesnek Hajnal. De ők a mi öregjeink.

Minek vannak a játékos-megfigyelők, ha a spanyol bajnokságban keresgélnek?

Nézem a fradi által kiszemelt játékosok listáját.

Fiola, Lovrencsics, Stieber...Ez teljesen rendben lenne.

Huszti? Ki tudja. Félő, hogy a válogatottság lemondása után a stadionban füttyszó üdvözölné. Szalai Ádám, ő talán már hozzá is szokhatott a fütyörészéshez. Aztán ismeretlen németek a másodosztályból...

És ez a holland. Reméljük nem jön. Kár lenne fizetni neki havi 30-32 milliót.

Akkor már inkább jöjjön a Dzsudzsák...

A hírek szerint Orbán nemcsak sok milliárdot ígért, hanem azt is belengette, hogy megszerzi a Fradinak az aktuálisan legjobbnak tartott magyar futballistát, Dzsudzsák Balázst. A válogatott csapatkapitánya nem érzi jól magát török klubjában, nem játszik jól, és túl magas fizetése miatt a törökök is szabadulnának tőle. Ha ő jön, akkor tényleg érdemes lesz nézni, milyen állami cégek állnak majd még a Fradi és a Videoton mögé.

Ez nem ennek a blognak az állítása, hanem idézet.

A 444.hu portál írta tegnap.

Mennyi a valószínűsége?

Hát. Az új Fradi-pálya avatón (tartózkodom a névadó biztosító társaság említésétől) a miniszterelnök azt mondta:

„Fradika kell, Fradika nélkül nincsen magyar futball. A Fradit gatyába kell rázni. Kubatov Gábor elnök úrnak vannak is erre nézve tervei, meg is állapodtunk néhány dologban. Hiszek abban, hogy másfél-két éven belül a Fradi ismét nemzetközileg jegyzett, komoly, nagy klub lehet majd.”

Ettől függetlenül jól kifütyülték azok, akik Kubatov Gábornak nem barátai.

Szóval lehetséges. Az se volt lehetetlen, hogy kisvasút épüljön az Alcsútdobozi Arborétum és a Felcsúti II. osztályú csapat stadionja között.

Egy-két milliárd - és jöhet a Balázs.

Ne feledjük, Magyarországon akkor volt nagy foci, ha a nagy pénzt a központi költségvetés biztosította. Lásd Puskást: "Nagy pénz, nagy foci..."

S akkor volt nagy foci, ha az ország legjobb focistái egy csapatban rúgták a labdát. Annak idején csak be kellett hívni a Honvédba Budait, Kocsist, Czibort. Most nincs ilyen gond. Thomas Doll elintézte, hogy a Ferencvárosban rúgja a labdát a nemzeti válogatott hat-hét játékosa. Már csak egy Dzsudzsák hiányzik az állami költségvetésből. A többi focista majd magától jön. Van rá pénz.

Nekem, mint zöld-fehér sál tulajdonosának persze ez nem esik rosszul.

Csak mégis...Fair play.

Még lesz egy kupadöntő, ahol a fél válogatott játszik. Aztán néma csönd.

Május 8 és 20-a között kell megteremteni azt a csapatot, amely sikeres lehet az Európa-bajnokságon. Az Elefántok elleni próbameccs után jöhet újabb (majdnem) két hét, aztán lesz egy ismételt teszt a németek ellen. Végül pedig kilenc nap és jöhetnek az osztrákok - már élesben.

Az ember leírja ezt a menetrendet - és izzadni kezd a tenyere.

Mit lehet kitalálni?

Háromszögelést? Védő-felfutást? Két csatárt? Négy-három-hármat? Öttagú beton-védelmet? Egész pályás letámadást?

Mi, itt a pálya szélén nem tudjuk.

Nekünk most jön a neheze. A várakozás napjai a június 14-i EB-premierig.

Figyelni a hírmorzsákat. A válogatott körüli információkat, pletykákat. Most ez sérült meg, most meg az. Egy játékos késett az összetartásról, mi van vele...

Hallgatjuk, nézzük az optimista nyilatkozatokat. Jó lenne elhinni. Már annyit csalódtunk.

Most jön a neheze számunkra, akik nem támasztjuk naponta a kerítést a Telki edzőpálya mellett.

Remény, kétség, bizakodás. És néma csönd.

És remélem, hogy most jön a neheze a válogatott játékosai számára is. Készülni kell, 100%-ot elérni. És hinni kell önmagukban. Ez az Európa-bajnokság arról szól, hogy ki tudja inkább elhinni, hogy győzni, továbbjutni lehet.

Ha rajtam múlna, levetíteném tucatszor a csapat keretének a tegnapi Atletico-Madrid-Bayern meccset és a Leicester szereplését a Premier Ligában.

Minden lehetséges. A lehetetlen is.

Érti ezt valaki? A Zalaegerszeg kirúgta Csank Jánost, s most mehet -ahogy ő fogalmazta - újra felfedezni Ózdot, Egert. Sétálgathat a Sajó partján. Hat bajnokival a vége előtt. Hat otthon játszandó mérkőzés előtt. Úgy, hogy a ZTE a második, feljutó helyen áll a másodosztályban. Csank mester számomra a Nagy Edző. Most vasárnap miatta szurkoltam annak, hogy döntetlen legyen a tévés-meccs, a Kisvárda-Mezőkövesd. Hogy a Zalaegerszeg őrizze feljutó helyét.

Mert Csank megérdemli, hogy még egyszer első osztályú csapat kispadján üljön.

Döntetlen lett. De Csanknak a következő hetekben a Sajó-part jut.

Csank számomra a Higgadtság, a Keménység, az Ész, a Taktika, a Kompromisszum-képtelenség. Akár egy amerikai film pozitív hőse, a megvesztegethetetlen seriff, vagy a csapatait győzelemre vezénylő rezzenéstelen arcú tábornok.

Tessék mondani, azok után, hogy a Mester a második helyig kormányozta csapatát, miért kell hirtelen előrángatni egy új parancsnokot?

Mi lehetett a motiváció?

"Kirúgta az Ajka Artnert, rúgjuk ki mi is Csankot?" Ez valószínűtlen, mert az Ajka éppen most pottyan ki a NB III-ba.

"Nem akarunk az NBI-be kerülni. Mert az drága lesz." Na ez már valószerűbb. (Télen hiába kérte két játékos leigazolását).

Igen. Lehet, hogy a ZTE túl szegény az első osztályhoz. Csank János pedig abba bukott bele, hogy túl jó.

Kipukkadnak a csapatok. Kipukkadnak a játékosok. A Fradi már nem olyan mint ősszel, a Neymar, Suarez, Messi csodatrio már csak döcögve funkcionál, a Hertha csúszik lefelé...A modern foci már csak ilyen. Már nem elég a briliáns technika, a jó taktika, a tehetséges csapat. Olyan dolog is kell, amit a pénz sem pótol. Gyorsaság. A gondolkodás gyorsasága. A futás gyorsasága. A labda továbbításának gyorsasága. A kapu előtti gyorsaság. Itt is már tized és század másodperceken múlik a siker, vagy a kudarc.

Volt egy nagyszerű film a Barcelona magyarjairól. Amikor a nagy támadó-triót ők alkották: Kocsis Sándor, Kubala László, Czibor Zoltán. Fekete-fehérben fociztak a filmen (persze). Remek cselek, pompás kiugratások, csodás lövések, felhő-fejesek. De a csatárokkal alig van védő. Csak amikor éppen kicselezik őt. A maguk idejében biztos őrületes tempóban játszottak a Barcelona magyarjai. (És persze korábban a magyar aranycsapat). De most ez valószínűleg más. Most ha leveszi magáról a mezt Varga Roland (s most nem CR-ről beszélek), akkor egy atlétát látunk. De ilyen lehet a teljes NB I. mezőnyének felső teste. Harc folyik a tizedekért, a századokért.

És az idény végére ez is kevés. Fogy az erő, fogy a sebesség.

Olvastam egy kimutatást, hogy a topligák topjátékosai mostanra ebben a szezonban 9000-10000 játék-percet pakoltak az izmaikba. Száz mérkőzésnyi időt. Ezt már ők se bírják.

De kérdés, hogy miként bírja ezt majd a Ferencváros a Bajnokok Ligájában. Úgy fest, magyar környezetben is már kifutották magukat a játékosok. Varga Roli felsőteste elárulja, hogy dolgoznak ők keményen. De a maga módján a teknősbéka is gyors. Csak ez keveset ér, ha a nyúllal versenyez.